Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

Tudnivalók, kérdések, észrevételek a fórum használatával, valamint a XV. kerületi honlappal kacsolatban

Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: banogabor » 2011 máj. 27 12:04

Tisztelt önkormányzat!

Sajnálattal vettem tudomásul szándékukat, melyben László Tamás polgármester úr arra hivatkozva szüntetné meg a Rákospalotai elektronikus fórumot, hogy minden állampolgárnak joga van fórumot nyitni!

Csakhogy! Annyiban különbözik ez a fórum másokétól, hogy ezen keresztül az állampolgárok közvetlen kapcsolatba tudnak kerülni a hivatal dolgozóival, bejelentéseket tehetnek, véleményt formálhatnak, ötleteket adhatnak, így egy apró szösszenet mindenkinek jut a városrész alakításából, akik ezt a fórumot ismerik és használják!

Gyanítható, hogy egy bárki által indított fórumot nem fognak a hivatal dolgozói olvasni, így leszűkítik a kommunikációs lehetőséget a telefonokra, személyes megkeresésekre, illetve a hagyományos levelezésekre, ami ma 2011-ben elfogadhatatlan!

Ezért ezúton is fejezzük ki tiltatkozásunkat mindannyian, akik ehhez a topichoz hozzászólnak! A fórum bezárása - úgy vélem - jelentéktelen anyagi megtakarítást hozhat az önkormányzatnak, ugyanakkor egy fontos kommunikációs csatornát szüntetnének meg vele!

Tisztelettel

Bánó Gábor
banogabor
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 feb. 19 10:32
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: nico » 2011 máj. 27 19:58

Csatlakozom, és tiltakozom!!!
Ti. ez is egy közösség!!!


T banogabor!

Hol lehet olvasni a fórum megszüntetésének László Tamási s z á n d é k á t ???

Ha módodban áll légyszíves linkeld, másold be.

Köszönöm!
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: banogabor » 2011 máj. 27 23:08

Élő szóban hangzott el a márciusi vagy áprilisi testületi ülésen! Most így fejből nem tudom.
Csak most, hogy ismét összejött egy pár dolog és írtam a fórumra, akkor ez is eszembe jutott.
De majd meg fogom keresni az elhangzottak pontos helyét!
A http://www.onkormanyzatitv.hu/ honlapon rajta vannak a testületi ülések!

Tisztelettel

Bánó Gábor
banogabor
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 feb. 19 10:32
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: Topó » 2011 máj. 28 14:55

A fidesz banánköztársaság-alapítási törekvésébe ez simán belefér.
Lennék én szerény,
de nincs mire...
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

Re: Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: banogabor » 2011 máj. 29 20:05

Nos, utánanéztem!

A 2011.03.30-i testületi ülésen merült fel a megszüntetés lehetősége! A jegyzőkönyv innen tölthető le: http://www.bpxv.hu/docok/testuleti/kt20110330.pdf

A 14-ik oldalon Németh Angéla képviselő asszony teszi fel a kérdést a fórum sorsát illetően, majd erre László Tamás polgármester úr a megszűnés lehetőségével válaszolt!

Ezért tiltakozzon mindenki, aki fontosnak tartja a fórum fenntartását!
banogabor
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 feb. 19 10:32
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: Topó » 2011 máj. 31 21:40

Valami rémlik, hogy fenn kell tartani egy ilyen fórumot, valami rendelet, vagy törvény, vagy mit tudom én, hogy mi alapján. A cociknak is e miatt nem sikerült megszüntetni. Persze, ezeknek a kifakult-vörös fülkeforradalmároknak ez nem okozhat gondot, ha van ilyen, akkor gyorsan megszüntetik, gyakorlatukhoz, és megalomániás elvtelenségükhöz híven.
Lennék én szerény,
de nincs mire...
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

Re: Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: Mária-Anna » 2011 jún. 01 12:18

Gratulálok már csak a gondolat megszületéséhez is :evil:

A korábban itt a fórumon kritikai érzékkel jól megáldott emberkék képviselőként nem bírnák a kritikát?
Zavarja őket a lakosok egymás között, vagy a hivatallal folytatott párbeszéde?
Hová lett a felvilágosult gondolkodásuk?

Tévedésben van László Tamás amikor azt mondja: " Kérdés, hogy a polgármesteri hivatalnak, az önkormányzatnak kötelessége-e vitafórumot fenntartani."

Nem kötelesség kérdése, legalább is törvényben nincs felsorolva, mint kötelezően ellátandó feladat.
Igaz, a járdát - amit más önkormányzatoknál deklaráltan saját tulajdon, és úgy is foglalkozik vele - nem újítja fel, had bukjon a paraszt, ha járni akar rajta pályázzon, ahol majd nem nyer, vagy fizesse ki magának. Igaz, hogy a csatornázáskor barmolták szét, pedig nem volt kijelölt munkaterület, de ez kit érdekel.

Hajlandóság, hozzáállás, demokratikus felfogás, nyitottság stb. kérdése :!:

Hajlandó-e a XXI. (de már a XX. század) kommunikációjának egyik formáját alkalmazni a hivatal és a testület arra, hogy megismerje a zemberek véleményét, és párbeszédet (nem VITÁT) folytasson azokkal, akik adóforintjainkból fenntartják e két intézményt, akik megválasztották, és azokkal is, akik nem rá szavaztak?

A helyi közösség érdekeit hivatottak képviselni, hát ismerjék meg a lakosság véleményét ebben a formában is.
Interaktív, gyors, nincs plusz költsége a polgárnak, sem neki, hiszen az internet előfizetésben benne van a fórum használat is :lol:

Vannak önkormányzatok, ahol a köztisztviselőnek munkaköri kötelessége a fórumon feltett kérdésekre válaszolni.
Ez a polgárbarát ügyintézés, a párbeszéd, nem az, hogy megszüntetem.

Javaslom Polgármester úrnak nézzen utána, fogalmilag mit jelent a fórum kifejezés. Ha az internetet nem óhajtja használni, emlékezzen történelmi tanulmányaira, de nyújtok némi segítséget:

http://ktnye.akti.hu/index.php/Fórum

(a linket a php után levágja valamiért, az érdeklődőknek javaslom a copy-paste (másol-beilleszt) használatát)


Arról már ne is beszéljünk, hogy kerületi lakótársaim véleményét megismerni, képeit nézegetni, írásait olvasni is lehetőséget ad ez az :twisted: -től való találmány :D

Hozzunk létre közösségi találkozási pontot társasházban helyette. Gratulálok. A tipikus osszunk pénzt valamire, ha már van erre forrás valahol. Ja, szumma 1 M forintért az egész kerületben, max 100 ezerért/pályázó.
Ha sokan pályáznak, sokan festhetik ki a pincét vagy a biciklitárolót, ha kevesen, akkor vehetnek rá lakatot is. Ennek van aztán összetartó ereje.

Megkérdezhetem, hogy készül-e valami költség-haszon elemzés (ma már ez nem kizárólag közgazdasági értelemben értendő, mielőtt valaki felhorkan, de ebből a szempontból is érdekel persze), hogy az internetes fórum megszüntetése milyen előnyökkel és hátrányokkal jár? Mert hogy pénzt nem spórolnak vele, az biztos. Vagy sokba van az Admin fizetése (akinek gondolom egyéb informatikusi feladatai is vannak).

És ha már kommunikáció meg párbeszéd a polgárokkal (vagy kik vagyunk most nem tudom):

Mibe kerül a kommunikációs szervezet munkatársainak és tevékenységének fenntartása? Forintosítva persze.
Mekkora az éves költségvetés erre, mennyi a bér, mennyi az üzemeltetés, mennyi a programokra fordítható összeg? Mik a konkrét programok?
A költségvetés ismeretében készül azért majd az üzleti terv, vagy költik az adóforintokat arra és amíg van?

Elvégre válság van vagy mi a szösz. Legyünk hatékonyak és költségtakarékosak egyaránt, ezt ne felejtsük el.

Ehhez a mondathoz meg külön gratulálok a helyi újság kapcsán: "... az újság az egész nemzet véleményét képviseli."
Bravó. Ez felvilágosult gondolkodás. Vagy a buzgóság ragadtatta el a képviselőt?
Remélem Mucsaröcsögén is úgy gondolkodnak majd a helyi ügyeinkről, ahogy itt Rákospalotán :D .

A fák meg sírnak....

Javaslom egy példányban kifüggeszteni az újságot a hivatal hirdetőtáblájára.
A nép majd odasétál/fut/kerékpározik, kinek mi.
Ez szép közösségi/családi program, egyúttal sportolási lehetőség hiányában némi testedzés is garantált.
De ki is lehetne dobolni. Ez olyan szép hagyományos.
Vagy felolvasóestet tartani a Csokiban, vagy az Újpalotai Közösségi Házban.

Telefonos polgármesteri fogadóóra? :D
Igaz, hogy zöld szám hónapok (évek?) óta nem működik, gondolom nem tudjuk fizetni a fenntartását, vagy nincs aki meghallgassa az üzenetrögzítőt.
Remélem a Polgármester úr felhívás ingyér lesz, pénzem sajnos nincs arra, hogy elmondjam mivel vagyok elégedett.

Azok, akik egyszerű kérdéseket tettek fel eddig ezen a fórumon, és hellyel közzel választ is kaphatnak rá, menjenek a hivatalba és verekedjenek a reggeli sorszámosztásnál, hogy megkérdezzék mit vigyenek magukkal a következő alkalomra, ha majd ügyet akarnak intézni?

Ha itt nem, gondolom az utcán - ha járnak a T. képviselők gyalog egyáltalán, de gondolom inkább fuvaroztatják magukat, vagy költségtérítésben taxiznak vagy saját autóval járnak - csak elmondhatja nekik az ember a véleményüket, ha szembejönnek.

Tessék mondani, a fogadóórát azért megtartják, vagy gondolkodnak annak megszüntetésén is?

PS: tőlem facebookozhatunk is. :lol: Kérem nyissanak egy fület ott a fórumnak :mrgreen: ha úgy ítélik meg nem mutatna jól a nyitófalon egy-két kritikai észrevétel a szép cikkek között. Tényleg: facebook profil az kötelező önkormányzati feladat vagy sem? :mrgreen:
Mária-Anna
 
Hozzászólások: 41
Csatlakozott: 2008 feb. 07 11:18

Re: Tiltakozás a fórum megszüntetése ellen!

HozzászólásSzerző: opeth » 2011 jún. 01 13:47

Szerintem az oldalt is szüntessék meg!Semmitmondó,igénytelen,ritkán frissül-talán semmi sem történik a kerületben?-,nincs kereső,2011-be ez használhatatlan.Ajánlom nézzenek meg más kerületi honlapokat,de vidékieket is..Pl-.obuda.hu, zuglo.hu,bp18.hu,vagy a "komcsi" budapest13.hu-t,de a példaként állitott 16.kerületét is.
opeth
 
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: 2006 márc. 28 21:41


Vissza: Fórumhasználat, honlap



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron