Hajdu LÁSZLÓ írta:A kerület polgármestere nem tájékozódott a 2011 január 14 én tartott sajtótájékoztató előtt. Nem vette észre, hogy ő kire is kiáltott telekspekulációt! Ha 2005 ben kerületi lakos lett volna könnyebb lenne a helyzete. MÁV Zrt. nagyvállalattal már januárban megkezdődtek a tárgyalások. A Képviselő-testület a pályázati uton meghirdetett ingatlanra, kétszer is pályázott. Mind a két alkalommal a FIDESZ és az MSZP egyhangulag megszavazta, a vételt. Akkor ugye az MSZP és a FIDESZ együtt mutyizott, közösen telekspekulált, panamázott a polgármester szerint.Valószinűsitem,hogy Ön még 2005 ben azt sem tudta hol van a Mozdonyfütő utca, talán térképen megtalálta azóta, de azt, az ovoda megvásárlása jogos szakmai és lakossági igény volt, azt csak az érti meg akinek Rákospalota ezen részéhez nem csak könyvből elolvasott emlékei vannak! Tul sok időt töltött Ön uzleti vállalkozásokkal, pénzkereséssel, cégek alapitásával és müködtetésével, hogy értse mi a közös érdeke a mi kerületünknek.A sajtótájékoztatón alaptalanul megvádolt döntéshozókat, döntéselökészitőket,sértette és riogatta azokat a családokat, akiknek ide jártak, ide járnak, illetve majd a jövőben ide fognak járni a gyerekei! Javaslom a kampányolást hagyja abba, vegye észre itt el kell kezdeni az itt élő emberekért dolgozni.A sajtótájékoztatójával a kerületét és a saját pátját is lejáratta, javaslom kérjen nyilvánosság előtt bocsánatot.
Vissza: Fórumhasználat, honlap
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég