Szerző: nico » 2008 máj. 21 11:02
Tisztelt csincsilla!
Ön hozzászólásával a „Fórumtársakat” szólította meg, de utolsó bekezdésével – is – személyem
a természethez és a hatóságokhoz kapcsolódó viszonyairól ír, „remél”.
Ön is látta a szörnyűséget, én is. Ön ráhagyta a HATÓSÁGRA, én szóvá tettem itt a Fórumon.
Ön „szerencsés” volt, mert végigolvashatta a szörnyűség történetét, én szerencsétlen, hogy annak megélésében is részes voltam.
Ön, az én Ön által képzelt kárörvendésem miatt vette kézbe a klaviatúrát, én a szörnyűség, majd a HATÓSÁG tehetetlensége miatt.
Ön elautózott az M3 autópályán a harmadik tábla mellett is, én jeleztem ennek tényét is, ha ez Önnek üdvözlet – lelke rajta.
Ön szerint a HATÓSÁG végzi a dolgát, szerintem nem reagált a Fórumon történt bejelentésre, a személyes levélre, a védett területet magánkézben lévő szántónak határozta meg, a megígért sürgős tájékoztatás nekik négy hónapot jelent, a jogerőre emelkedés után 40-45 napra reagál,
elnézte a másik tábla létét 10 évig, az M3-ról autóban ülve helyszínel, stb.
Önnel ellentétben én úgy látom, hogy a gátlástalan reklámcégek „rondító” munkájukat csak a tehetetlen, lassú, TÚLTERHELT?, közömbös, felelőtlen HATÓSÁGOK mellett gyakorolhatják az Ön által leírt módon.
Lehet, hogy Ön „kárörvendőnek” találja hozzászólásomat, én nem annak szántam. Ha hozzászólásom „lovai” eredményeképpen szaporodhatnának el a vétők, az is a HATÓSÁGOK tehetetlenségét igazolná.
Az Ön reménye nélkül is a természet szeretete miatt indítottam el ezt a táblasorozatot. Feldühített a nagy táblán hirdető cég felirata. Feldühített, hogy a kertépítés csúcsszakértőjeként rombolja a védett természetet, nem a saját HAZÁJÁBAN. Kivágta, vagy vágatta a táblát építővel azokat a fákat, melyek ültetésében évtizedekkel ezelőtt részt vettem. Ez a cég a pénzel megvalósítható természet szakértőjeként mosolyogva, ölelkezés közben hátba szúrta a NATÚR természetet. AZ ÉRTÉKET!!!
Megnyugtatom, hogy soha nem okozott nekem örömet, ha „valaki már megint megszegte a szabályokat és ismét pellengérre lehet állítani a hatóságot.”
Tisztelt csincsilla!
A kivágott fáknak ültetőivel tervezzük, hogy a táblák elé előnevelt, gyorsan fejlődő fákat ültetünk.
A HATÓSÁG szerint az engedély nélkül kivágott fákat - nem csak a védett területen – pótolni kell.
A HATÓSÁG szerint az ügy rendezése évekig elhúzódhat. Fáink eltakarják majd a táblát. Természetesen csak akkor, ha akciónkat a HATÓSÁG megengedi.
A faültetéshez meghívjuk Önt is és a HATÓSÁGOT is.
Most én „remélem” hogy a következőkben idézett sorai a közös faültetésre nem vonatkoznak „Ennek jogerős lezárultáig a hatóság semmit sem tehet.”
Meghívjuk továbbá a kerületünkben tevékenykedő azon civil szervezeteket is akik nevükben szerepeltetik a természet védelem nemes gondolatát.
Köszönöm sorait.
Tisztelettel: Fórumtársad.