Pestújhely-téri mindennapjaink 2 !

Szabálysértési és birtokvédelmi ügyek, ipari és kereskedelmi (működési illetve telepengedély) ügyek, közterület-felügyelettel kapcsolatos ügyek, hagyatéki ügyek, állattartással, ebtartással valamint parlagfűvel kapcsolatos témák

Pestújhely-téri mindennapjaink 2 !

HozzászólásSzerző: bakossandor » 2012 máj. 05 12:10

Pár hete írtam a Pestújhelyi tér mostoha helyzetéről, azon belül is kiemelve a téren rendszeresen lepakolt szemétről, hulladékról. Szerettem volna erről képeket is mellékelni, de valami miatt nem sikerült - nem sikerül. Akkor válaszra sem méltatott a Tisztelt Hivatal, de ezt annak tudtam be, hogy valószínűleg nem is tudnak rá érdemi választ adni! A szemét pedig csak gyűl és gyűl, néha elszállítják, pár nap múlva újból minden a régi...
Nagyon bíztam az új város vezetésben, amelyik annyira szívén viseli a környezetet és a régi tereket. De sajnos ebben senki nem tud érdemben lépni! Talán a tehetetlenség, vagy a félelem azoktól akik ezt produkálják....? Ki tudja. Valami azért biztos lehet, mert máskülönben ez nem lenne téma, főleg ott, ahol a Polgármester Úr is lakik. :wink:

Az utca is (Klebelsberg Kunó u.) elhanyagolt, nem lehet tudni honnan kezdődik a járda és meddig tart az úttest! Eső után apróbb tavak keletkeznek, ugyanis az esővíz levezetése nem megoldott, pedig az utca csatornázva van! Érdekes, hogy a három szakaszból álló Klebelsberg Kunó u. első és harmadik szakasza rendelkezik járdaszegéllyel és elvezető csatornanyílásokkal, míg a középső szakasza nem! :( Ígéret volt már többször is az utóbbi 15 évben, de az is csak ezen a szinten maradt. :roll:

Irigykedve olvasom - látom a médiákban, hogy egyre több helyen kamerákat helyeztek ki, a forgalom megfigyelésére! De nekünk, adófizető lakoknak erre már nem futja, hogy ezzel megőrizhessék a Pestújhelyi tér tisztaságát és nyugalmát. Igen, nyugalmát, mivel a jó idő közeledtével annak is annyi, mivel a téren ilyenkor zajlik az "élet".... :?
bakossandor
 
Hozzászólások: 286
Csatlakozott: 2011 szept. 04 19:19

Re: Pestújhely-téri mindennapjaink 2 !

HozzászólásSzerző: Admin » 2012 máj. 06 21:36

bakossandor írta:Szerettem volna erről képeket is mellékelni, de valami miatt nem sikerült - nem sikerül. Akkor válaszra sem méltatott a Tisztelt Hivatal, de ezt annak tudtam be, hogy valószínűleg nem is tudnak rá érdemi választ adni!

Tisztelt Uram!

Az Ön által április 17-én privát üzenetben írt kérdésre aznap az alábbi választ adtam szintén privát üzenetben:
Re: csatolmány
Elküldve: 2012 ápr. 17 08:51
Feladó: Admin

Tisztelt Bakos Úr!

Nem írta meg, hogy konkrétan hol akad el a képfeltöltésnél, így megpróbálom leírni a legfontosabb tudnivalókat:

Magához a feltöltéshez a hozzászólás során a "Csatolmány feltöltése" linkre kell kattintani. Ez a link az "Elküld" gomb alatti sorban található. Ezután a "Fájl kiválasztása" gomb segítségével tallózhatja ki az állományt, majd az "Állomány feltöltése" gomb megnyomásával tölti fel a kiválasztott fájlt.

Fontos tudni, hogy max. 256Kb méterű állomány tölthető fel fórumunkba, így amennyiben a kép mérete meghaladná ezt az értéket, a feltöltés előtt át kell méretezni. További korlátozás, hogy hozzászólásonként max. 3db csatolmány tölthető fel.

Remélem tudtam Önnek segíteni.

Tisztelettel,

Garai Péter
Admin
Fórum Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 390
Csatlakozott: 2004 jan. 12 22:42

Re: Pestújhely-téri mindennapjaink 2 !

HozzászólásSzerző: bakossandor » 2012 máj. 07 09:52

Tisztelt Garai Péter!

Valóban megkaptam a válaszát, nem is Önre céloztam a Tisztelt Hivatal megszólítással, mivel gondolom Ön nem az... 8) Továbbra sem tudok képeket feltenni, ami valószínűleg valóban a kép formátumának köszönhető, de mivel nem vagyok fotós szakember, nem tudom orvosolni. :roll: Így rábírom az olvasok fantáziájára a "látványt"!
De köszönöm a hozzászólását!

Üdvözlettel: bakossandor
bakossandor
 
Hozzászólások: 286
Csatlakozott: 2011 szept. 04 19:19


Vissza: Igazgatási ügyek



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron