Tisztelt Közterület-felügyelet!
A Pestújhelyi tér mostoha sorsára hívnám fel a figyelmüket! Hosszú évek óta él itt 1-2 család, akik abból élnek, hogy lomtalanításból, kukázásból haza hozzák a lomot és annak kiszelektálása után, a felesleget a téren lévő park Pestújhelyi út - Klebelsberg Kunó utca sarkára, vagy a téren lévő trafóház mögé kihordják!És ezt napi szinten teszik! Nemegyszer a háztartási hulladékot is oda viszik, mert gondolom nem szállítják el tőlük, mivel nem fizetik a szolgáltatást.
Az előző polgármester sem tudott igazán mit kezdeni a "jelenséggel",azon kívül, hogy elszállíttatta a szemetet és ahogy látom a mostani is tehetetlen ez ügyben! Pedig megoldásnak KELL lennie! Mert az nem lehet, hogy a téren lakóknak ezt a látványt és nyáron az ezzel járó bűzt el kell viselniük. Sokat emlegetik mostanában a kerületben lévő terek rendezését. Én már annak is örülnék, ha legalább a tisztaságot, rendet tudnák nekünk biztosítani! És nem a tünet kezelésével, hanem az ok megszüntetésével! Persze, javaslatot tehetnék erre, (ahogy már meg is tettem egy párszor) de gondolom, van erre hivatott szakember, akinek ez a feladata!
Gondolom nem túlzok, ha a téren és környéken élők nevében kérem ezt és köszönöm is meg egyben a hathatós segítségüket!