birtokvédelem kérési lehetősége

Szabálysértési és birtokvédelmi ügyek, ipari és kereskedelmi (működési illetve telepengedély) ügyek, közterület-felügyelettel kapcsolatos ügyek, hagyatéki ügyek, állattartással, ebtartással valamint parlagfűvel kapcsolatos témák

birtokvédelem kérési lehetősége

HozzászólásSzerző: Haller Ábel » 2005 márc. 18 12:36

Az alábbi kérdésben szeretném segítségüket kérni (általános tájékozódásként):
Mi a helyzet akkor, ha egy társasház közös tulajdonán valaki építkezni szeretne, de a tulajdonostársak nem járulnak hozzá? Az illető beszerzett hozzá jogerős építési engedélyt, amit az Önkormányzat (nem az Önöké!) egy közös képviselői nyilatkozatra adott meg, tehát a tulajdonosok ahhoz sem járultak hozzá. (Az engedélyről fellebbezés van folyamatban.) A tulajdonosok abból indulnak ki: a Társasházi törvény 21. p-a alapján az ő írásos hozzájárulásuk is kell az építkezés megkezdéséhez, ezt egy építési engedély (a fellebbezés eredményétől függetlenül) nem pótolhatja; ezért ha az illető az építkezést megkezdené, szeretnének birtokvédelemmel élni, és a közös tulajdont a hozzájárulásuk nélkül átalakító építkezést akár a jogos önhatalommal, akár jegyzői birtokvédelem kérésével megvédeni.
Kérdésünk, hogy ez lehetséges-e, jogszerű-e?

Tájékoztatásukat előre is köszönjük,
Haller Ábel
Haller Ábel
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2005 márc. 18 12:26

HozzászólásSzerző: Hatósági Iroda » 2005 márc. 21 15:15

Az alábbi kérdésben szeretném segítségüket kérni (általános tájékozódásként):
Mi a helyzet akkor, ha egy társasház közös tulajdonán valaki építkezni szeretne, de a tulajdonostársak nem járulnak hozzá? Az illető beszerzett hozzá jogerős építési engedélyt, amit az Önkormányzat (nem az Önöké!) egy közös képviselői nyilatkozatra adott meg, tehát a tulajdonosok ahhoz sem járultak hozzá. (Az engedélyről fellebbezés van folyamatban.) A tulajdonosok abból indulnak ki: a Társasházi törvény 21. p-a alapján az ő írásos hozzájárulásuk is kell az építkezés megkezdéséhez, ezt egy építési engedély (a fellebbezés eredményétől függetlenül) nem pótolhatja; ezért ha az illető az építkezést megkezdené, szeretnének birtokvédelemmel élni, és a közös tulajdont a hozzájárulásuk nélkül átalakító építkezést akár a jogos önhatalommal, akár jegyzői birtokvédelem kérésével megvédeni.
Kérdésünk, hogy ez lehetséges-e, jogszerű-e?

Tájékoztatásukat előre is köszönjük,
Haller Ábel


Tisztelt Haller Ábel!

Az Ön által vázolt esetben az építésügyi eljárás keretén belül lehet jogorvoslatot keresni. Jogerős építési engedély nélküli építkezés esetén az I. fokú építésügyi hatóság alkalmazhat jogkövetkezményeket. Általánosságban elmondható, hogy birtokvédelmi eljárás csak abban az esetben indítható, ha az adott helyzetet, életviszonyt a Ptk. általános szabályain kívül más jogszabály nem szabályozza. Amennyiben az adott ügyre speciális eljárásfajta vonatkozik, úgy ezt az eljárást folytatja le a hatóság.

A kérdése természetéből adódóan a választ is csak
általánosságban, a konkrét esetet nem ismerve tudtuk megadni.

Tisztelettel:
Moór Árpád
Igazgatási Osztály
osztályvezető
Igazgatási Osztály
Hatósági Iroda
 
Hozzászólások: 201
Csatlakozott: 2004 márc. 23 17:04

HozzászólásSzerző: nyajan » 2006 ápr. 25 08:34

Ugyancsak birtokháborítási ügyben kérek segítséget. Kárpótlásként kapott területemet egy ismeretlen személy beszántotta (beszántatta) több szomszédom területével együtt. A munkálatok során eltüntek a határkijelölő karók is. Mit tehetek azért, hogy az ismeretlen tettes visszaállítsa az eredeti állapotokat és mérési pontokat.

Köszönettel: Nyári János
nyajan
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2006 ápr. 24 09:59

HozzászólásSzerző: Hatósági Iroda » 2006 máj. 11 08:30

nyajan írta:Ugyancsak birtokháborítási ügyben kérek segítséget. Kárpótlásként kapott területemet egy ismeretlen személy beszántotta (beszántatta) több szomszédom területével együtt. A munkálatok során eltüntek a határkijelölő karók is. Mit tehetek azért, hogy az ismeretlen tettes visszaállítsa az eredeti állapotokat és mérési pontokat.

Köszönettel: Nyári János


Tisztelt Uram!

2006. április 25-én a Bp. Főv. XV. ker. Önkormányzat honlapjának fórumán feltett kérdésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom.

A földterületét beszántó személlyel (névvel és lakcímmel megjelölve) szemben birtokvédelmi eljárást kezdeményezhet a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán. A birtokvédelmi eljárás 2.200,-Ft illetékköteles. A kérelemben foglalt állítások megalapozottsága államigazgatási tárgyalás keretében vizsgálható, melyen egyidejűleg a kérelmező és a panaszolt is jelen van. Az állítások bizonyítására tanúkat célszerű megjelölni pontos névvel és lakcímmel, akik a kérdéses eseményeket saját maguk észlelték. Megalapozott birtokvédelmi kérelem esetén a panaszolt személy további birtokháborítástól való eltiltására kerülhet sor.

A birtokhatár-jelek eltávolítása miatt eljárást kezdeményezhet a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztálya Szabálysértési Csoportjánál a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 157. § (3) bekezdésében megfogalmazott birtokhatár megjelölésére szolgáló hivatalos jel gondatlan megrongálásával elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt. Az eljárás során bizonyítani kell a szabálysértés elkövetését, ezért célszerű tanúkat vagy egyéb bizonyítási eszközöket megnevezni.
Az eljárás eredményes lefolytatása érdekében mindkét esetben szükséges az ellenérdekű fél, illetve a szabálysértés elkövetőjének megnevezése.

Tisztelettel:
Moór Árpád
Igazgatási Osztály
osztályvezető
Hatósági Iroda
 
Hozzászólások: 201
Csatlakozott: 2004 márc. 23 17:04

HozzászólásSzerző: rematrix » 2006 máj. 24 18:57

:?:
Tisztelt Igazgatási Osztály !

Kérem tájékoztassanak, hogy milyen feltétellel nyíthatók italdiszkontot
pavilonos megoldással a XV kerület területén?
Köszönettel:rematrix
rematrix
 
Hozzászólások: 59
Csatlakozott: 2006 máj. 24 18:24

HozzászólásSzerző: Hatósági Iroda » 2006 jún. 07 14:56

rematrix írta::?:

Tisztelt Igazgatási Osztály !

Kérem tájékoztassanak, hogy milyen feltétellel nyíthatók italdiszkontot
pavilonos megoldással a XV kerület területén?
Köszönettel:rematrix


Tisztelt Rematrix!

Hivatkozva italdiszkont nyitásával kapcsolatos információ kérésére, az alábbiakról tájékoztatom:

Ital kiskereskedelmi tevékenység pavilonban az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I.22.) kormányrendelet alapján működési engedély birtokában végezhető.

A működési engedély kérelemhez csatolni kell:
- Ha egyéni vállalkozóként kívánja üzemeltetni, az egyéni vállalkozói igazolványát, amelyben a megfelelő tevékenységi körnek és a telephelynek szerepelni kell.
- Ha cégként (Bt. Kft. stb.), akkor a cégkivonatot, cégbírósági végzést és az aláírási címpéldányt.
- A pavilon használati jogosultságát igazoló dokumentumot (üzemeltetési szerződés, adásvételi szerződés stb.).
- A közterület használati jogosultságát igazoló határozatot.
- A pavilon megfelelő rendeltetését igazoló építésügyi határozatot.
- A keletkező szemét elszállítására vonatkozó dokumentumot.

A működési engedély kérelem illetéke 10000 Ft, amelyet illetékbélyegben kell leróni.

A működési engedély kiadásához szükség van az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) szakhatósági állásfoglalására, amelyet hatóságunk keres meg a kérelem beadása után. A szakhatósági vélemény kiadásához az ÁNTSZ számlájára 20000 Ft igazgatási díj befizetése szükséges, amelyet szintén a kérelemhez kell csatolni. Amennyiben már üzemelő pavilonban kívánja a tevékenységet végezni, ahol korábban is ilyen profilt folytattak, az ÁNTSZ szakhatósági állásfoglalásának beszerzése nem szükséges, ha az rendelkezésre áll.

A közterület használat iránti kérelmet a Városüzemeltetési Osztály bírálja el, egyedi, önkormányzati hatósági ügy keretében. Ezt az eljárást a működési engedély kérelem beadását megelőzően kell lefolytatni.

Kérem tájékoztatásom tudomásul vételét.


Tisztelettel:
Igazgatási Osztály
Moór Árpád
osztályvezető
Hatósági Iroda
 
Hozzászólások: 201
Csatlakozott: 2004 márc. 23 17:04

Re: birtokvédelem kérési lehetősége

HozzászólásSzerző: egy kerületi lakos » 2009 feb. 27 01:37

üdv.,
kérdésem a következő lenne:
egy szomszédos öntöde füstjét kell szívnom reggeltől késő estig,mert a kertemben megáll a füst/bűz ami onnan kiszabadul,ezáltal nem tehetem meg hogy akkor megyek ki a saját kertembe amikor csak szeretnék,különben megfulladnék,ezek ellen lehet birtokvédelmi eljárást indítani?
előre is köszönöm a segítségét!
egy kerületi lakos
 
Hozzászólások: 12
Csatlakozott: 2009 feb. 21 02:53

Re: birtokvédelem kérési lehetősége

HozzászólásSzerző: Hatósági Iroda » 2009 márc. 02 10:25

egy kerületi lakos írta:üdv.,
kérdésem a következő lenne:
egy szomszédos öntöde füstjét kell szívnom reggeltől késő estig,mert a kertemben megáll a füst/bűz ami onnan kiszabadul,ezáltal nem tehetem meg hogy akkor megyek ki a saját kertembe amikor csak szeretnék,különben megfulladnék,ezek ellen lehet birtokvédelmi eljárást indítani?
előre is köszönöm a segítségét!


Tisztelt
kerületi lakos!

A birtokvédelmi eljárás szabályait a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 187 - 195 §-ai tartalmazzák.
Közigazgatási hatáskörbe tartozó birtokvédelmi eljárást annál a kerületi önkormányzati jegyzőnél kell kezdeményezni, amelynek illetékességi területén a sérelmezett tevékenységet gyakorolják, illetve a jogellenes magatartást elkövették (2004. évi CXL. törvény 21. § (1) bekezdés d) pont), jelen esetben a Budapest Főváros IV. Kerület Jegyzőjénél.

A Ptk. 192. § (2) bekezdése szerint „a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását, vagy a zavarás megszüntetését egy év eltelte után közvetlenül a bíróságtól kérheti.”
Az idézett jogszabály szerint egy évnél régebbi birtoksértés esetén tehát kifejezetten bírósági hatáskörbe tartozik a birtokvita elbírálása. Ebben az esetben a IV-XV. ker. Bíróságnak van illetékessége.

Kérem a tájékoztatás szíves tudomásulvételét.

Tisztelettel:
Igazgatási Osztály
Moór Árpád
címzetes vezető-főtanácsos
osztályvezető
Hatósági Iroda
 
Hozzászólások: 201
Csatlakozott: 2004 márc. 23 17:04


Vissza: Igazgatási ügyek



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron