Selejtet kapunk a pénzünkért

Minden, ami a XV. kerülettel kapcsolatos, de nem tartozik a fentebb felsorolt kategóriákba

Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: banogabor » 2014 ápr. 28 05:10

Való igaz, hogy a nyitó téma nem kerületi - habár az is lehetne, hiszen ez a hozzáállás szinte mindenhol jelen van.
Bevezetésképpen annyit, hogy amíg egyesek a Tesco-t gyalázzák, addig az újpalotai piacon magyar hentestől "zöld" párizsit kaptam drága pénzért! Undorító! Hogy fordulhat még ilyen elő?

Tegnap azonban egy még megdöbbentőbb képet lőttem az északi összekötő híd, budai oldalán, ahol vadonatúj vasúti pályát építenek és hogy hogy nem, vasárnap "lefektették" az új síneket. Az arra járó kerékpáros társaimmal egyhangúan állapítottuk meg, hogy ilyen szemét minőségű munkát már igen régen nem láttunk. Persze, értjük azt, hogy nem TGV-k alá készítik a pályát, de ilyet csak kelet-Indiában, meg talán Zimbabweben lehet látni. Ez mindennek a legalja!

Nah erre mondom azt, hogy a pénz nem minden! Az igénytelenség pedig egy nagy semmi! Csak remélni tudom, hogy a közlekedési hatóság nem veszi át ezt a tákolmányt. Összehasonlításképpen melléraktam a Pozsonyi úti villamospálya ívet is!

vadiujvasut.jpg
Ilyen moslék munkáért mást kirúgnak a munkahelyéről! Milyen vasútmérnök az ilyen?


villamos.jpg
Villamospálya a Pozsonyi úton - "kis" különbség!


Tisztelettel:

Bánó Gábor
"...egy demokratikus jogállamban a törvényeknek előre kiszámíthatóaknak kellene lennie..."

Polgár Tamás, Tomcat
banogabor
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 feb. 19 10:32
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: nico » 2014 ápr. 28 08:29

Gábor!

Írod, hogy lefektették a síneket.
Lefektették!

A fotón szereplő sínpár végre a helyén van, de még nincs beszabályozva, beállítva.

Kérlek várd ki a végét!

Bringázz el oda néhány nap, hét múlva és kérlek akkor is fotózd le.

Egy buta hasonlat:
Szigeteléssel látták el egy újpalotai 50 éves ház felületét. Felragasztották a szigetelőlapokat, felfúrták a falra tiplizték, glettelték és akkor te lefényképezed és felrakod ide, hogy ilyen meg olyan munka. Aztán néhány nap múlva újra festve, új arculattal látszik az épület.

Tehát várd meg amíg felépítik az elektromos felső vezetéket is, mert ezt a pályát már nem motorvonatoknak építik, várd meg azt is, hogy a mérőkocsi is végiggördüljön itt Újpestről Óbudáig. Az átadás után jogos a kritikád! Addig kár dünnyögnöd!
Tegnap láttam a solymári állomás környékét. ott még a sínek is hiányoznak. Dorogon meg már jár a vonat.

Ezt a hozzászólást Gábor "elkapkodtad"!

A zöld párizsi?
Fénykép?
Az üzlet helye a piacon, esetleg a "neve", fotója?
Panaszkönyvi beírásod kópiája?


Pl:
http://www.fntudosito.hu/riport/4832
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 29 19:48

GÁBOR, HALLGASS A SZAKEMBERRE.
Üdv.
http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: banogabor » 2014 ápr. 30 16:29

Bringázz el oda néhány nap, hét múlva és kérlek akkor is fotózd le.


Kedves nico!

Megteszem! Persze, természetesen nem értek a vasútépítéshez...
Azért kíváncsi lennék, hogyan történik az a bizonyos felszabályozás?

zöld párizsi: nem tettem semmilyen panaszt, de tudom, hogy mikor és kinél vettem. Hulla fáradt voltam a sokadik 12 órás éjszakai műszakom után és nem figyeltem. Csak az járt az eszemben, hogy legyen mit elvinni estére a munkába és minél gyorsabban menni aludni...

GÁBOR, HALLGASS A SZAKEMBERRE.


Ez csak természetes! Én a legjobbaktól szeretek tanulni...

Tisztelettel:

Bánó Gábor
"...egy demokratikus jogállamban a törvényeknek előre kiszámíthatóaknak kellene lennie..."

Polgár Tamás, Tomcat
banogabor
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 feb. 19 10:32
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: Topó » 2014 ápr. 30 19:28

Lennék én szerény,
de nincs mire...
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: banogabor » 2014 ápr. 30 20:53

Topó írta:Gábor! Így is történhet :) :

http://www.keptelenseg.hu/kozlekedes/di ... aros-75786


Khm, igen! Erről a felújítási módszerről én is láttam egy dokumentumfilmet, úgy egy éve...nem kicsit tátottam a számat ezen a technikán :shock:

De ők nem ilyenekkel dolgoznak, hanem "hagyományos" módszerekkel, elég körülményesen, ahogy láttam. Majd lövök pár fotót azokról a gépekről, amikkel ezeket a betongyámokat "irányba" rakták. Még csoda, hogy azokkal egyáltalán így sikerült nekik.

Persze én nem lévén vasútépítő...csupán egy mezei villanyszerelő vizsgám + szki. érettségim van...ezzel kezelgetek és szerelgetek élelmiszer iparban gépet - mechanikusan ;) , nem mintha a szakmámhoz nem értenék - egyszerűen ezt dobta a gép. Szóval, amit eddig tapasztaltam, az ő felszerelésükkel elég bajos lesz ezt utólag felszabályozni. Pláne, hogy a sínek magas töltés tetején vannak. Ezért erősek a kételyeim. Kíváncsian várom a fejleményeket és őszintén remélem, hogy nem lesz igazam!

Tisztelettel:

Bánó Gábor
"...egy demokratikus jogállamban a törvényeknek előre kiszámíthatóaknak kellene lennie..."

Polgár Tamás, Tomcat
banogabor
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 feb. 19 10:32
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: nico » 2014 ápr. 30 21:40

"2008-2009 között átépítették az Újpesti vasúti hidat, amely során az egész acélszerkezetet lecserélték, valamint a hídpilléreket megerősítették. A munkálatok befejezése óta 80 km/h-val haladhatnak a vonatok az addigi 30 km/h-s lassújel helyett.

2013. december 12-én átadták az Esztergom-Pilisvörösvár között megújult egyvágányú, 32,7 km-es vasútvonalat, amely magába foglalja a 2 kilométeres forgalmi kitérőt a Terranova gyárnál. Piliscsaba és Esztergom között a sebesség a korábbi 60 kilométerről 70–100 kilométerre nőtt, ezzel a teljes szakaszon majdan 20 perccel csökken a menetidő. A vasúti forgalom 2013. április 2-ától december 14-ig szünetelt, majd 2013. december 15-étől indult meg. Az átadott szakaszon 11 helyszínen összesen 1170 P+R és 422 B+R parkoló épül. Dorog állomás mellett az átszállást megkönnyítendő buszfordulót alakítottak ki. Új megállóhely létesült Magdolnavölgynél. Új közúti aluljáró épült a Terranova gyár térségében és a 10-es főút forgalmának átvezetésére a pilisvörösvári állomás végében. Átépítették és biztonságosabbá tették Pilisvörösváron a Kálvária és az Őrhegy utcáknál található két felüljárót, a Piliscsabai úton és a Tó utcában lévő közúti aluljárókat is. Új gyalogos aluljáró vagy átjáró épült Szabadságligeten, Piliscsabán, Pilisjászfalun és Piliscséven. A Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti vonalszakasz kivitelezője a Szemafor Konzorcium (A-Híd Építő Zrt., Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG.), nettó 10,4 milliárd forint értékben. A Piliscsaba és Esztergom közötti vonalszakasz kivitelezője az Inflexió Konzorcium (Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG, A-Híd Építő Zrt.) volt nettó 8,7 milliárd forint értékben."

Innen:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest%E ... 3%BAtvonal
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: nico » 2014 ápr. 30 21:42

Más:

http://varkapu.info/kozelet/20131215/go ... alat-video

Se a Nohab, sem a 424 nem siklott ki, sőt a vagonok sem. A vasúti pálya köríve is "szép".
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: nico » 2014 ápr. 30 21:54

Még több az esztergomi vasútról:

Háttér:

A vágányépítési munkák befejezését követően a MÁV Zrt. külön projekt keretében valósítja meg a Rákosrendező–Esztergom vasútvonal villamosítását, új motorvonatok beszerzését. A NIF Zrt. és a MÁV Zrt. beruházásainak megvalósítását követően a menetidő 30 perccel csökkenhet, így a Budapest–Esztergom közti utazási idő a jelenlegi 90 percről, 60 percre mérséklődhet. Az 53 km hosszú vasúti pálya rekonstrukciójának kivitelezése három szakaszban történik: Északi Vasúti Duna-híd – Pilisvörösvár, Pilisvörösvár – Piliscsaba, Piliscsaba – Esztergom:

• a munkálatok 2012. I. félévben megkezdődtek a Pilisvörösvár–Piliscsaba–Esztergom szakaszon
• Piliscsaba–Esztergom között a fejlesztés 2013 nyarára befejeződik, ezen a szakaszon 2013. június 15-től újra vonatok fogják szállítani az utasokat
• a Piliscsaba–Pilisvörösvár szakasz munkálatai 2013 év végére befejeződnek, vonatpótló buszok itt 2013. szeptember 1-ig közlekednek
• az Északi Vasúti Duna-híd – Pilisvörösvár szakasz előkészületi munkálatai 2012 év végén megkezdődtek, a várható befejezés 2014 nyara.

A vonatok a teljes vonalszakaszon 2014 nyarától járhatnak. Ezt követően a menetidő jelentősen lecsökken és a vonatgyakoriság is megnő.

Budapest Szentendrei út – Pilisvörösvár állomás vonalszakaszon új, kétvágányú vasúti pálya épül (Aquincum felső–Pilisvörösvár és Pilisvörösvár Terranova térsége), így lehetővé válik a 60-80-100 km/h sebesség elérése. Piliscsaba – Esztergom vonalszakaszon a jelenlegi sebességkorlátozásokkal tűzdelt vasúti pályát felújítjuk 60-100 km/h sebességre. Budapest – Piliscsaba szakaszon új, korszerű, elektronikus vasúti biztosítóberendezés épül."

Innen:
http://www.pilisvorosvar.hu/hir-palyafe ... t-1331.php
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 30 23:51

EZ NEM CSAK A VASÚT ÉPÍTÉSÉNÉL TAPASZTALHATÓ.

Ma 2014 április 30-án a XV. kerületi képviselő-testületi ülésének közvetítését nézem és látom a Palota Holding Zrt
2013 évi munkájáról szóló beszámolójának vitását. Csak egy példa a az eddigiekhez, amely kerületben megtörtént
konkrét eset. Kiírtak üres, de felújított lakásra pályázatot. Egy szerencsés a 3,5 millió Ft-ból felújított lakást megnyerte.
Ám kevés öröme lett. Alig egy éve költöztek be, máris a felújítás utáni lakás életveszélyes!!
A munkát végző cégnek nem írtak elő garanciát! Nincs szavatossági jogorvoslati lehetősége! Mivel felújított lakást kapott
nem jogosult csere lakásra!! Nincs az ügynek felelőse! A bérlő, ha ott marad azt a saját kockázatára teheti meg! Egyébként
az önkormányzat vagyonkezelője a Palota Holding Zrt. már újabb felújítást ugyanabban a lakásban forrás és helyi szabály
okán nem fog végrehajtani.
Ez itt a XV. kerületben így megy! Kell nekünk ilyen selejt???

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: banogabor » 2014 máj. 27 15:28

Kedves nico!

Igazad volt! Valóban felszabályozták a pályát :roll: megint tanultam valamit!
De azért nem baj, ha nyitva tartjuk a szemünket...

Tisztelettel:

Bánó Gábor
"...egy demokratikus jogállamban a törvényeknek előre kiszámíthatóaknak kellene lennie..."

Polgár Tamás, Tomcat
banogabor
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 feb. 19 10:32
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 okt. 14 22:55

A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN TÖMEGÉVEL VOLT AVATÁS.....
Vajon mennyi lehet a selejt ezek között? Én a közpénzt és köznép ünnepeltetését erre a célra nem használtam volna fel.
Ez egy defektes, ám mindenképpen selejtes gondolkodás...Volt olyan nap nem is egy amikor 4, illetve öt átadási fiktív
helyi kampány rendezvényt tartottak. Nem semmi!
Aztán e kirakat politikáról október 12-én döntött Rákospalota Pestújhely Újpalota népe,
szóval ez kontra-produktív eredményt hozott. Ez másnak jelentett pozitív hozadékot.
http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: bakossandor » 2014 okt. 15 07:59

"Hozzászólás Szerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 okt. 14 21:55

A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN TÖMEGÉVEL VOLT AVATÁS....."


De ugye ez nem azt akarja jelenteni, hogy ezentúl nem lesz egy sem...? :cry:
És itt nem a konténervárosra vagy a 400 üresen álló lakás átadására a "rászorultak" részére gondolok. :wink:
Te a közpénzt mire fogod majd felhasználni? Persze a segélyeket leszámítva, mert többek között Rákospalota Pestújhely Újpalota "népe" azért igyekezett szavazni Rád, mert lakást és közmunka helyett segélyt ígértél.
Készülj föl rá, hogy ezek be is hajtják majd az ígéretedet! :twisted:
bakossandor
 
Hozzászólások: 286
Csatlakozott: 2011 szept. 04 19:19

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 okt. 16 01:11

ÉLNI AKAR MINDEN EMBER, ÉN NEM SINTÉRNEK JÖTTEM.

Az elesett, rászoruló embereken ki segíthet e hazában, ha nem a saját önkormányzatuk!!!

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Selejtet kapunk a pénzünkért

HozzászólásSzerző: Accantus » 2014 okt. 16 07:20

ÉLNI AKAR MINDEN EMBER, ÉN NEM SINTÉRNEK JÖTTEM.

Az elesett, rászoruló embereken ki segíthet e hazában, ha nem a saját önkormányzatuk!!!

Kamu ez a nagy empátia !!! :oops:
Accantus
 
Hozzászólások: 173
Csatlakozott: 2011 szept. 16 08:03

Következő

Vissza: Egyéb témák



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron