pestujhelyi napok

Kerületünk kulturális életével kapcsolatos témákat várunk ebbe a fórumba

pestujhelyi napok

HozzászólásSzerző: podmaniczky elek » 2012 máj. 13 17:43

A mai napon a Pestujhelyi Napok keretében megrendeztük a Bakonyi Elek sakk emlékversenyt a Közösségi Házban.
A verseny kezdete elött Podmaniczky Elek -a programm egyik támogatója- egy kis előadást tartott Bakonyi Elek sakkbajnokrók,aki névadója a mát többször is megrendezett sakkversenynek.
Bakonyi Elek igazi pestujhelyi lakos volt,aki több nemzedéknek tanitotta-oktatta ezt a szép sportot.Husonhárom évig a VASAS sakkszakosztályának versenyzője volt,sikeresen.1951-ben magyar bajnokságot nyert,1952-ben a Vasassal csapat-bajnokságot.Később a VEGYÉPSZER csapatának edzője lett.Több pestujhelyit -főleg fiatalokat- nevelt a sakk szeretetére,többek között engemet is.Anekdótába illő,hogy a Belvárosi Kávéházba járt passzióból sakkozni -de persze egy kis pénzért- ahol igen sok nyertes parti után senki nem akart vele játszani,érthető okból!
Kedves embre volt,mindenkivel jó viszonyban élő,de nem volt kérkedő a sakkozása miatt,pedig nagy sakkozókkal is felvette a versenyt,mint Bilek István,Szabó László,Flórián Tibor!
A verseny sikeres volt,a dijakat Kapuszta Csaba és Podmaniczky Elek adta át,jövőre ujból megrendezzük!
A verseny ereménye:
l./helyezett:Mérey Sándor
2./helyezett:Csapó András
3-/helyezett:Lelőcz József

Ezuton köszönjük meg Pestujhelyi Közösségi Ház dolgózóinak segitő közremüködését,a verseny szinvonalas előkészitését!

Podmaniczky Elek és Kapuszta Csaba a szervezők
podmaniczky elek
 
Hozzászólások: 105
Csatlakozott: 2007 júl. 05 14:09
Tartózkodási hely: pestujhely

Re: pestujhelyi napok

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2012 máj. 14 14:04

MEGHÍVÓ !
A Rászorulókat Támogatók Egyesülete nevében tisztelettel meghívunk:

Tájékoztatlak benneteket, hogy a 20. Pestújhelyi Napok keretén belül
Családi Napot szervez a Pestújhelyi Közösségi ház, 2012. május 19-én 9
órától a Pestújhelyi Közösségi Házban Bp. XV. kerület Szűcs istván u.
45. (volt Doktor Sándor utcai iskola, volt Úttörőház). A Családi Napon
Egyesületünk is résztvesz, főzéssel, és játszóházzal.
A rendezvényre tisztelettel hívunk, várunk mindenkit. Amit ajánlunk:
kötetlen, laza beszélgetés, egy kis "csipegetés", valami kortyolni
való is akad, de nem ismerhetjük mindenki ízlését.......,így hát aki
úgy gondolja, hozhat magával.

Üdvözlettel!

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48


Vissza: Kultúra



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron