MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVÜ ISKOLA.

Kerületünk kulturális életével kapcsolatos témákat várunk ebbe a fórumba

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVÜ ISKOLA.

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2012 márc. 31 22:48

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A KERÜLETBEN.

Ez az iskola Újpalotán a Kavicsos-közben található. Az egykori Nyomdaipari Szakközépiskola
bezárása után nyílt lehetőség az épület hasznosítására speciális célt szolgáló intézmény xv.
kerületi indítására. Ez nem a Magyarországon tartózkodó kínaiak gyermekmegőrzőjeként
működő intézmény! Ez a közoktatás stratégiai jelentőségű egyedi kezdeményezése, ahol a
magyar szülők gyermekei vannak többségben, és aki itt az első osztálytól a nyolcadikig tanul
az olyan tudást sajátít el, amely az angol nyelvet - ez a közvetítő nyelv - a kínai nyelvet egy
időben sajátítja el és kivételes tudásra tesz szert, nem lesznek elhelyezkedési gondjaik.
Egyedülálló az iskola Európában. Hosszútávon jelentős társadalmi-gazdasági előnyökkel járhat
hazánk számára. Magyarország és Kína kapcsolatainak jelentősebb, illetve sokkal szélesebb
együttműködésének fontos előfeltételét teljesítheti az intézmény. A két ország hivatalos
politikájától függ az itt végzettek perspektívája!

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVÜ ISKOLA.

HozzászólásSzerző: vargaandrás » 2013 márc. 21 22:28

Kép
A Magyar – Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2004 szeptemberében kezdte meg működését a Kínai Népköztársaság és a Magyar Köztársaság szakminisztériumainak megállapodása nyomán Budapest XV. kerületében. Az intézmény fenntartója az OMSZI Nonprofit Kft.

Európában egyedülálló módon az oktatás magyar és kínai nyelven folyik, ezért intézményünk a Kínai Népköztársaság részéről kiemelt figyelmet élvez. Iskolánk legfontosabb célkitűzése, hogy a kínai közösség gyermekei számára szeretetteljes iskolai nevelést és a magyar hagyományoknak megfelelő magas színvonalú oktatást biztosítsunk amellett, hogy kínai tanítványaink megőrzik gyökereiket, az otthoni tanterv szerint tanulják anyanyelvüket, és megismerkednek a több évezredes, gazdag kínai kultúra alapjaival.

A magyar anyanyelvű szülők fölismerték, hogy a következő évtizedekben a kínai nyelv egyre nagyobb szerephez fog jutni Európában és az egész világon, így gyermekük jövőjét biztosíthatják azzal, ha kínaiul taníttatják. A magyar anyanyelvű tanulók számára elérhetővé tesszük a kínai nyelv tanulását, ismerkedést a kultúrával.

Az iskola két tanítási nyelvű helyi tanterv alapján dolgozik, azaz a tanórák 65%-át magyar, 35 %-át kínai nyelven tartjuk. A kínai (anya)nyelven kívül, amit heti 4-6 órában tanulnak diákjaink, részt vesznek heti 2 kínai művészeti órán, és kínaiul folyik az informatika oktatás is.

A kínai nyelvoktatáshoz a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségén keresztül Kínából minden évben minden tanuló számára megkapjuk a kínai anyanyelvi könyveket. Számítástechnikai felszereltségünk, és a korszerű nyelvoktatást segítő interaktív táblánk szintén kínai adományból származik.

Angol nyelvet a szülők igénye alapján a harmadik évfolyamtól kezdve tanítunk órarendi keretben. A napközis foglalkozások ideje alatt szakkörön ismerkedhetnek a másodikos gyerekek az angol nyelvvel, énekkaron fejleszthetik zenei készségüket (amiben a kínai gyerekek más művészeti ágak mellett is igen tehetségesek), a szellemi sportok kedvelői sakk szakkörön csiszolhatják stratégiai készségüket.

Könyvtárunkban szintén kínai támogatás révén komoly kínai irodalmi anyag található, amit a gyerekek lelkesen olvasnak. A könyvtár minden nap a délelőtti órákban könyvtári órák tartására, a kora délutáni órákban pedig tanulóink és tanáraink rendelkezésére áll.

Iskolánk életének szerves részét képezik a magyar és kínai ünnepekről való megemlékezések. A magyar nemzeti és hagyományos ünnepeken, ill. a Kínai Népköztársaság Nemzeti Ünnepén és a Tavaszünnepen tanulóink minden évben színvonalas műsorral szerepelnek.

Szeretnénk, hogy a ránk bízott gyerekek a magyar és egyetemes kultúrában is minél jártasabbakká váljanak. Ezért visszük osztályainkat színházba, múzeumokba, kirándulásokra.

Kínai diákjaink hozzávetőleg 60 %-a aránylag jól beszél magyarul, tehát probléma nélkül tart lépést a magyar nyelvű tananyaggal is. Természetesen azok beszélnek a legjobban, akik már Magyarországon születtek, és magyar nyelvű óvodába jártak. Az újonnan Kínából érkezetteknek intenzív magyar nyelvtanítást szervezünk a magyar mint idegen nyelv emelt óraszámú csoportunkban.

Az iskola a 2012 szeptemberében a 9. tanévét kezdi. 11 osztályunkban 266 tanuló jár, közülük 99 kínai és más anyanyelvű, 167 magyar anyanyelvű tanuló. Különösen az alsóbb évfolyamokon magas a magyar anyanyelvű tanulók aránya, több mint 70%.

28 fős a tantestület, 19 magyar és 9 kínai anyanyelvű tanár dolgozik az iskolában, közöttük öt vendégtanár, akit a Kínai Népköztársaság biztosít a kínai mint idegen nyelv, és testnevelés tanítására.

A kerületi zeneiskolában általában tanulóink 25 %-a tanul zongorázni, hegedűlni, szintetizátoron vagy fúvós hangszeren zenélni. 2008-tól balett oktatás is folyik intézményünkben.

Kiváló tanáraink munkája nyomán több tanulmányi verseny előkelő helyezésével dicsekedhetünk, második éve iskolánk tanulója hozza el a kerületi angol nyelvi verseny első és második helyezését. Iskolánk harmadik éve hirdeti és szervezi meg a Budapesten tanuló nem magyar anyanyelvű diákok számára a „Tudok magyarul!” magyar mint idegen nyelv versenyt. A magyar középiskolások „Kínai híd” elnevezésű versenyén diákjaink az előző évhez hasonlóan, első és második helyezést értek el. A kínai nyelvtanulásukról magyar anyanyelvű tanulóink a „Youth Chinese Test” kínai gyermek nyelvvizsgán adtak számot 2011 nyaráig 91 eredményes vizsga született.

Az ELTE Konfuciusz Intézetével megalakulása óta jó kapcsolatunk van. 2011. június 16-án Konfuciusz Tanterem nyílt iskolánkban, amely tovább erősíti a kínai nyelvtanítást.
vargaandrás
 
Hozzászólások: 7
Csatlakozott: 2013 feb. 22 07:31

Re: MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVÜ ISKOLA.

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2013 jún. 06 21:25

AZ ISKOLA IDE KERÜLÉSÉRŐL MA NEM SOK INFORMÁCIÓT TUDUNK ?

A Medgyessy Péter miniszterelnök Kína Kormánya meghívására járt Pekingben. Ott a kormányfők tárgyalásán merült fel,
hogy Európában Magyarországon lehetne az első két tannyelvű magyar-kínai nyelven oktató iskola, a magyar miniszterelnök
ezt felvállalta. Kérés az volt, hogy ez Budapesten legyen és még abban az évben szeptemberben induljon az első tanév.
A megállapodás szerint a magyar és a kínai nemzetiségű gyerekek egyforma eséllyel jelentkezhetnek az iskolába. Ám ez már a
gyerekek beiratkozási időszaka volt! Az iskola hol lesz nem tudták...Az iskola nem volt megalapítva! Az iskola akkreditációs engedélye
így még meg sem kezdődött!
A miniszterelnök úr levelet írt a kerületek polgármestereinek, hogy milyen kötelezettséget vállaltak és kérte, hogy ahol van erre alkalmas
üres építmény soron kívül jelentkezzen az a kerület. A XV. kerületben a Nyomdaipari Szakközépiskola előző évben lett a fővárosi közgyűlés
döntése alapján a kerületünkben a Kavicsos közben bezárva! A főváros vagyonhasznosítási javaslata már az én kezemben volt - pm. voltam -
mi az épület hasznosítását csak oktatási, vagy művelődési célra fogadtuk el erről a fővárosi vezetést értesítettem. Ez ütközött a város
vezetés elképzelésével. Nos ekkor jött a kormány megkeresése. Azonnal jelentkeztünk és jeleztük, hogy itt is van egy alternatíva. Indok
is volt. A kerületben van az Ázsia Center, a Kína Márk, akkor 9 kínai étterem, a Magyar - Kínai Kereskedelmi Kamara, az egyetlen Budha
imahely és kb 700 állandó kerületben élő kínai lakos. Mint kiderült az egyetlen kerület voltunk aki válaszolt..Így az iskola alapítására, engedélyezésére, akkreditációra, a gyerekek beiratkozása alig 2,5 hónap - szeptember 1-ig - állt rendelkezésre. Nem könnyen, de megoldottuk. Ezt tudni kell rövidített iskola történethez. Az évnyitón a Magyar-Kínai tanévet és a két nemzet nemzeti szalagját a magyar miniszterelnök Medgyessy Péter a Kínai Népköztársaság Budapestre akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és én
avattuk. Ezzel elindult az iskola első tanéve, nagy csoda és siker, hogy az iskola egyre népszerűbb....

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVÜ ISKOLA.

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2013 jún. 07 10:10

JÖTTEK AZ ISKOLA FENNTARTÓI VITÁK....
Már 2005-ben a következő tannév indítása és a beindítás után is rendszeressé vált a vita...pénz, szakmai irányítás, működtetés stb.
Polgármesterként több egyeztető megbeszélést kényszerültem magam is kezdeményezni. OMSZI akkori vezetője Panyi József és a
minisztérium, a főváros és a XV. kerületi önkormányzatok alkudozásában mi voltunk a megegyezés kezdeményezői. dr. Pálinszki Antal
a fővárosi oktatási bizottság elnöke sok kérdésben érdemben vitte előre az iskola ügyét. A második tanévben már 140 körüli tanuló
létszám volt, tehát ennyi gyermek sorsa nem 70 millió Ft kérdése, végül csillapodott , sőt összecsiszolódott a rendszer.

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48


Vissza: Kultúra



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron