ÁLLAMOSÍTJÁK A KÖZOKTATÁST, DE AZ ÓVODÁK MÉG MARADHATN

Kerületünk kulturális életével kapcsolatos témákat várunk ebbe a fórumba

ÁLLAMOSÍTJÁK A KÖZOKTATÁST, DE AZ ÓVODÁK MÉG MARADHATN

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2012 márc. 27 13:34

A KERÜLET MEGÉRI JÚLIUSTÓL AZT A SZÉGYENT, HOGY ELVESZIK AZ ISKOLÁIT !!??
AZ ÓVODA MÉG MARAD, DE AKI ÉRT A PEDAGÓGIAI NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKÁHOZ......


A kerületben immár huszonötödik alkalommal megrendezett pedagógiai hét programsorozat idén március 19-22-ig tartott. A programok több helyszínen zajlottak.

Az ünnepélyes megnyitót március 19-én, délután öt órakor a Hubayban tartották. Fodor Dalma pedagógiai koordinátor köszöntötte a jelenlévőket, majd Falusi Marcell (a Kolozsvár iskola negyedikes diákja) Lázár Ervin A négyszögletű kerekerdő című művéből a Szörnyeteg Lajos jaj de álmos c. kedves részletet mondta el. Ezt követően Sebők Irén vezényletével a Hubay Ifjúsági vonószenekara adott hangulatos műsort.
A nyitóbeszédet Gyurkovics Miklós a K.K.E.S. Bizottság elnöke tartotta, a hangsúlyt az emberi értékekre, emberségre, a szeretet fontosságára helyezte. Egyebek mellett elmondta, a pedagógusoknak mindig szüksége van feltöltekezésre, ennek egyik formája a továbbképzés. Egymástól tapasztalatcsere útján is sokat tanulhatnak, ezért jó, hogy a rendezvény keretében színvonalas előadókat hallgathatnak meg, immár 25 éve.
Ismertette a programok helyszínét is (Újpalotán a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola, Pestújhelyen a Pestújhelyi Általános Iskola, Rákospalotán a Károly Róbert Általános Iskola volt a bemutató órák helyszíne, az előadásokat pedig a Micimackó Óvodában és a Pedagógiai Szakkönyvtár olvasó termében tartották). Végül megköszönte a szervezőknek, dr. Frenyó Vilmos Lászlónénak, a pedagógiai könyvtár vezetőjének, és Fodor Dalmának a kerület pedagógiai koordinátorának szervező munkáját. „A legnagyobb emberi érték, maga az ember” idézte Anatole France-t, s hozzáfűzte, ennek a gondolatnak a szellemében szeretné megnyitni a rendezvényt. Befejezésül Szabó Lőrinc csodálatos, Ima a gyermekekért című versét mondta el, melynek visszatérő gondolata: szeressétek a gyermekeket.
Az előadások központi témájául idén az értékelést választották. Erről szólt Dr. Hunya Márta az OFI tudományos főmunkatársának rendkívül érdekes előadása „A fejlesztő értékelés szerepe a motivációban” címmel, melyet közvetlenül az ünnepég után hallgathattak meg a jelenlevők.
Ezen a délutánon volt még a hivatalos megnyitó ünnepséget megelőzően a kerületi rajzversenyen részt vettek alkotásaiból álló kiállítás megnyitója, melyen Kőrösy Róbert, a Hubay AMI és PSZK igazgatója nyitó gondolataiban mindenkinek gratulált a színvonalas alkotásokért.
-Nagyon szép szobrok, rajzok, festmények, grafikák készültek, melyeket igazán nagy öröm bemutatni. Az itt élő gyerekekben nemcsak élnek a múzsák, hanem hangoskodnak is. Kívánom, hogy a múzsáitok hangját az egész világon lehessen hallani- mondta.
Ezt követően három napon át tartottak a színvonalas bemutató órák, melyeken a pedagógusok a témahétnek megfelelő értékelésre helyezték a hangsúlyt miközben szakmailag is kiválóak voltak az órák. Emellett minden délután előadásokra várták a szervezők a kerület pedagógusait, így kedden Dr. Korom Erzsébet a Szegedi Tudományegyetem docense A tudás szerveződési formái és értékelésük formái címmel tartott előadást, melyen sajnos, nagyon kevesen vettek részt, ám akik ott voltak, megfogalmazták igényüket, hogy látogasson el a tanárnő ismét a kerületbe, és tartson ismét egy előadást a témában.
Szerdán egy egész délelőttös program keretében a RAABE szakértője, Lóczy Tünde óvodai közoktatási szakértő az új köznevelési törvény óvodákat érintő változásairól beszélt a Micimackó Óvodában megrendezett fórumon, míg délután a Hubay AMI és Pedagógiai Szakkönyvtárban Makláriné Hajas Terézia közoktatási szakértő, drámapedagógus, az Apáczai Kiadó tankönyvszerzője önismeretei tréninget tartott, ami azért volt jó, mert egyrészt a gyerekekkel kapcsolatos konfliktuskezeléshez, másrészt a szülőkkel való kapcsolattartáshoz mutatott be jó fogásokat a program.
Hatalmas siker volt szerdán délután a Pestújhelyi Általános Iskolában a könyvtári óra keretében megtartott író-olvasó találkozó is. Témájául Ungváry Zsolt: Segítsünk a manóknak meseregénye szolgált, s a szerző Frák Erika igazgatóval közösen tartotta a programot.
Az utolsó nap délutánján pedig szintén a fejlesztő értékelés módszertanáról tartott előadást Dr. Rapos Nóra az ELTE PPK munkatársa a Hubayban, amely program egyben a Pedagógiai Hét záró rendezvénye is volt.
AZ ÁLLAMOSÍTÁSRÓL MÉLYEN HALLGATNAK...? NINCS LOKÁLPATRIÓTA TILTAKOZÁS A SZÜLŐK RÉSZÉRŐL, CSENDBEN ÜL A MEGFÉLEMLITETT
PEDAGÓGUS IS, ám lapit a 2/3-os fideszista hatalom is!!!!! Ha persze ezt a Gyurcsány kormány merte volna megtenni, akkor már nemzetietlen, település
ellenes és a jövő generációja ellenes - áruló tett volna, nos így csak a kultúra helyi padlásseprése!! Nem érdekes, vigyék ?

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Vissza: Kultúra



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron