Kulturált hely.

Kerületünk kulturális életével kapcsolatos témákat várunk ebbe a fórumba

HozzászólásSzerző: Topó » 2008 ápr. 08 19:30

Báthory Erzsi írta:Drága Nico, kerületünk őrzőangyala, mindig keres és talál valamit, amit elismerhet és megdicsérhet a sok nem-dicsérni-való mellett. Igazad van abban, hogy épsége, rendje elismerésre méltó az autómosónak, és abban is, hogy KIRÍ A KÖRNYEZETÉBŐL. Még abszolut civil korszakomban épült, s meglehetősen elképedve figyeltük a tízemeletesek közvetlen szomszédságában épülő, rikító sárga-kék épületet, s hiába hívtuk a Polgármesteri Hivatal illetékesét, mi lesz e szörny a lakótelep közvetlen szomszédságában, a panelek lábánál, a köztisztviselő reszkető hangon tagadta meg, hogy néven nevezze a tulajdonost. Annyi azért kiderült, hogy e kis darab terület a Matáv tulajdona volt, s miután nem volt rá szüksége, eladta. Nem az önkormányzatnak - akinek elővásárlási joga lett volna! - , nem közterület - pl. parkfejlesztés, közösségi tér-gyarapítás stb - céljaira, hanem MAGÁNEMBERNEK. Azóta már bizonyára ki tudja, hanyadik tulajdonosa van, bár biztosan vissza lehetne keresni, kit kellett féltenie a köztisztviselőnek. Egy biztos: nem illik ide, még akkor se, ha hasznos. De autómosó, a tízemeletes közvetlen szomszédságában nem is biztos, hogy törvényileg rendben van, a színe és a formája pedig inkább illik egy falu szélére vagy egy autóút mellé (egy autópálya már nagyon szégyelné a XX-XXI. században). Szóval látvány, tervezés és engedélyezés dolgában kissé le vagyunk maradva a korszerűtől és a közérdek érvényesítésétől pedig fényévnyire... De hogy rendben van tartva, abban Niconak igaza van.


Kedves Erzsébet!

Engedd meg, hogy egy kicsit kötözködjek Veled (ha emlékszel, már ezt többször megtettem, de azért jól elbeszélgettünk közben :) )

Ezt írod: "...a színe és a formája pedig inkább illik egy falu szélére vagy egy autóút mellé (egy autópálya már nagyon szégyelné a XX-XXI. században)."
Ez pont ott van. Egy falu szélén. Ami a szégyen, az Újpalota, amit szintén a falu szélére pakoltak. Ha valamit szégyelne az autópálya a XX-XXI. században, az a fent említett panelkupac, és nem egy normális építőanyagból készült épület :wink: .
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

HozzászólásSzerző: Báthory Erzsi » 2008 ápr. 09 09:08

Húha, kedves Topó, nehéz feladat elé állítottál. Ugyanis bár én Budán születtem és nőttem fel, főként a férjemnek köszönhetően, majd az 1972 óta itt töltött éveknek, megszerettem ezt a kerületet, és amit különösen szeretek benne az az, hogy három, önálló identitással rendelkező városrészből áll (ezt gyönyörűen adja vissza a László Tamás szerkesztette, most már idén negyedik éve megjelenő Kalendárium!), vagyis ebbe belefér, hogy a rákospalotai családiházas utcák mellett egy panelváros is felépült, még hozzá annak idején rendkívül igényes tervezők akkor kiemelten korszerű tervei alapján, erről dokumentumaink vannak, s csak nagy tisztelettel emlékezhetünk Tenke Tiborra és Callmayer Ferencre, akik kitalálták team-ükkel együtt a zöldövezetes panellakótelepet a maga négy szektorával, a tízemeleteseket harmónikusan övező négyszintes "bokraival" és így tovább, de nem akarok hosszan zengedezni arról, AMINEK ELKÉPZELTÉK ÉS MEGÁLMODTÁK ezt a lakótelepet, mert lehangoló az, amivé lett, és amennyire nem tudták a választott vezetői az itt élőkkel együtt úgy fejleszteni, hogy igazi városrész lehessen. A www.toronyhir.hu-n a Kiadványok címszó alatt megtalálod azokat a kiadványainkat, amelyekben a lakótelep iránti szeretet és aggódás mellett az élhetővé és lakhatóvá tételének elképzelései, víziói is megtalálhatók. Kérlek, gyere el egyszer a Nyírpalota Társaság összejövetelére, hogy megismerd, kik szeretik és kik hogyan munkálkodnak a maguk szerény eszközeivel azon, hogy MINDENKI SZERESSEN ITT ÉLNI ÉS A RÁKOSPALOTAIAK ÉS A PESTÚJHELYIEK IS ELFOGADJANAK TESTVÉRNEK. Nem akartam érzelgős lenni, de én tényleg szeretek itt lakni és még jobban szeretnék, ha a városvezetés komolyan venné a dolgát és képes lenne a civilekkel párbeszédet folytatni. Arról pedig, hogy miért kellett a hatvanas-hetvenes évek fordulóján ilyen "tömeggel megtöltött" "panelkupacokat" építeni, olvashatsz sok szociológustól, s magad pedig bármikor megismerheted közelről, ha Újpalotán sétálgatsz, hogy a faluról feljött, gyökértelenné lett, hagyományaitól, közösségi kötődéseitől megfosztott emberek milyen kiszolgáltatottak tudnak lenni, ha nem tudnak közösségre találni egymásban. KÖSZÖNÖM, hogy e téren szóra bírtál!
Báthory Erzsi
 
Hozzászólások: 430
Csatlakozott: 2004 ápr. 06 08:32

HozzászólásSzerző: Topó » 2008 ápr. 09 18:51

Kedves Erzsi!

Az asszonyka is budai lány volt, de sikerült feljebb segítenem az evolúciós létrán azzal, hogy átmentettem Őt :) .

Én gyerekként éltem meg Újpalota építését. A nagypapám többször kivitt biciklivel az építkezésre, és hogy mit mondott róla néha magának, volt mikor nekem, azt a modi úgyis törölné :) . Mivel imádtam az öreget, megértheted, hogy ez nem volt valami jó alap ahhoz, hogy elfogadjam ezt a valamit mellettünk. Én elhiszem, hogy harmonikusan van megtervezve, hogy a többi paneltelephez képest tág, sok zölddel, több szektora is lehet tőlem, de a fekély csak fekély marad. Te is írod, hogy lehangoló az, amivé lett. Harminc év elég volt (még annyi sem kellett), hogy lepusztuljon. Nagypapám ezt már az építkezésnél megmondta. Miért van az, hogy a kertvárost még az önkormányzat sem tudja elpusztítani? Rákospalota, Öregfalu és Pestújhely is ki fogja heverni ezt a rombolást, csak Újpalotán sírdogáltok, hogy jajj, ki cseréli ki a bilit? Meg kéne már tanulni a WC-t használni!! Míg a kerület többi részén lakók megbecsülik, amijük van, hisz Ők teremtették meg, addig Újpalotát istápolta a mindenható TANÁCS! Semmit nem kellett tenni, csak munka után bebújni a konzervdobozba, 'oszt jónapot. Hát ezért van az, hogy lepukkant, gettósodó tömegtelep lett ebből is. Nem hitetlenkedve kéne csóválni a fejet, mikor azt olvassátok, hogy nálunk van még összetartás, hanem meg kell kérdezni, hogy mi az.

Olvasgatom én a Toronyhírt, látom, hogy vannak, akik elméletileg már igen közel járnak ahhoz, hogy tudják, mit akarnak. Ez jól el van mondva, le van írva, aztán ennyi. Megint várva van a sült galamb. Az meg nem jön.... A Tanács (átmenetileg?) nem kapcsolható. Legalábbis ilyen néven nem. Megint marad a lakás börtöne, a bezárkózás, sírdogálás. Hisz az összefogás csak szóban, pillanatnyi fellángolással történik meg, ami csak lufi a csillagszórók között.

Írod: „.. ha Újpalotán sétálgatsz, hogy a faluról feljött, gyökértelenné lett, hagyományaitól, közösségi kötődéseitől megfosztott emberek milyen kiszolgáltatottak tudnak lenni, ha nem tudnak közösségre találni egymásban.”
Ez így van. És ha ez nem változott az évtizedek alatt, akkor nem is kéne erőltetni. Ha ennyire megmaradtak gyökértelen, hontalan-lelkűeknek az újpalotaiak nagy része, akkor miért is kéne mesterségesen életben tartani ezt a valamit?

Ne haragudj, de én személy szerint nem fogok sírni, ha ez a telep eltűnik, felemészti önnön létét, megadva magát a sorsnak. Hisz ami létrehozta, az már elpusztult (papíron), az meg számomra világos, hogy önálló tisztességes életre képtelen. Mint az az ember, akinek anyuci nem engedte el a kezét, és mikor meghalt, vele hal meg a gyerek is, hiába múlt már harminc.
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

HozzászólásSzerző: Novak Agnes » 2008 ápr. 10 11:31

Topó írta:Rákospalota, Öregfalu és Pestújhely is ki fogja heverni ezt a rombolást,

Kedves Topó!
Szinte minden mondatot elfogadok, ez a fenti az egyetlen ami kétséges.
- Az M3 Munkáskörúti lejárója rajta van a kerületi övezeti térképen (76 családi ház bontásával).
- A 100 éves MÁV telepen most döntenek 4 épület bontásáról.
- Az eddigi beépítetlen kertészeti telken plusz az óvoda telkén több száz lakás épül.
- A lebontásra ítélt "wekerlés" házak helyett lesz majd valami autószalon.
- A telkünkre (családi ház, szép kerttel) rájelölték az L2-t, vagyis lehet majd az Eötvös utca végig olyan mint a Hubay térnél. (Vagyis rájelölték a pusztítást.)
Menekülne már a kertvárosokból ki merre tud.
Köszönhetjük ezt az elmúlt 20 évnek, mert ami még az előző rendszert is túlélte, most annak mennek neki, pénzzel, erővel, mert nem is értik miről szól a kertváros.
Nincs megállás, a "csauszeszkui" mentalitás és romboló indulat tovább él ma is.
2008. április 10. Helyesbítés: 5 db lakóépület bontását szeretné elérni egy befektető. Egyes lakókat arra biztatott egy képviselő, hogy gyűjtsenek aláírást, hogy "levegyék a békjókat" az épületekről, és szűnjön meg a védettségük.
Így a befektető aki a terveket is finanszírozza olcsóbban juthat az üres telkekhez, mintha védett épületként vásárolná meg őket és használná iroda, ügyfélközpont bármi egyéb funkcióra. A lakók 20 éve élnek zajártalomban, eddig nem foglalkoztak velük, nem kaptak támogatást a zaj és légszennyezés védelemre, most pedig még meg is "ócsíttatják" velük saját lakásukat.
Ha lenne eszük a lakóknak indítanának egy pert az M3 kezelője ellen és remek kártérítést kapnának, mert az értékcsökkenést biztos megítélné nekik is a bíróság. Mivel megszületett a zuglói szakaszon az ombudsmani jelentés az eljárás sem lenne túlságosan hosszú.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Novak Agnes 2008 ápr. 10 21:19-kor.
Novak Agnes
 
Hozzászólások: 663
Csatlakozott: 2004 okt. 25 10:36

HozzászólásSzerző: nico » 2008 ápr. 10 13:08

„.. ha Újpalotán sétálgatsz, hogy a faluról feljött, gyökértelenné lett, hagyományaitól, közösségi kötődéseitől megfosztott emberek milyen kiszolgáltatottak tudnak lenni, ha nem tudnak közösségre találni egymásban.”

Asszonyok!!! Emberek!!! Hogyan is volt ez?
Itt a Fórumon, a Retró-ban olvshatjátok:

Tétova Vágyakozások
Juhász Júlia 1978.

Minden elmegy a fejük fölött

TÍZ TŐ RÓZSA

Mikor ideköltöztünk, az emberek még tele voltak tennivágyással. Mindenre készek voltak, hogy valamit visszahozzanak az „elveszett paradicsom” – a kertes ház – idilljéből.
Eleinte furcsa dolgok történtek. Több család szokatlan módon átalakította az erkélyt. Egyesek kis ketreceket raktak ki, meg madárólakat, galambdúcokat. Az erkélyt átfestették élénk színűre, föléje rácsot hálót húztak. Jól megéltek ott a kotkodácsoló tyúkok, az egyik helyen röfögött egy malac is: hízzon meg kicsit, mielőtt levágják.
Mikor erélyes szóval, ha nem ment másképpen, pénzbírsággal leszoktatták őket az erkélyre telepített „háztáji”–ról, azzal álltak elő, hogy ültessünk a ház elé virágokat.
Még akkor itt minden fel volt túrva. Elegyengették a földet, kiültettek tíz tő nemes rózsát és köréje más virágokat.
Két éven át híven ápolták a kertet. Egyszer lélekszakadva jön hozzám az egyik kertészkedő. Nézzem meg mit műveltek – és szinte sírt. A kert feldúlva, a gyönyörű rózsák kidobálva. Az asszonyok úgy álltak ott, mintha halottat siratnának.
De hát miért? Megtudtam nemsokára. A kertészeti vállalat füvesíti-virágosítja a területet. Egy ház előtt ennyi meg ennyi palánta, „szabvány” szerint és x négyzetméter pázsit. A rózsatövek nem voltak „betervezve”. Ki velük!

Azt hittem, ezt sose fogják az emberek elfelejteni, de aztán új ötlettel jöttek. Parkosítsunk!
- Ugyan! – mondták az illetékesek. – Hogyan jöhetnek elő ilyen vad ötletekkel
A fásítást meg kell tervezni, szervezni, előkészíteni és igy tovább. Ezt nem lehet „csak úgy”, ahogy eszébe jut valakinek.
Így jártak később is, számtalan ötletükkel.
Hát ez az! Hogy ebben sincs és abban sincs szavuk. Ezért nem tudnak itt gyökeret ereszteni! Sok ember itt azt érzi, ö egy kis pont, ő egy senki. Neki nincs akarata a felsőbb akarattal szemben.
Ami történik, a feje fölött történik.”

Nagy szerencse, hogy ez, 1978 előtt történt. 2007-ben hasonló dolgok, gondolatok már nem történnek, fordulnak elő.?! Európa, XXI. század.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

HozzászólásSzerző: Báthory Erzsi » 2008 ápr. 10 21:19

Ezek a szomorú bejegyzések azért egy kicsit szívderítőek is: olyasmiről esik a szó, amiről kezdettől kellett volna. Ezek a legfontosabb kérdéseink: hogy élünk, milyen körülmények között, képesek vagyunk-e változtatni azon, ami rossz, visszataszító, ember- és közösségellenes. Topó nagypapáját abszolut megértem, Topót is: bizonyára én is rohadtul utáltam volna a panelvárost, ami nemcsak ijesztően embertelen, de hozzá sok tízezer ki-tudja-miféle-honnan-jött idegent is hoz a családias-kertvárosias, igazi polgári mentalitású Rákospalotára. De Nico Retrós idézetében sok az igazság: tényleg nagyon sok fiatal, gyerekes család költözött ide, a Páskom parkban még pingpong-versenyek is zajlottak, az iskolákban is a rengeteg gyerek ellenére nagyon sok jó dolog történt, táborok, kirándulások, szakkörök... Nemcsak az idézetben szereplő "hivatalos rendcsinálás" tett be neki, hanem az is, hogy 1990 után mindenki elköltözött, aki megtehette szakképzettségének, kapcsolatainak, családi hátterének és egyébnek köszönhetően, vagyis az a réteg, amelyik igazán fellendíthette volna az itt élőket, minta lehetett volna. Persze nem lehet őket okolni, ki az a ***, aki azért marad a panelben, hogy segítsen a nála képzetlenebbeknek, gyengébbeknek, önállótlanabbaknak feljebb vergődni?! De a választott vezetők felelőssége óriási, bármennyire nem tetszik nekik ez a megállapítás. Amikor a Nyírpalota Társaság megalakult, hogy nem hagyjuk tovább süllyedni a lakótelepet és az itt élőket, levélben párbeszédet ajánlottunk a polgármester úrnak - akkor már ismertük az európai fejlett országokban teljesen bevett, normális vezetői szabályt, ami a szubszidiaritás elvén nyugszik, hogy ti. az OTT ÉLŐK NÉLKÜL SEMMIT SE DÖNTS! -, s a válaszát írásban küldte meg: nincs erre ideje, a civil szervezetekkel való összejövetelnek megvan a maga ideje és módja, a NyT már nem fér bele. Folytathatnám még, de mára elég, ugye, kedves Topó?
Báthory Erzsi
 
Hozzászólások: 430
Csatlakozott: 2004 ápr. 06 08:32

HozzászólásSzerző: Topó » 2008 ápr. 12 20:26

Kedves Ági!

Én abban bízom, hogy nem lesz idejük ezt a rombolást véghez vinni, főleg ha perek sokaságát zúdítják a nyakukba már most, az elején!

Kedves Erzsébet!

Írod: „…De a választott vezetők felelőssége óriási, bármennyire nem tetszik nekik ez a megállapítás.”
Akik ezt vitatják, azoknak vagy orvosi segítség kell egy specialistától, vagy legalább egy ***berúgás. Az az inaktív politika, amit Újpalota felé (is) üzennek, nem teszi méltóvá őket, hogy képviseljék a területet. A mesterséges züllesztésről meg nem is beszélve. Bár lehet, hogy azt hiszik, hogy egy templommal, meg valamilyen Fő téri szoborral le van tudva minden. Vagy inkább lesz@rva? (Ezt a modi úgyis megkéri, hogy szedjem ki :) )
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

HozzászólásSzerző: nico » 2008 máj. 19 12:50

A XV. kerület legkulturáltabb "VENDÉGVÁRÓ" - nem a vezetők részére készített - parkolója!!!

Szebb, mint Újpalota Fő tere.

Én gratulálok és kívánom, hogy mindig legyen lehetőségük ezt a színvonalat tartani.
Csatolmányok
DSCN5480.JPG
Szép. Gondos gazda.
(97.56 KiB) 324 alkalommal.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

HozzászólásSzerző: nico » 2008 jún. 06 18:44

Ez a terasz több, mint Újpalota. Köszönet érte.
(Ha nem hiszed, menj el a Fő térre.)
Csatolmányok
DSCN5187.JPG
Köszönet a PÉLDAMUTATÁSÉRT!!!!!!!
(66.76 KiB) 150 alkalommal.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

HozzászólásSzerző: nico » 2008 jún. 18 14:38

Kultúra a kulturált helyen.
Öröm látni, készülőben is. Itt Újpalotán.
Csak belül. Belül a Fvárosi Szabó Ervin Könyvtár "Zsókavár" Könyvtára.

Kívül?
XV. kerület Önkormányzat, Palota Holding csigalépcsős szolgáltató háza. Itt Újpalotán.
Csatolmányok
DSCN5949.JPG
nota bene: 2008. julius 7.
(62.63 KiB) 128 alkalommal.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

HozzászólásSzerző: nico » 2008 szept. 22 14:50

Kulturált helyek a XV. kerületben???????
Igen, így, sok-sok kérdőjellel.
( A hálóról)
( A háláról)

XV.kerület

Felállítás helye: XV., Drégelyvár u. 57-63.
Alkotó: Rátonyi József
Cím: IKREK
Jelleg: díszítőszobor
Anyag: bronz
Felállítás ideje: 1979
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések:

Felállítás helye: XV., Hubay Jenő tér
Alkotó: Zsákodi Csiszér János
Cím: HŐSI EMLÉK
Jelleg: emlékmű
Anyag: bronz, mészkő
Felállítás ideje: 1932
Állíttatók:
Eredeti helye:
Megjegyzések: 1932 elhelyezés Rákospalotán (ma XV.), a Hubay Jenő téren
1977 áthelyezés a XV. Közvágóhíd térre
1998 visszahalyezés az eredeti helyére.


Felállítás helye: XV., Kolozsvár u. 1.
Alkotó: Ungvári Lajos
Cím: INDIÁNJelleg: díszítőszobor
Anyag: bronz
Felállítás ideje: 1958
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Mézeskalács tér 6-7.
Alkotó: Veszeli Ilona
Cím: GUGGOLÓ LÁNY
Jelleg: díszítőszobor
Anyag: mészkő
Felállítás ideje: 1980
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések:

Felállítás helye: XV., Nyírpalota u.
Alkotó: Varga Miklós
Cím: JUBILEUMI EMLÉKMŰ
Jelleg: emlékmű
Anyag: acél
Felállítás ideje: 1973
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések: Miskolc város ajándéka


Felállítás helye: XV., Páskomliget u.-Bánkút u.
Alkotó: Budahelyi Tibor
Cím: ZENGÉS
Jelleg: díszítőszobor
Anyag: festett acél
Felállítás ideje: 1989
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések: Az egykori közteret bekerítették.


Felállítás helye: XV., Pestújhelyi tér
Alkotó: Ismeretlen
Cím: HŐSI EMLÉK
Jelleg: emlékmű
Anyag: műkő, mészkő
Felállítás ideje: 1928
Állíttatók: Pestújhely közönsége közadakozásból
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Pestújhelyi tér
Alkotó: Kirchmayer Károly
Cím: ANTALL JÓZSEF
Jelleg: mellszobor
Anyag: bronz
Felállítás ideje: 2003
Állíttatók: XV. kerületi Önkormányzat
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Széchenyi tér
Alkotó: Barcza Lajos
Cím: KOSSUTH LAJOS-MELLSZOBOR
Jelleg: emlékmű
Anyag: mészkő
Felállítás ideje: 1908
Állíttatók: Rákospalota közönsége közadakozásból
Eredeti helye:
Megjegyzések:




Felállítás helye: XV., Széchenyi tér
Alkotó: Turáni Kovács Imre
Cím: SZABADSÁG - CENTENÁRIUMI EMLÉKMŰ
Jelleg: emlékmű
Anyag: mészkő, bronz
Felállítás ideje: 1948
Állíttatók:
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Széchenyi tér
Alkotó: Kucs Béla
Cím: BÁNYÁSZJelleg: díszítőszobor
Anyag: bronz
Felállítás ideje: 1954
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Széchenyi tér
Alkotó: Segesdi György
Cím: MUNKÁSHATALOM
Jelleg: díszítőszobor
Anyag: mészkő
Felállítás ideje: 1958
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Széchenyi tér
Alkotó: Nagy Sándor
Cím: NEMZEDÉKEK
Jelleg: díszítőszobor
Anyag: mészkő
Felállítás ideje: 1982
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Széchenyi tér
Alkotó: Banay Gábor
Cím: 56-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKMŰVE
Jelleg: emlékmű
Anyag: kő
Felállítás ideje: 2004
Állíttatók: XV. kerületi Önkormányzat
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Törökszegfű tér
Alkotó: Metky Ödön
Cím: IFJÚ LÁNY
Jelleg: díszítőszobor
Anyag: alumínium
Felállítás ideje: 1955
Állíttatók: Építésügyi Minisztérium
Eredeti helye:
Megjegyzések:


Felállítás helye: XV., Törökszegfű tér
Alkotó: Kocsis András
Cím: MÁJUS
Jelleg: díszítőszobor
Anyag: bronz
Felállítás ideje: 1961
Állíttatók: Fővárosi Tanács
Eredeti helye:
Megjegyzések:
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Kulturált hely.

HozzászólásSzerző: nico » 2009 szept. 21 13:59

Nem, ez a hely évek óta nem kulturált!
Miért? Nincs gazdája?


A 173-as busz végállomása.
Csatolmányok
HPIM2988.jpg
A kisasszony a bizonyíték, hogy szükséges dolog.
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Kulturált hely.

HozzászólásSzerző: Városüzemeltetési Osztály » 2009 szept. 22 12:41

Tisztelt "nico"!
A 173-as busz végállomásán lévő pad javítását a Répszolg Kft-nél megrendeltük. Köszönjük jelzését
Tisztelettel:
Városüzemeltetési Osztály
Városüzemeltetési Osztály
 
Hozzászólások: 472
Csatlakozott: 2004 márc. 04 10:34

Re: Kulturált hely.

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 feb. 22 19:09

ÚJPALOTA FŐ TÉR SZÖKÖKÚT:
Kulturált hely és népszerű találka hely is a Fő téri szökőkut!
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Kulturált hely.

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 szept. 13 13:30

SZOBRAINK ÉS EMLÉKHELYEINK A XV. KERÜLETBEN:

Értékeink egy része helyi, vagy fővárosi jelentőségü a közterületeinken.

http://www.szoborlap.hu/budapest/15

Becsüljük meg őket és legyünk rájuk büszkék.
http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

ElőzőKövetkező

Vissza: Kultúra



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron