A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

Kerületünk kulturális életével kapcsolatos témákat várunk ebbe a fórumba

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2013 dec. 08 00:59

HORN GYULA EGY ADOTT TÖRTÉNELMI IDŐSZAKBAN MEGTEHETTE !

Én úgy értettem, hogy jelszavakat mondott a több mint 200 oldalas DK Kormány programból.
Ám a 16 pontban is én kicsit mást értettem a helyszínen, ahol halottam a teljes szöveget. Ha jelzem talán érthetőbb!
Vállaljuk, amit a XIX. századi nemzeti liberalizmus nagyjai, Deák, Eötvös és Trefort: " Szabad egyház szabad államban".
Az állam nem foglalhat állást hitbeli igazságok kérdésében, nem különböztetheti meg az egyházakat, és pénzügyi nyomásgyakorlással sem avatkozhat belső életükbe. Ezért meg kell támogatni, a hitélet támogatását az adók egy részének átengedésével a hívekre bízni, az egyházak és egyházi személyek által élvezett adó - és egyéb mentességeket, kedvezményeket pedig fölszámolni. A szociális és karitatív, a köznevelés, a kultúra és más feladatok állami átvállalását
nem érinti Gyurcsány Ferenc előzetes program gondolata. E programot nemzeti vitára bocsájtja a Demokratikus Koalíció,
a beérkezett észrevételek alapján ez a program akár teljes körűen át alakul!
Én ezt értettem a helyszínen. Ez a beszéd szó-szerinti idézése volt. Én pártonkívüliként megtehetem, hogy tárgyszerűen
értékeljem.

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2013 dec. 20 00:02

ADVENT NEGYEDIK VASÁRNAPJÁRA KÉSZÜLNEK A HÍVŐ EMBEREK !

Áldás Békesség!
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2013 dec. 26 18:31

PÜSPÖK ÚR KARÁCSONYI NYILATKOZATÁBÓL.



„Azt kívánom mindenkinek, hogy az is toppanjon be hozzá, az is legyen vele, akire már nem számított. Számomra a karácsony egyik nagy üzenete és személyes élménye, ahogyan Isten belép a világba, néhányan várták, sokan már lemondtak róla. Kopogtasson be hozzánk a mostani ünnepen Isten, akár inkognitóban is!" (Bogárdi Szabó István püspök)

Istentől áldott szép karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves fórum-társamnak.

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 jan. 02 22:52

KEDVES HOZZÁSZÓLÓ TÁRSAIM.

Az Ön ismerőseként ajánlom figyelmébe a következő cikket a http://www.mazsihisz.hu portálról:


http://www.mazsihisz.hu/index.php?scid=n5820

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: nico » 2014 jan. 03 12:18

Laci!
Változnak az idők.
Lehet, hogy akkor még csak kiszes titkár voltál a pártitkárságod előtt. Nevelő pártod irányításával meg mit is csinált népi hadseregünk abban az időben?

"Magyar tisztek is harcoltak az egyiptomi oldalon az 1967-es hatnapos háborúban

Egy volt izraeli rádiós katona azt mesélte az MTI-nek, hogy magyar tisztek is harcoltak az egyiptomi oldalon az 1967-es hatnapos háborúban.
Magyar repülőtisztek is voltak az egyiptomi front túloldalán a hatnapos háború idején – állítja egy Budapestről elszármazott volt izraeli katona az MTI-nek nyilatkozva. Az 1967-es hatnapos háború idején a Beér-Seván élő Móse (Tomi) Schweitzer rádiósként sorkatonai szolgálatát töltötte az izraeli hadseregben. Gyakran hallott orosz beszédet az egyiptomiak oldaláról, ám egyszer – legnagyobb meglepetésére – magyar beszélgetésre lett figyelmes.
„Rádiós voltam, és kerestem mindenféle dolgokat, amikor meghallottam, hogy magyarul beszélnek a rádión. Beleavatkoztam a beszélgetésbe, és egy ideig szépen beszélgettem egy magyar tiszttel, aki a légierőnél szolgált. Elmondta, hogy Magyarországról van kiküldve segíteni az egyiptomi hadsereget” – mesélte Schweitzer az MTI tudósítójának.
„Amikor rájött, hogy izraeli katona vagyok, akkor kikapcsolódott, nem volt hajlandó tovább beszélni velem. Sajnos nem emlékszem a nevére, az is lehet, hogy nem is hangzott el. Nem lepődtem meg, mert tudott dolog volt, hogy a kommunista országokból vannak kiképzők Szíriában, Egyiptomban, mert szovjet repülőik, tankjaik voltak, ezek használatát tanították” – tette hozzá. Schweitzer a magyar beszélgetést azonnal jelentette feletteseinek, és úgy véli, hogy az információ akkoriban „a legmagasabb helyeket is elérte”.
Később a történetnek folytatása is lett, amikor Móse Schweitzer szülei a nyolcvanas évek végén megismerkedtek egy frissen Izraelbe költözött, Beér-Seván letelepedett "magyar" családdal. A férfi Magyarországon a légierőnél szolgált, és elmondta, hogy egy barátja 1967-ben Egyiptomban egy izraeli magyar rádióssal beszélgetett. Mósét elhívták, és neki is elmesélték a régi váratlan beszélgetést, ezúttal a túlsó oldal szemszögéből.
Schweitzer 1948-ban született Budapesten, és szüleivel 1956-ban hagyta el Magyarországot, Baross utcai lakásukat. Édesapja a Csepel művekben volt hegesztő, majd Izraelben a beér-sevai városháza vízügyi osztályán lakatos, édesanyja Magyarországon a Goldberger gyárban volt többszörös sztahanovista szövőnő, majd Izraelben a háztartást vezette. Leszerelése után Móse évtizedekig bérelszámolóként, később kereskedőként dolgozott Beér-Seván. Közben szinte mindegyik háborúban harcolt, és békeidőben is rendszeresen részt vett a tartalékos szolgálatban.
(MTI nyomán)"

Van valahol nyoma annak, hogy te tiltakoztál, nem értettél egyet pártod akkori háborúsegítő tevékenységével?
Nem vagy te egy saullaci?


Csak Hajdu Lacinak! Kérem, hogy más idelátogató ne nyissa ki ezt a linket!

http://mno.hu/kulfold/nyolcmeteres-fall ... bject_map=[211847785668823]&action_type_map=[%22og.recommends%22]&action_ref_map=[]
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 jan. 23 23:08

DECEMBER 29-én ÜNNEPELTÜK AZ ÚJPALOTAI KATOLIKUS TEMPLOM ÖTÉVES ÉVFORDULÓJÁT !

Öt éve polgármesterként a polgári avató beszédet mondtam az újpalotai Boldog Salkaházi Sára katolikus templomban.
Ott voltam Isten újpalotai házában 2013 december 29-én az ötéves fennállásért tartott szentmisén. A templom építése
ügyében anno Újpalotán Templomépítő Bizottság alakult. Elnöke a néhai Tóth Tihamér UBK független önkormányzati képviselő
volt, én az alelnöke lettem. Több alkalommal jártunk Dr. Paskai László érsek, bíboros hivatalában a Budai várban. A hely kiválasztás
volt akkor a fő feladat. Sok sok lakossági fórumon vettünk részt ahol kerestük a konszenzust a leginkább elfogadott helyszín ügyében.
A jelenlegi - megvalósult - helyszín előtt négy lehetséges területet is vizsgáltunk. Szerénytelennek tűnik, de már 2002-ben javasoltam ezt a
helyszínt. Akkor még nem fogadták el sokan. Ám 2005-ben már ez elfogadható helyszín lett. Ott voltam a Bíborosi Hivatalban amikor a
Pattogós u és Szerencs u sarkon kialakítandó telket és az azon megépítendő újpalotai templom helyében megegyeztünk. Bíboros váltás
után már az alapkő megáldása és elhelyezését Dr. Erdő Péter bíboros úr szolgálta és én mint polgármester szóltam a kerület részéről. Együtt
szolgáltunk az Újpalota Boldog Salkaházi Sára nevet felvett Isten háza templommá szentelésekor. Most öt év után Dr. Paskai László nyugalmazott bíboros úrral a templom építés előkészületeinek hosszú forgatókönyvéről beszélgettünk a főtiszteletűvel.

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 márc. 21 14:55

ÜNNEPRE KÉSZÜLÜNK, HÚSVÉT KÖVETKEZIK, GONDOLATAIM MEGOSZTOM.

Sokszor rácsodálkozom arra, hogy milyen nagy biztonságban is vannak Isten megváltott gyermekei!
Ha Istené a szívünk, akkor soha sincs okunk elkeseredni, megijedni, félni a ránk váró nehézségektől. Nem kell kétségeskednünk a jövő miatt, mert a mi egyetlen közbenjárónk az Úr Jézus Krisztus velünk van. Aki tehát az Élő Istenben bízik, annak nincs oka aggódásra, mert jó helyen és jó kezekben van!
Jézus Krisztus vigasztaló szavai mindenkor gyógyírt jelentenek sebeinkre és lelkileg békességet, nyugalmat találunk Nála:
"Békességet hagyok nektek az én békességemet adom nektek, nem úgy adom én nektek amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen." János 14, 27
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 11 15:30

A HÚSVÉTI ÜNNEPRE KÉSZÜLNEK A KERÜLETI EGYHÁZAK GYÜLEKEZETEI.
A Pestújhelyi Református Egyházközség rövid bemutatása:(én e gyülekezet tagja vagyok.)

Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Máté 11

Gyülekezetünk a Pestújhelyi Református Egyházközség, 1910. július 10-én alakult meg.
Templomunk, Pestújhely öt terének egyikén, a mai Sztárai Mihály téren épült fel 1928-ban rekordgyorsasággal, alig kilenc hónap alatt. Az istentiszteleteket eredetileg a Szűcs István utcai imateremben tartották, mely jelenleg a parókia épülete.

A gyülekezet lelki életét tekintve jó reménységgel vagyunk a jövőt illetően. Számunkra örvendetes tény, hogy az utóbbi időben többen a fiatalabb nemzedékből bekapcsolódtak a gyülekezet életébe. Területünkön megindulhatott az átfogó ifjúsági munka: Pestújhelyen jelenleg hat óvodában és négy iskolában tartunk református hittanórákat.

Kiemelt feladataink között szerepel a gyülekezeti misszió, melyért Istennek adunk hálát, hogy az utóbbi időben új lendületet vett.
A Lelki Oázis missziónk céljai között elsősorban hitébresztés, hitmélyítés, gyülekezetépítés, lelkigondozás szerepel. Bátorítunk mindenkit és nagy szeretettel hívogatunk az istentiszteletekre, a beindított különböző lelki heteinkre, konferenciáinkra, csendesnapjainkra. Istentől kérünk áldást, és imádkozzunk azért, hogy az alkalmainkon eltöltött idő felüdülésül szolgáljon mindazoknak, akik Istenünk szent jelenlétében az ÉLŐ VIZEK FORRÁSAINÁL keresnek elcsendesedést, lelki feltöltődést, megnyugvást, gyógyulást, vigasztalódást, gondjaikra-bajaikra VALÓDI megoldást.

Templomunk 2008-ban volt 80 éves, gyülekezetünk pedig 2010-ben száz éves. A gyülekezet tagjainak régi nagy vágya, a templomunk második világháborúban megsérült tornyának eredeti szépségében való helyreállítása, és a templomunk előtti tér méltó, esztétikus rendbehozatala. Jó reménységgel vagyunk, hogy Isten segítségével ezek hamarosan megvalósulhatnak. Minket is bátorít elődeink hite, és velük együtt valljuk, amit 1935-ben a gyülekezet megalakulásának 25. évfordulóján jegyeztek fel a templomunk bejáratánál lévő emléktáblára:

„Isten hatalmasan építette a Pestújhelyi Református Gyülekezetet. A múltra visszatekintve merítsünk erőt a jelen terheinek hordozására, bízva abban, hogy Istenünk, aki oly sok kegyelemmel hordozta a gyülekezet ügyét, arról ezután sem feledkezik meg, s megcselekszi önmagáért, hogy az elkövetkező évek alatt még több eredménnyel szolgálhassa gyülekezetünk, Istenünk dicsőségét.”

Kapcsolódó cikkek:
Búcsú itt, lelkészavatás ott
A házakkal közel egyidős
Helyére került a címer
Megkezdődött az ünnep
Öt tonnás tömb őrzi a múltat
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 11 15:35

A BUDAPEST ÚJPALOTAI BOLDOG SALKAHÁZI SÁRA PLÉBÁNIA MEGHÍVÓJA.

http://www.ujpalotaitemplom.hu/
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 13 21:43

MA VIRÁGVASÁRNAP VAN.
http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 13 21:44

"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 13 21:53

"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 20 17:44

HÚSVÉT, FELTÁMADÁSHOZ IDÉZET.

És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?
Nincs itt, hanem feltámadott
Luk 24,5-6a

Áldás Békesség!
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 20 18:09

Hajdu LÁSZLÓ írta:HÚSVÉT, FELTÁMADÁSHOZ IDÉZET.

És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?
Nincs itt, hanem feltámadott
Luk 24,5-6a



Simon Péter Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!"Lukács 5,8

Az önismeret
Lobogó fáklya az önismeret:
behatol lelkünk minden zugába,
hogy fényében az ember látva lássa,
kicsoda is... hogy Isten kit szeret.
ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Tudjuk, hogy önmagunk megismerésénél nincsen nehezebb feladat a világon. Egyedül a Te szereteted és csodáid tükrében láthatjuk meg igazán, kik és milyenek vagyunk. Értünk hozott áldozatod tanúskodik róla, mennyi bűnünkért kellett meghalnod a kereszten. Áldunk érte, hogy nem utáltál meg, nem mondtál le rólunk és megváltottál minket ISTENNEK, A MI ATYÁNKNAK. Ámen. Füle Lajos

Jézus Krisztus feltámadása a halálból a Keresztény hit központi igazsága. Ahogy Pál is írta: "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok." (1Korinthus 15,17).

Jézus Krisztus, az örökkévaló Isten Fia és a világ megígért megváltója, legyőzte a halált, magára véve az átkot (Galácia 3,13). Ezzel megnyitotta az Istenhez és az örök élethez vezető utat.

Az apostolok pedig nagy erõvel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon." (ApCsel 4,33),

Uram és Szabadítom. Légy áldott, hogy erőt árasztasz át életemen Te szent asztalodnál. Légy áldott, hogy fény sugározza be lelkem homályát a Golgota mellett. Légy áldott mindazért a bizakodásért, új reménységért, amit keltettél bennem. Bűneimet hátam mögé vetetted. Gonoszságaimról nem is emlékezel többé, a halál köteléket levágtad rólam, az örök életnek eledelével tápláltál engem. Krisztus az enyém lett, nem én élek többé, hanem Ő él bennem, az Ő élete növekedik és erősödik életembe. Boldogan és reménykedve megyek utána. Őt látom életem minden fordulóján. Óh áldj meg így engem kegyelmes Istenem,édes Atyám. Tőled várok erőt arra, hogy megmaradjak a te kegyelmedben. Te készíts arra, hogy naponta imádságban találkozzam Veled a Te Szent Lelked ne engedjen pihenni addig,amíg újra és újra naponként a Te szent Igédből, mint *** erdők hűs vizéből, meg nem elégítem lelkemet. Óh , ami jót elkezdtél énbennem,végezd be Te magad jó Atyám. Add, hogy már e földön az örök élet boldogságában járhassak;a Krisztusért. Ámen Muraközy Gyula

"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; Ján.11.25.

Húsvét reggelén (Balogh Miklós)

Zengjen ma hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva,
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva:
Feltámadott! Feltámadott!

A szellő susogva hogy átmegy a tájon,
Könny csillog utána ezernyi fűszálon.
Érinti az erdőt, lombját az olajfa
Megrezgeti vígan, s bólintva lehajtja...
Áldott legyen a szó, mit a szellő mondott!
Zizegve beszélik egymásnak a lombok:
Feltámadott! Feltámadott!

De ah, amott, zöld selymén a rétnek,
Galileának özvegy női jőnek...
Kezükben balzsam, sok jó illatú,
Szemükben némán ott virraszt a bú...
- Te néma bánat, nyílt örömre változz!
Győzelmi dalként szállj az ég Urához:
Feltámadott! Feltámadott!

Nézd, ott a sír, az Úr akarta, s ímhol
Örökélet bölcsője lett a sírból...
Lehullt a kő: helyén az égbe látunk,
A sír üzen: halál, remélve várunk!
Szegezd nyilad bár az ember szívének,
Fülünkbe cseng mindig az angyalének:
Feltámadott! _Feltámadott!

Töröld le könnyed ember, nem vagy árva,
Út lett a sír egy szebb, dicsőbb hazába.
Csak légy erős, csak légy szilárd a hitben,
Az út felén ne félj, nem hágy el az Isten.
Ha tán a bűn lett újra rajtad úrrá,
E mennyei varázsszó szüljön ujjá:
Feltámadott! Feltámadott!

Zengjen hát hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva,
A Golgotának szent halottja
Feltámadott! Feltámadott!

Áldás Békesség!
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: A HÍVŐ EMBEREK ÉLETÉBŐL A www.bpxv.hu-n!

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 ápr. 21 21:52

KIK A KERESZTYÉNEK?

"Ezek, akik a fehér ruhákba vannak öltözve kik,
és honnan jöttek?” Jelenések 7,13


Amit addig őszinte vágyakozók
csak elérni reméltek
Egymást képmutatás nélküli testvérszeretettel
Kitartóan, tiszta szívből szeretik
Elviselik, szeretetben hordozzák, sőt
Különbnek tartják egymást önmaguknál
Számukra megszűnt a szennyes világ
Oly közel a menny
Mindent átitat az Ige, a béke, a megértés
Összefűz az imádság, az áhítat,
a dicséret koszorúja.
Nincs képmutatás
Nincs harag
Nincsenek sértődések
Nincsenek álarcok
Nincsenek háttérgondolatok
Igazság van, Vigasztalás van, Valóság van:
Jézus Krisztus!
Az Ő tulajdonai, kik a világ szemében ugyan bolondok,
Gyöngék, gyámoltalanok, senkik, DE:
Gyermekek, Isten gyermekei
Akiknek neveik fel vannak írva a mennyben
Szentek
Kik elhagytak mindeneket
Kik önként vállalták a keresztet
S vele a sebeket, üldöztetéseket
Felhőtlenek,
Hívők, küzdők, helytállók,
Szabadok, boldogok
Akik megmosták ruháikat
A világ förtelmeitől megtartóztatták magukat
Akik az Atya akaratába belesimultak,
kik mindenkor
Élő reménységükről számot adni készek voltak
Szentlélek templomai
Kik védve, Krisztus szeretetébe rejtőzve
Megbékélve várják a színről, színre látást
Mert szívüket maga az Úr tölti ki.
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

ElőzőKövetkező

Vissza: Kultúra



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron