Menthetetlen a kiserdő?

Környezetvédelem, szobrok, műemlékek, kerületfejlesztés

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 máj. 10 21:01

Topó írta:Már unalmas egy kicsit ez a demagóg agyhalott szöveg a névtelenségről. Többször leírtam a nevem, utána lehet nézni. Más. Én nem ítélkeztem eddig (ellentétben e két talajt vesztett pártharcossal), tényeket írtam le. Részemről ennyi, a továbbiakban nem vagyok hajlandó lealacsonyodni arra szintre, amit képviselnek.


DEMAGÓGIA:

Látom, olvasom nem vállalja fentebb írt javaslatomat, tegyünk együtt, az elesett emberekért.
Mi egymással szópárbajt vivhatunk, ám ez nem segit a napi ételhez sem jutó embereken.
Ha olvassa a kerület választott tisztségviselőinek határozott és büszke nyilatkozatát: ők a jogállamot
képviselik, aki ellen a bérlakásban, a tartozás miatt jogerős kilakoltatási itélet született (151 család)
azokat ők utcára teszik - hozzáteszik - ezeket az előző szocialista többségű önkormányzatnak kellett
volna utcára tenni, de az nem tette őket hajléktalanná.....Nos ök megmutatják, mi az ő hatalmuk ezen szerencsétlen,
egyébként született kerületi csórók felett!!!

Nekünk, akik a kerületi közéletet a honlapon is figyelemmel kisérjük, ezzel is teszünk valamit, a szükebb
lakókörnyezetünkért, ellentétben azokkal, mint akiket minden hidegen hagy ami körülötte történik, csak mi
tudjuk megérteni az itt élő emberek sorsát, talán még ránk számithatnak, én ezért végzek önkéntes munkát
a Rászorulókat Támogatók Egyesülete keretében, erre biztatom Őnt is.
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Dr.Ódor József » 2011 máj. 11 13:39

Topó írta 2011. május 9-én 19 óra 22 perckor:

„Már unalmas egy kicsit eza demagóg agyhalott szöveg a névtelenségről. Többször leírtam a nevem, utána lehet nézni. Más: Én nem ítélkeztem eddig (ellentétben a két talajt vesztett pártharcossal), tényeket írtam le. Részemről annyi, a továbbiakban nem vagyok hajlandó lealacsonyodni arra a szintre, amit képviselnek.”

Tisztelt Topó!
Írása bizony ragyogó teljesítmény! Nem semmi! Névtelenül és általánosságban pocskondiázni és lealacsonyító fogalmakkal operálni! Ez Topó-erkölcs színvonala!? Még abban az elátkozott Kádár-rendszerben is egy idő után a névtelen leveleket kosárba kellett dobni. Most meg egyesek dicsőítik, kvázi ösztönzik a névtelenségbe burkolódzást? Hogy van ez? Milyen ideológiára, vagy gyakorlatra alapozott erkölcs ez? Kérdezem: az egyenes, őszinte, a felelősséggel párosuló beszéd és a sunyiság közül melyik az igazán etikus?

Ha egyszer valahol (?) leírta igazi nevét Topó, akkor most miért nem meri? Valóban! A tények, a konkrétumok, az őszinteség és mások emberi méltósága tiszteletben tartásának szintjére - nézeteit olvasva – LEALACSONYODNI, bizony nagy erőfeszítést igényelne Topó-tól. Egyébként többektől hallottam, hogy ugyanaz a „politikus” több álnéven irogat. Eltűnt például „Nagy Erika a Szilas parkból” is, „aki” ugyanezt a stílust képviselte! Nem elgondolkoztató?

A fórumozói szabály ugyan engedi a névtelenséget, de egy lépés volt a tisztesség útján a sértegető, önérzetet, emberi méltóságot megtépázó írások gyors törlése a Fórumról! Szerintem a legutóbbi Topó-féle írások is ebbe a kategóriába tartozhatnának. Sőt közérdekű lenne, ha csak igazi személyek igazi neve alatt jelenhetnének meg írások a fórumon. Még az értékük is megsokszorozódna! Vagy legalább az „Admin” tudná, hogy valójában ki van az álnév mögött.
Nagyon sokan (nem talajt vesztett pártharcosok) valódi nevük feltüntetésével írnak. Nem kevés kritikával és iróniával! De vállalják önmagukat, mert tisztességüket és becsületüket általános emberi értéknek tartják. Igazuk is van! Kérdezem: vajon a névtelenséget, nyíltan a felelősség nem vállalását nem egyes új „pártharcosok” védelmezik?
Üdvözlettel:
Ódor József
Dr.Ódor József
 
Hozzászólások: 137
Csatlakozott: 2010 nov. 23 10:17

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: nico » 2011 máj. 11 18:24

Ismerkedési est a "Menthetetlen a kiserdő?" téma keretében.

Ha a név fontos, az arc is az?
DSCN50651.jpg
"Hajdu mestert" ismerem, a kitüntetett és a "szabad" arcú Dr Ódor fórumtársunk?
Kérdezi: Nico
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Musuka » 2011 máj. 12 12:20

Dr.Ódor József írta:
... Még abban az elátkozott Kádár-rendszerben is egy idő után a névtelen leveleket kosárba kellett dobni.

Bizony-bizony, "egy idő után", mert nem tudták kinyomozni a feladót, - aki meg aláírta, azt mindjárt el is vitték.

Dr.Ódor József írta:
Egyébként többektől hallottam, hogy ugyanaz a „politikus” több álnéven irogat.

Ez amolyan, a "fóti buszon beszélik"...
Csak nyíltan, tisztességesen, becsületesen :!:

Dr.Ódor József írta:Nagyon sokan (nem talajt vesztett pártharcosok) valódi nevük feltüntetésével írnak.

Vajon kik lehetnek :mrgreen:

Ódor úr észre vette vajon, hogy ez a fórum nem arra szolgál, amire Önök próbálják felhasználni :?: Észre vették vajon Önök, hogy a régi "névtelen" fórumtagok már nem nyilvánulnak meg, mióta itt megjelentek :?:
Tudom nem lesz nagy veszteség, - de hozzájuk hasonlóan, amíg itt vannak, én is "visszavonulok" :cry:

Tisztelettel:
Musuka, alias Vincze Mária
Musuka
 
Hozzászólások: 400
Csatlakozott: 2005 aug. 05 10:43

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Topó » 2011 máj. 12 18:42

Tisztelt Topó!
Írása bizony ragyogó teljesítmény! Nem semmi! Névtelenül és általánosságban pocskondiázni és lealacsonyító fogalmakkal operálni! Ez Topó-erkölcs színvonala!? Még abban az elátkozott Kádár-rendszerben is egy idő után a névtelen leveleket kosárba kellett dobni. Most meg egyesek dicsőítik, kvázi ösztönzik a névtelenségbe burkolódzást? Hogy van ez? Milyen ideológiára, vagy gyakorlatra alapozott erkölcs ez? Kérdezem: az egyenes, őszinte, a felelősséggel párosuló beszéd és a sunyiság közül melyik az igazán etikus?

Engem –és mást se- akarjon az erkölcsről, etikáról kioktatni egy köpönyegforgató komcsi múmia, aki a bölcsőjét leköpve hagyta el az mszmp-t, és lett mszp-s, amikor látta, hogy az meginog. Aztán ennek hanyatlása előtt gyorsan civillé lett, a ráte nevű, volt cimborák által alapított valamicskében.

Ha egyszer valahol (?) leírta igazi nevét Topó, akkor most miért nem meri?

Ki mondta neked, vagy hol hallottad, hogy nem merem? A fóti buszon?

Egyébként többektől hallottam, hogy ugyanaz a „politikus” több álnéven irogat. Eltűnt például „Nagy Erika a Szilas parkból” is, „aki” ugyanezt a stílust képviselte! Nem elgondolkoztató?

Ez ugyan az a marhaság, mint ha azt írná valaki, hogy többektől hallotta, hogy XY pedofil. Pedig senkitől nem hallotta, csak ő szeretné elhíresztelni.

A fórumozói szabály ugyan engedi a névtelenséget, de egy lépés volt a tisztesség útján a sértegető, önérzetet, emberi méltóságot megtépázó írások gyors törlése a Fórumról!

Ódor József

Eddig én nem sértegettem (az más kérdés, hogy az igazság fáj nektek), te próbálkozol ezzel, igen csekélyke sikerrel, hisz azt ki kéne érdemelni, hogy megsértődjek, akárki erre nem alkalmas.
Lennék én szerény,
de nincs mire...
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Németh Péter Dr. » 2011 máj. 12 21:43

Topó!
Gratulálok az igen magas szinvonalú irományához.
Ön fröcsög, gyűlölködik, becsmérel. Ellenérvek semmi.
A stílus maga az ember, mondták a bölcsek régen. Ez most is igaz.
Önnek egyébként tényleg nincs mire szerénynek lennie.

Dr. Németh Péter
RÁTE elnöke
A süketnél is rosszabb,aki nem akar hallani.
Németh Péter Dr.
 
Hozzászólások: 228
Csatlakozott: 2010 aug. 13 12:13

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 máj. 12 22:45

MENTHETETLEN???

Rákospalota Pestújhely vagy Újpalota a "kiserdő"??
Amikor 1972-ben az Erdőkerülő utca lett a család otthona még nem volt "menthetetlen a kiserdő?" kérdés!
Akkor az emberek összetartottak, kimentünk arra a helyre szalonnát sütni, focizni, úgy lépcsőházi és utcai
szabadcsapatok, volt összetartás, volt (bár nem tudtuk a tudományos minősitést) közösség, az emberek szerették
egymást! Ma szabadság van (igaz mi akkor is szabadnak éreztük magunkat, később tudtuk meg, hogy elvoltunk nyomva)
lehet, hogy kiderül - parancsra tiszteltük egymást - de a menthetetlen a kiserdő új ajándék!!
A kiserdő irányitó száma 1151?, szóval Rákospalota!
Az erdő hajléktalan szerencsétlen lakóinak postai küldeménye erre érkezik és a postafiókjuk, a rákospalotai
főpostán van, ezek a fedélnélküliek saját rokonaiktól sem kapnak segitséget, postán érkezik üdvözlet, sok boldogságot
kivánnak - még nekik is - így értesiti őket6 a kerületi önkormányzat is, már aki regisztrálja magát!!
Szóval a társadalom lényegében ezzel elismeri, legitimálja, ez az ő lakhelyük!!
A RÁTE (Rászorulókat Támogatók Egyesülete) ezeken és a még hasonló helyzetben élőkön segit/szeretne segiteni, erre jött
létre az önkéntes lakossági szerveződéssel ez a civil szervezet, olyan emberekből, akik önzetlenül a rászorult embertársainkon
kivánnak segiteni, szabadidejükben, magánéletükből erre ídőt szánva.
A FIDESZ 2/3-os többség e jótékonysági, karitativ tevékenységet, merő helyi hatalmi okból, sulyosan akadályozza, felmondta
(alighogy beültek a bársonyszékükbe, még 2010-ben az előző önkormányzattól kapott helységbérleti kedvezményes szerződést) és
megakadályozta, hogy az adományokat gyüjthessük, illetve fogadhassuk, már karácsonykor is az utcán állva osztottunk segély csomagokat.....
A KISERDŐ még védelem az elvadult indulatok ellen, egy sziget, ahol a "szerető és szociálisan érzékeny demokrácia ellen" kapnak
átmeneti inkongitót, de egyre többen lesznek, - most inditott kilakoltatási kampányt az önkormányzat - szóval intézményesen folyik a hajléktalan,
a fedélnélküliek gyártása!!!??
Nekünk, akik a honlapon irunk, akár nevet nem vállalva (érthető kockázattal jár a nyilvános vélemény kifejtése), de névtelenül is ostorozni
kell a társadalom sulyos és növekvő problémáit, NEM LEHET MEGSÉRTŐDNI ÉS ELOLDALAZNI GYÁVÁN!!!
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Topó » 2011 máj. 13 07:07

Németh Péter Dr. írta:Topó!
Gratulálok az igen magas szinvonalú irományához.
Ön fröcsög, gyűlölködik, becsmérel. Ellenérvek semmi.
A stílus maga az ember, mondták a bölcsek régen. Ez most is igaz.
Önnek egyébként tényleg nincs mire szerénynek lennie.

Dr. Németh Péter
RÁTE elnöke


Köszönöm! Mindig jólesik egy ilyen magasan kvalifikált ember elismerő véleménye :D
Lennék én szerény,
de nincs mire...
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Musuka » 2011 máj. 31 10:54

Tegnap és ma is azt hallottam (lehet, amolyan "fóti buszon beszélik" :?: ), hogy a Pilisi erdőgazdaság eladta egy vállalkozónak a kiserdőt. Állítólag két helyszínt ajánlottak fel a hajléktalanoknak.
Tud erről valaki, valami konkrét dolgot, (mint pl. ha valós, mi lesz a kiserdő sorsa, stb.) vagy csak amolyan szóbeszéd?
Musuka
 
Hozzászólások: 400
Csatlakozott: 2005 aug. 05 10:43

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 máj. 31 14:41

SZEGÉNY KISERDŐ:

A fák ültetésekor, az újpalotai lakók nem gondoltuk, hogy néhány évtized múlva az lesz a vita téma, mi lesz vele?
Akkor még ismeretlen fogalom volt a fedélnélküliség, a totális hajléktalanság. Miután a rendszerváltás melléktermékeként,
ez a jelenség kezd önnálló társadalmi életformává válni, már aggódunk, kié is valójában a kiserdő? Még szerencse, hogy a
fóti buszon hozzáértő emberek ezt a helyzetet rendszeresen megvitatják, ma sem tudjuk persze mi lesz a kiserdővel, de
napirenden tartjuk, dumálunk róla, az erdő pedig szemetesedik, hajléktalanok lakhelyévé válik, a PP Zrt. pedig pénz nélkül
kezel amit tud!!!
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Nagy Erika » 2011 jún. 12 18:09

Örömmel jelzem, hogy lehet még egy fát ültetni. :)
Nagy Erika
 
Hozzászólások: 171
Csatlakozott: 2006 ápr. 18 19:07
Tartózkodási hely: Szilas park

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 jún. 22 00:48

Kerület VEZETŐJEKÉNT:
A hozzászóló mondandója keresztrejtvény az átlag honlapozó számára?
Viszont, mivel a kerület egyik vezetője, illene egyértelműbben fogalmazni!
Ott új fa ültetése - csak úgy - nem lehetséges, hiszen a tulajdonos állam az
erdő kezelőjét bizta meg ezzel a feladattal...
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 jún. 23 13:50

Pillisi Parkerdő. Zrt.
Kellene kérni egy szakértői véleményt, az erdő fenntartó szakcégtől, mert így csak találgatunk
menthetetlen a kiserdő??
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Topó » 2011 jún. 23 20:49

Hajdu LÁSZLÓ írta:Pillisi Parkerdő. Zrt.
Kellene kérni egy szakértői véleményt, az erdő fenntartó szakcégtől, mert így csak találgatunk
menthetetlen a kiserdő??


Látod, amióta "nyugdíjas" vagy -bár szerintem egyszerűen kigolyóztak az elvtársaid, semmi több-, egyre-másra jut eszedbe, mit nem csináltál! :P
Lennék én szerény,
de nincs mire...
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

Re: Menthetetlen a kiserdő?

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 jún. 24 16:04

NEKEM NEM ÁLLNA JÓL A NÉVTELENSÉG:

Megszoktam,hogy engem szemtől szemben kerestek meg az emberek, nyugodtan elmondhatták a kérésüket,
birálhattak, az ügyfél sokszor kényszerből ugyan, de bátor ember, ő megmodja a magáét, és én évente 1000 fönnél
több emberrel beszéltem személyesen, több emberrel találkoztam ügyfél minőségében, mint a képviselő-testület többi
28 tagja együttvéve. Nekem a névtelen ember azért szokatlan, mert az valamitől fél, valamit nem mer vállalni, mert a
névtelen hozzászóló is ezen a honlapon közszereplő, hiszen sunyi névtelenségében közügyeket birál, - bár ugy tünik
nem azért teszi mert választ vár, ráadásúl tényeket akarna halgatni?, á dehogy, szerepelni akar ezzel a gyávaságával!!
Jól tudja, hogy nem engedett a pártomon belüli többség ötödik ciklusban újra indúlni a szocialisták mezében. Én 20 évi
folyamatos szolgálattal, fizikailag aktiv formában ezt nem fogadtam el, párttól független jelöltként a sorsomat nem a
szocialistákra biztam, nem csalódtam a Rákospalota Pestújhely Újpalota választóiban: egyetlen szponzor nélkül un.
mezitlábas kampánnyal a második helyen kvalifikáltak a szavazáson megjelentek. Ez a közel 8500 szavazat, szemben a
szocialista ellenlábasom alig több mint háromezer szavazatával erkölcsileg engem, az én álláspontomat igazolta, a párt
alapitójaként az fáj csupán, hogy ezért 21 évi tagság és 20 évi közszereplés után a rendszer kidobott magából!
Ha kielégitő a reagálásom, akkor arról is szótválthatunk hogyan van megelégedve az utódaimmal?? Őn könnyű helyzetben
van nem kell nevét adni ehhez sem...
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

ElőzőKövetkező

Vissza: Környezetünk



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron