Szerző: nico » 2007 szept. 03 16:23
Kedves Fórumolvasó!
„Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.
Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.”
A fórum más lapjain és számtalan más helyen olvasható az a vélemény, hogy a kutyaadó bevezetése a kóbor, gazdátlan kutyák számának hirtelen növekedéséhez vezetne.
Mi a következménye az adók emelése, új adók bevezetése, a megélhetési költségek növekedése a kutyák gazdáira, az emberre? Meghúzza a nadrág szíjat és tudomásul veszi, hogy lejjebb csúszott, ha csak nem ügyes, vagy szerencsés, esetleg bűnöző.
Mi történik azzal az emberrel akinek csontjai már nem engedik a szíj meghúzását és csúszni már nem tud tovább, vagy most csúszik oda ahonnan nincs tovább. Ki van a sor végén? Az emberi kóbor kutya, a hajléktalan.
Újpalotán a számuk mintha növekedne. Ha a belvárosban velük szemben szigorúan lépnek fel a külső kerületekbe húzódnak. Egy részük a kiserdőket, mások a város zugait veszik igénybe életük vitelére.
Tomi negyven valahány évesen a csigalépcső alatt élt. Az elmúlt télen meghalt.
A toronyház előtt egy trafóház párkányán négy-öt hajléktalan élt. Elmondták, hogy a szőke Marika alkalmanként étellel, a szemben lévő hosszú panelház egy lakója szinte minden este teával látja el őket. Mástól ruhát, alkalmanként jó szót kaptak. Feltűnt, hogy szinte mindig olvastak. Polcainkon már nem férő könyveinket most elvittem nekik. Egy testvérpár fiatalabb tagja nem bírva tovább betegsége fájdalmait kórházba vonult. Fekvőhelye, cipőkanala, könyve, takarója, szatyrai, edényei ottmaradtak.
A történelem ismétli önmagát?! Az elmúlt század negyvenes ötvenes éveinek szégyene a zsidók, cigányok, németek, kelet dél és felvidék magyarjainak, az ávós táborok lakóinak deportálása. Ezek visszatérő motívuma, hogy annyi személyes dolgot vihettek magukkal, amit kezükben el tudtak vinni.
Az elmúlt héten két fő rendőr, közterület-felügyelők és egy teherautó személyzete igazoltatta a trafóház hajléktalanjait. Felszólították a hajléktalanokat, hogy a kezükben elvihető személyes dolgaikkal távozzanak. Ezután az ott maradt dolgokat, könyveket, széket, fekvőhelyet, seprőt, lapátot, ami volt mindent elszállítottak. A beteg kórházban lévő hajléktalan szerencsétlen tulajdonkáját is. Az egyik rendőrben volt érzelem, azt mondta: Ő sajnálja, de parancsot hajt végre. A többieknek sikerélményük volt?
Vajon mit szólna a parancs kiadója, ha igazoltatás után ő is megkapná a felszólítást? Amit kézben elbír, vigye, a többit a tűzre, szemétbe bedöngölni! Ha a neje kórházban van az övét is, mind.
A hajléktalan nyugtatott. Ő már megszokta. A hatalom az agyarát csikorgatta, most erősnek érzi magát.
Kezembe adott két könyvlapot az Ady összesből. Olvasd jóbarát ezt a két versszakot. Ha elolvastad, a magyar szó előtt olvasd be, hogy hajléktalan. Tudod nekem úgy szebb.
Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz,
S ki egyszer rúgott magyarba,
Szinte kedvet kap a rúgáshoz.
Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
Tisztelettel: Fórumtársad.