Kerületi Biztonság

Szabálysértési és birtokvédelmi ügyek, ipari és kereskedelmi (működési illetve telepengedély) ügyek, közterület-felügyelettel kapcsolatos ügyek, hagyatéki ügyek, állattartással, ebtartással valamint parlagfűvel kapcsolatos témák

Kerületi Biztonság

HozzászólásSzerző: Attila » 2005 aug. 09 20:26

Tisztel Városüzemeltetési Osztály

Ki tudja ellenőrinzi, és ki tudja szankcionálni a közterületen való szeszes ital fogyasztását és az ehhez kapcsolódó rendelkezéseket?

A Körakás Parkba bevezető részen, a 4 emeletes házakkal szemben van egy ABC, ami már magában is életveszélyes. Mivel a bejárata fölötti tető rész bármelyik pillanatban leszakadhat a betévedő vásárló nyakába (félig már lóg). Ebben a kisboltban vásárolt szeszes italokat a mögötte található parkos részben igen otthonosan berendezett (saját maguk igényei szerint, fotelekkel, paddal és a megtermelt szeméttel) parkos részen, előszeretettel elfogyasztják. Természetesen teszik ezt a nap bármely szakában (éjszaka is), nem kis hangzavart keltve. Ezt milyen módon lehet megszűntetni? Volt már rá példa, hogy lomtalanításkor a lakók elvitették ezt a szemetert, de az "állandó vendégek" rövid időn belül pótolták....
Lassan elviselhetetlen és tűrhetetlen állapotot teremtve ezzel.

Köszönettel.
Attila
Attila
 
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2005 aug. 09 20:04

HozzászólásSzerző: Musuka » 2005 aug. 10 08:02

Igen, ez így igaz. Szerencsére nem közvetlenül ott lakom, de arra sétálva nap mint nap tapasztalom az előzőekben leírtakat.
Az ott lakóknak talán nem olyan vicces, de én jókat derülök időnként a fotelek számán, - no és nem utolsó sorban a különféle stílusokon, melyet képviselnek...
Viccen kivül, - hogyan lehet eltüntetni?
Musuka
 
Hozzászólások: 400
Csatlakozott: 2005 aug. 05 10:43

Kerületi biztonság és térfigyelő

HozzászólásSzerző: bankii » 2005 aug. 16 11:04

A Havanna után a Lakatos úti, a Szentlőrinc (volt KISZ-) és a Gloriett lakótelepet is bekamerázza a XVIII. kerületi önkormányzat - döntött a helyi képviselő-testület. Hámori Tibor alpolgármester lapunknak elmondta: a tizenhatezer embert érintő program október végén indul, a rendszer várhatóan már az év végén működni kezd. A Lakatos úti lakótelepen 12-15, a másik két negyedben 8-10 kamerát szerelnek fel, összesen 82 millió forintos költséggel. A testület a Havanna utcai térfigyelés sikerén felbuzdulva döntött a beruházások mellett. A húszezer lakosú Havannán a korábbi 12-15 százalékára zuhant a közterületi bűncselekmények aránya, miután 2003-ban elkezdték figyelni az utcákat. A kiépítés ott 40 millió forintba került, az üzemeltetés éves költsége több mint 23 millió forint.

KEDVES, ARANYOS POLGÁRMESTERI HIVATAL!
Mi miért könyörgünk (nem királyi többes) évek óta az újpalotai térfigyelő rendszer kialakításáért? Miért és meddig söprik le a lakossági kezdeményezéseket? Úgy látom, hogy Mester, aki szintén szoci, foglalkozik a panelproletárok közérzetével (szavazataival). Mikor értik meg, hogy tingli-tangliból már nem lehet megélni, mert a "paraszt" már nem éri be ennyivel. Felháborító, hogy csak a külsőségekkel (a mázzal) foglalkoznak. Bár az is eredmény, hogy végre már nyaranta többször kaszáltatnak.
Ha ezt olvassa egy agilisabb ellenzéki, megtalálja a kampány első számú témáját is. Néhány szavazat van ám itt Újpalotán...
bankii
 
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2004 szept. 14 16:07
Tartózkodási hely: Újpalota

kÖZBIZTONSÁG

HozzászólásSzerző: bankii » 2005 szept. 08 21:16

Úgy látom, hogy szrtok ránk, és csak a rendőröket tudjátok bazirgálni. Na min1. EMBEREK KÖZELEDIK 2006 ŐSZE. :twisted:
bankii
 
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2004 szept. 14 16:07
Tartózkodási hely: Újpalota

Re: Kerületi Biztonság

HozzászólásSzerző: nico » 2013 dec. 11 15:49

Igaz, eltelt 8, betűvel leírva nyolc esztendő.

Ezt a képet és rajta a szerkezetet ma fotóztam, Újpalotán.

DSCF7664a.jpg
"Száz vasutat, ezret, csináljatok"...

Száz kamerát, ezret csináljatok, had` fogják meg a rossz arcú világot.
Tisztelettel: Fórumtársad.
nico
 
Hozzászólások: 2163
Csatlakozott: 2006 nov. 23 15:51
Tartózkodási hely: Újpalota, Kőrakás park 51.IIIe.7a. (lift nincs.)


Vissza: Igazgatási ügyek



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron