Észak-pesti Kórház: 60 bérlakás+fecskeház?

Minden olyan téma, ami aktuális a kerület életében.

Észak-pesti Kórház: 60 bérlakás+fecskeház?

HozzászólásSzerző: Báthory Erzsi » 2007 jan. 21 00:55

Ilyen például az Észak-pesti Kórház (volt szovjet katonai kórház) tömbje, amelynek sorsa tizenhárom éve rendezetlen – kezelője jelenleg a fővárosi önkormányzat – , a területen fekvő értékes ingatlanok elhanyagoltak, rohamos pusztulásnak indultak. A kerület évek óta kéri a fővárostól és a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a hét és félhektárnyi terület, valamint a rajtafekvő harminc épület hasznosítási jogát, ám a mai napig nem sikerült az ügyben egyezségre jutni. A zárszámadási törvény azonban most lehetőséget ad a volt szovjet ingatlanok térítésmentes – alanyi jogon járó – átengedésére, ha a kerület kéri, s a felek meg tudnak egyezni a feltételekben. Rákospalota él alanyi jogával, s egyezséget kínál a területért a fővárosnak. Ha a kerületnek sikerül megszereznie az ingatlant, legalább hatvan bérlakás építését tervezi a területen. Ezen kívül – véli az alpolgármester – a volt nővérszálló is alkalmas lehet egy garzonlakásos, úgynevezett fecskeház kialakítására. Ebben az épületben azok juthatnának otthonhoz, akik az alacsony bérleti díj – tervek szerint 8-12 ezer forint – előtakarékosságot is vállalnak, egy majdani, végleges otthon megvásárlásához.


Német H. Erzsébet
Népszabadság

lásd bővebben: www.ingatlantar.hu/cikkek_hirek/200311/773_284
Báthory Erzsi
 
Hozzászólások: 430
Csatlakozott: 2004 ápr. 06 08:32

HozzászólásSzerző: Novak Agnes » 2007 jan. 21 16:45

Hajdu László Tudni kell, hogy 14 éves pusztulást követően kapta meg az ingatlant 50-50%-ban a főváros és a kerület.

Nos a tények (ld tulajdoni lap):
Az oroszok kivonulását követően (1991. április) 8 hónapon belül (1992. február) kerületi és fővárosi 50-50 %-os tulajdonba kerül a kórház. A főváros folyamatosan működtetett itt szakorvosi rendelőket, és fenntartja a hozzá tartozó épületeket. A kerület pedig úgy hasznosította, hogy pl. egy autószerelő műhelynek adott ki bérbe területet és épületet a Molnár Farkas féle nemzetközileg is jegyzett nővárszálló közelében. (Mára kiderült, hogy bérlőnek az adott tevékenységre nem volt engedélye!!! forrás: Király Csaba alpolgármester.)

A kórház visszaszáll a kincstárra 2003. januárjában. Közben a főváros továbbra is üzemeltette a szakrendelőket, a környék betegeinek nagy megelégedettségére. (Igazgató főorvos: Havas Szófia).
2005. március 3.-án (a honlapon található adatok szerint) a kórház újra a kerület és a főváros 50-50 %-os tulajdonába került.

Hajdu László Tudni kell, hogy 14 éves pusztulást követően kapta meg az ingatlant 50-50%-ban a főváros és a kerület.

Ki volt birtokon belül 14 évig, és ki a felelős a pusztulásért?
Ha már a bevezető állításnak ennyi köze van az igazsághoz, akkor mit gondoljunk a továbbiakról?

És a köztulajdont képező parkba még csak a lábunkat se tehettük be 14 évig. Láthatóan a tervek szerint ezután sem, amíg itt voltak az oroszok azért, utána a kerületi vezetés miatt, a jövőben pedig majd az új üzemeltető nem fog beengedni. Megcsinálták.
Novak Agnes
 
Hozzászólások: 663
Csatlakozott: 2004 okt. 25 10:36

Re: Észak-pesti Kórház: 60 bérlakás+fecskeház?

HozzászólásSzerző: rokalaci » 2007 jan. 21 17:32

Báthory Erzsi írta:A kerület évek óta kéri a fővárostól és a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a hét és félhektárnyi terület, valamint a rajtafekvő harminc épület hasznosítási jogát, ám a mai napig nem sikerült az ügyben egyezségre jutni.


Novak Agnes
Ki volt birtokon belül 14 évig, és ki a felelős a pusztulásért?
Ha már a bevezető állításnak ennyi köze van az igazsághoz, akkor mit gondoljunk a továbbiakról?


Legalább frakción belül egyetértés kellene legyen, hogy most Hajdú tehene vemhes vagy nem vemhes :) :)
rokalaci
 
Hozzászólások: 141
Csatlakozott: 2006 szept. 05 09:42

Re: Észak-pesti Kórház: 60 bérlakás+fecskeház?

HozzászólásSzerző: Novak Agnes » 2007 jan. 21 17:47

rokalaci írta:
Báthory Erzsi írta:A kerület évek óta kéri a fővárostól és a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a hét és félhektárnyi terület, valamint a rajtafekvő harminc épület hasznosítási jogát, ám a mai napig nem sikerült az ügyben egyezségre jutni.


Novak Agnes
Ki volt birtokon belül 14 évig, és ki a felelős a pusztulásért?
Ha már a bevezető állításnak ennyi köze van az igazsághoz, akkor mit gondoljunk a továbbiakról?


Legalább frakción belül egyetértés kellene legyen, hogy most Hajdú tehene vemhes vagy nem vemhes :) :)


Tévedni tetszik, nagy az egyetértés. Nem kell ál-aggódni, nyomni az éket a tagok közé, ez a frakció jól van, jobban mint a legnagyobb (ld. alpolgármesterek botrányos nyílt szavazása). Hajdu tehene pedig csak Önt izgatja.
Olvasni magyar nehéz, érteni magyar kell sok gondolkod....
Nem Báthory Erzsi írta hanem Németh H. Erzsébet a Népszabóban. Ráadásul már három éve, és akkor is marhaság volt, vagyis vagy hazudott vagy egyszerűen csak nem nézett utána. A kerület szerinte már évek óta kérte, holott éveken (évtizeden át) birtokban volt.... Hazugság még amit kérdeznek is.


Ilyen például az Észak-pesti Kórház (volt szovjet katonai kórház) tömbje, amelynek sorsa tizenhárom éve rendezetlen ? kezelője jelenleg a fővárosi önkormányzat ? , a területen fekvő értékes ingatlanok elhanyagoltak, rohamos pusztulásnak indultak. A kerület évek óta kéri a fővárostól és a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a hét és félhektárnyi terület, valamint a rajtafekvő harminc épület hasznosítási jogát, ám a mai napig nem sikerült az ügyben egyezségre jutni. A zárszámadási törvény azonban most lehetőséget ad a volt szovjet ingatlanok térítésmentes ? alanyi jogon járó ? átengedésére, ha a kerület kéri, s a felek meg tudnak egyezni a feltételekben. Rákospalota él alanyi jogával, s egyezséget kínál a területért a fővárosnak. Ha a kerületnek sikerül megszereznie az ingatlant, legalább hatvan bérlakás építését tervezi a területen. Ezen kívül ? véli az alpolgármester ? a volt nővérszálló is alkalmas lehet egy garzonlakásos, úgynevezett fecskeház kialakítására. Ebben az épületben azok juthatnának otthonhoz, akik az alacsony bérleti díj ? tervek szerint 8-12 ezer forint ? előtakarékosságot is vállalnak, egy majdani, végleges otthon megvásárlásához.


Német H. Erzsébet
Népszabadság

lásd bővebben: www.ingatlantar.hu/cikkek_hirek/200311/773_284

Mint írtam, olvasni magyar - egyeseknek - nehéz.
Novak Agnes
 
Hozzászólások: 663
Csatlakozott: 2004 okt. 25 10:36

HozzászólásSzerző: brios » 2007 jan. 21 18:09

Kedves Novák Ágnes!

Egy kis kiegészítést szeretnék a hozzászólásához fűzni a teljes kép láthatósága érdekében.

Az észak-pesti Kórházat az oroszok kivonulása után nem mőködtette a Főváros, ellenben a kerület a Palotai Önvédelmi Védegyletet kérte fel a kórház alapszintű őrzésére és a lehetséges állagmegóvásra. Ezért anyagilag is támogatta a polgárőröket. Ez a szogálat 1995 ben szűnt meg.

Tehát helytelen az a megállapítás, hogy a kórház a Főváros folyamatos fenntartásával rendelőként üzemelt. A rendelőintézeti szolgálat csak jóval később indult be, akkor is úgy, hogy a működtetési költségeket megosztotta a kerülettel.

Ugyancsak téves az a közlés, hogy a kerület semmit nem tett az itt működő rendelők üzemelésének átvállalására, mert 2005-ben amint létrejött az egyezség a Főváros és a kerület közös üzemeltetéséről és ebben a kerület kapta meg a kezelői feladatokat, azonnal becsatolta a kerületi egészségügyi ellátó rendszerébe, mind szervezetileg mind finansziális szempontból.

Az 1995-2005 közötti időszakban a főváros látta el a kezelői feladatokat, olyan nagy gondossággal, hogy a kerületi hatósági bejárásokat is csak a főváros egyedi engedélyével lehetett megtenni. Így nem tudom milyen mulasztás róható fel a kerületnek.

Úgy gondolom, hogy az előrelépés csak a múlt pontos ismeretében lehetséges és így igazságos.

Üdvözlettel: Brios
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára brios 2007 jan. 21 19:35-kor.
az élet szép... de néked magyarázzam?
Avatar
brios
 
Hozzászólások: 298
Csatlakozott: 2007 jan. 21 15:13
Tartózkodási hely: Rákospalota

HozzászólásSzerző: rokalaci » 2007 jan. 21 19:17

Már megint ez a fránya szövegértés :) 2005-ig a hasznosítást a fővárossal közös kezelői jog akadályozta - az én olvasatomban B.E. azt kérte számon a kerületi vezetésen, hogy azóta miért nem létesült még pl. fecskeház az ingatlanon, Ön pedig 14 év! gondatlan pusztításáról beszél :(
Javaslom Brios hozzászólását többször figyelmesen átolvasni.

ps: Hajdúnak tudtommal nincs tehene a hsz-em szövegét nem kell szó szerint venni, az csak egy szólás-mondásra utal :)
rokalaci
 
Hozzászólások: 141
Csatlakozott: 2006 szept. 05 09:42

HozzászólásSzerző: Novak Agnes » 2007 jan. 21 19:53

rokalaci írta:Már megint ez a fránya szövegértés :) 2005-ig a hasznosítást a fővárossal közös kezelői jog akadályozta - az én olvasatomban B.E. azt kérte számon a kerületi vezetésen, hogy azóta miért nem létesült még pl. fecskeház az ingatlanon, Ön pedig 14 év! gondatlan pusztításáról beszél :(

Báthroy Erzsi beidézett egy cikket, nem írta, hogy ő azzal hú de egyetért, és lakásokat a parkba (vö. lakópark) de izibe! Sőt, valószínűleg azért idézte be, mert ez tökéletesen ellentmond Hajdu nyilatkozatának. Ha ön Báthory Erzsi által idézett cikket számonkérésnek értelmezte? Hát akkor Hajdunak lehet tehene is. (Pedig persze a Pestújhelyi út melletti részét a teleknek már akár holnap szeretnék leválasztani, de ezt sikerült megakadályozni azzal, hogy a Molnár Farkas ház a parkkal együtt kapta meg a védelmet! Nem lehet 100 felé nyeszetelni a parkot.. haha)
a hasznosítást a fővárossal közös kezelői jog akadályozta

Hát ez meg azt jelenti, hogy legalább a Főváros működtette a rendelőket! A közelben élők legnagyobb megelégedettségére! A botrány azóta van, amióta kerület átvette, és már a rendelők is összeomlanak. Szépen eltanácsolták az orvosokat stb, tudja ahogy szokták, a rohasztásos eljárással.
Briós által írtak csak töredékesen igazak az ellenkezőjét én nem írtam. pl.
1992. május : A két önkormányzat 16,7 millió Ft alaptőkével (5 millió Ft készpénz, a többi apportként bevitt kórházi ingatlan) 50-50%-os részesedéssel létrehozza az Észak-Pesti Kórház Rt-t. Az Rt. vezérigazgatója dr. Szepesi András. Igazgatótanácsi tagok: Hajdu László, dr. Kázmér Tibor Akkor ki miért nem felelős??? Miért a Főváros fekete bárány egyedül?
A Főváros legalább tett valamit, 3 épületet rendben tartott a kerület pedig abban volt érdekelt, hogy értéke minél lejjebb kússzon, lásd a praktikeres kutyaól árszínvonal.
Mellesleg Hajdu több alkalommal kijelentette, hogy neki komoly munkája volt abban, hogy az OEP idehozzon funkciót! Akkor őt ki hatalmazta fel erre az aknamunkára?
És legalább a parkot használhattuk volna, ha nem az autóbontó (bocs engedély nélküli) szerelőműhely lett volna benne.

Egyébként: az állagromlás-értékvesztés témakörben egy ÁSZ vagy ügyészségi vizsgálat tisztázná a szerepeket, kinek a hathatós közreműködésével rohasztották szét a műemlékeket, mert amit az oroszok itthagytak, az még működött. (Kivéve amit ők építettek, pl a lakások, de pl. a magyarok által tervezett és épített sebészeti tömb egy Ybl díjas épület - volt.)
Miért tartják a több mint 7 hektáros - lehet hogy termálvizes - területet pl. telekérték nélkül? Hogy majd lehessen mondani, de klassz, a nagyságos befektető milyen jól penget?
A nagyságos befektető építsen magának ha annyira akar, ne azt vegye el, ami a miénk, és amit elődeink ránk hagytak.
Vegyen magának egy szép nagy telket, és építsen rá sok szép nagy épületet, amit majd az utókor szívesen besorol a műemlékek közé.
De ez a miénk, és ezt ne vegye el, mi pedig mehessünk már végre be a parkba legalább.
(Mondjuk azt végképp nem értem, hogy egy magánbefektetőnek hogyan lehet több pénze, mint egy nagyvárosnyi önkormányzatnak.)
Miért is lett Központi vegyes terület a besorolása korábbi Különleges Egészségügyi terület helyett? Ez már maga volt a panama.

A pontosság kedvéért:
Az Észak-Pesti Kórház (ÉPK) története évszámokban

1904-1912
Niedermann magán idegszanatórium Baumgarten Sándor tervei alapján
1912-1928
Országos Munkásbetegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár Munkáskórháza (280 ágy)
1914-1918
Hadikórház
1928-1945
Országos Társadalombiztosító Intézet dr. Vass József Munkáskórháza Tüdőgyógyintézet (450 ágy)
1934
A kórház területén az új gépház építésekor, 60 fokos vizet találnak próbafúrások során. A hasznosítás ötlete felmerül, de nincs pénz a kivitelezésre, a két kutat lefojtják.
Ebben az időszakban az egyik legkorszerűbb továbbképző kórház volt, saját áramfejlesztővel, kertészettel, üvegházakkal, konyhával, mosodával, stb.
1945-1991
Szovjet katonai kórház
1981-1984
Megépül a pestújhelyi kórház sebészeti épülete Tomay Tamás és Varga Levente építészeti tervei alapján (260 ágy). Ybl díjat kapnak a munkáért, Magyarország legkorszerűbb sebészeti épülete volt akkor.
Ebben az időszakban a kapacitása mintegy 600 ágy volt.
1991. április
A szovjet hadsereg kiüríti a pestújhelyi kórházat. A szovjetek 1,6 milliárd Ft kártérítést követelnek a hátrahagyott beruházásokért. (ebben van a sebészeti pavilon értéke is)
1991. május
A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (KVSZ) átveszi az ingatlant, intézkedik a terület védelméről, fizeti az állagmegóvás költségeit és a közüzemi díjakat.
1991. május
A kerületi és fővárosi önkormányzat az épületek azonnali és díjmentes átadását kéri az államtól.
1991. nov.
Pártok és civil szervezetek tüntetnek a kórháznál, kérik a kormányt, hogy az állam minél előbb adja önkormányzati tulajdonba a kórházat.
1992. február
Az 1006/1992. (I.20.) kormányrendelet a pestújhelyi kórház ingatlanát térítésmentesen a fővárosi és a kerületi önkormányzat 50-50%-os tulajdonába adja azzal a feltétellel, hogy 1995. december 31-ig a kórháznak meg kell kezdenie működését. Az állam a beruházáshoz támogatást nem tud biztosítani, ha a kötelezettségvállalás nem teljesül, a tulajdonjog visszaszáll az államra.
1992. febr. 21.
A KVSZ és a két önkormányzat aláírják a tulajdonba adási szerződést. A KVSZ felmérése szerint az ingatlan teljes értéke több, mint 2,1 milliárd Ft.
1992. márc.
A főváros és a helyi önkormányzat kinyilvánítja, hogy saját források híján, a kórházat vállalkozási alapon hozzák létre. Az önkormányzatokat csak az őrzés és állagmegóvás költségei terhelik majd. A két önkormányzat 1-1 millió Ft alaptőkével létrehozza az Észak-Pesti Kórház Alapítványt, a kórház megvalósításának támogatására. A kilenctagú kuratórium tagjai dr. Őry Imre, dr. Pálinszki Antal és Domonkos István kerületi önkormányzati képviselők. - Az Alapítványt 2005-ben szüntették meg jogutód nélkül.
1992. ápr.-máj.
Orvosszakmai koncepció és megvalósíthatósági tanulmány készül. A tervek szerint 600 ágyas kórház létesülne. Először szakambulancia (mozgásszervi, szemészet, fül-orr-gége, fogászat, stb.), majd diagnosztikai szolgáltatások, és végül a fekvőbeteg-ellátás részlege (traumatológia, sebészet, belgyógyászat, szülészet, gyermekgyógyászat, rehabilitáció, stb.)
1992. május
A két önkormányzat 16,7 millió Ft alaptőkével (5 millió Ft készpénz, a többi apportként bevitt kórházi ingatlan) 50-50%-os részesedéssel létrehozza az Észak-Pesti Kórház Rt-t. Az Rt. vezérigazgatója dr. Szepesi András. Igazgatótanácsi tagok: Hajdu László, dr. Kázmér Tibor helyi önkormányzati képviselők, és dr. Schneider Magdolna. Mi történt az Rt-vel?
1992. szept.- dec.
Az ÉPK Rt. igazgatótanácsa tárgyalásokat folytat hazai és külföldi befektetőkkel, beruházókkal, bankárokkal, tanácsadó cégekkel. A beruházás iránt van érdeklődés.
1993. nov.
Multimed Egészségügyi Tanácsadó Vállalkozó Kft ÉPK-ról szóló hasznosíthatósági tanulmánya: 1994-ben beindulna a járóbeteg ambulancia, szülészet-nőgyógyászat, gyermekgyógyászat, allergológia; vállalkozói alapon: művese állomás, komplett diagnosztikai központ (röntgen, ultrahang diagnosztika, CT, MRI, klinikai labor); 1995-ben: gyógyszertár; 1996-ban: belgyógyászat, neurológia, krónikus ápolási egység; 1997-ben: sebészet; 1998-ben: komplex mozgásszervi rehabilitáció; 1996-tól folyamatosan kialakításra kerül nővér-, orvosszálló és oktatási részleg.
1994. január
A fővárosi önkormányzat megkezdi a járóbeteg-szakrendelést az egyik Baumgarten Sándor által tervezett felújtott épületben. Egy másik épület földszintjén az igazgatósági és gazdasági irodák kapnak helyet. A főváros elvégzi egy további épület állagmegóvását.
1996. márc.
dr. Kósa János, az ÉPK főigazgatója, elkészít egy tanulmányt a terület ápoló kórházzá fejlesztésére.
1999. szept.
A Citifund Pénzügyi és Vezetési Tanácsadó Kft. tanulmánytervet készít és javaslatokat fogalmaz meg az ÉPK járóbeteg-szakrendelője és a kerületi önkormányzat rendelőintézete (Rákos úti SZTK) közötti párhuzamosságok megszüntetésére. Az önkormányzat képviselő-testülete nem kezdeményezi a két intézmény összevonását. Ugyan miért nem tettek már ekkor valami?
1999. nov.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) levélben értesíti a két önkormányzatot, hogy semmisnek tekinti az 1992. február 21-én aláírt szerződést, mert a két önkormányzat nem teljesítette a szerződésben vállaltakat. A tulajdonjog államra történő visszajegyzését kezdeményezi.
2000. január
A helyi képviselő-testület kimondja, hogy nem veszi tudomásul, hogy a KVI eláll az 1992. februári szerződéstől és kinyilvánítja, hogy 100%-ban kívánja megkapni az ingatlanegyüttest. Ha ez nem lehetséges, nem zárkózik el a fővárossal történő együttműködéstől sem.
2000. február
Szolnoki Andrea az egészségügyi főpolgármester-helyettes levélben értesíti a KVI-t, hogy a főváros tudomásul vesz a KVI 1992. februári szerződéstől való elállását és kéri, hogy a főváros által üzemeltetett járóbeteg-szakrendelő és igazgatósági épületek tulajdonosaként a kerületi önkormányzatot ismerje el. (Erről a döntésről nem született előzetesen fővárosi közgyűlési határozat.)
2000-2001
Intenzív tárgyalások folynak a fővárosi és kerületi önkormányzat, a KVI és a Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza között. A Bethesda Kórház hét épület 99 évi használatba vételét kéri egy regionális ápolási otthon létrehozása céljából. (Ápolási otthon: 80 ágy, éber kóma centrum: 20 ágy, nyugdíjas ház: 15-17 ágy, ápolók szállása, oktatási és konferencia központ, ápolástörténeti múzeum).
2000. aug.
Elképzelés körvonalazódik, hogy a fővárosi önkormányzat megkapja az ingatlan 25%-ának hasznosítási és vagyonkezelési jogát 99 évre (10., 11., 13. sz. épület és a 1. sz. épület nappali vagy sürgősségi kórház céljára). A kerületi önkormányzat megkapja a 33. számú épület hasznosítási és vagyonkezelői jogát 99 évre azzal, hogy szociális-egészségügyi területen dolgozó pályakezdő fiatalok részére szociális lakásokat alakít ki. A KVI fenntartja a jogot, hogy a fennmaradó 50% hasznosítási és vagyonkezelői jogára szerződést kössön. A Bethesda Kórház megkapja a hasznosítási jogot hét épületre 99 évre, hogy ápolóházat hozzon létre (5.,6.,7.,9., 14.,15., és 16. sz. épületek). A többi épületet a KVI egészségügyi és szociális célokra fogja hasznosítani.
2000. október
A kerületi képviselő-testület kezdeményezi a KVI-nél az 1., 10., 11., 12.,13. és 33. sz. épületek és a hozzájuk tartozó területek kerületi tulajdonba adását. Támogatja az ingatlanegyüttes más épületeinek tulajdonba adását a Református Egyház részére.
2000. év vége
A Medicatus Kft. hasznosítási tanulmányt készít, melyben javasolja a területen hat önálló telek kialakítását. Az első telken lenne a Bethesda Kórház által használatra megigényelt hét épület és a "a helyi önkormányzat által visszaigazolt épületek." Az Adria utca felől megközelíthető második, harmadik és negyedik telken lennének a 3., 4. és 33. sz. épületek, melyekben lakások kerülnének kialakításra. A Neptun utca felől megközelíthető ötödik telken az 1. és 20. sz. épületben szociális otthont alakítanának ki. Az Adria utca felől megközelíthető hatodik telken a 17. sz. épület nővérszálló lenne. A 3., 4., és 33. sz. épületek felújítási munkáiért és az önkormányzati vendégház kialakításáért cserébe a Medicatus Kft és az Arany Alkony Kht az 1., 17. és 20. sz. épületek és a hozzájuk tartozó telkek tulajdonjogát kéri. Ebből úgy néz ki, mintha a MEDICATUS tanulmánya kaszálta volna el a Bethesda kórház-tervét.
Ki van a MEDICATUS mögött? Ma már ezt is sejtjük...

2001. január
A Bethesda Kórház sürgető levelet ír a kerületi polgármesternek a tárgyalások tárgyát képező döntések meghozatalára, a dokumentumok aláírására.
2001. február
A KVI kérelmet juttat el a Fővárosi Kerületek Földhivatalához, melyben kezdeményezi az eredeti állapot visszaállítását, azaz az ÉPK területe szálljon vissza az államra. A kérelmet megismétli 2001. július 2-án.
2001. első fele
Megszakadnak a tárgyalások a Bethesda Kórházzal.
2001. október
A kerület polgármestere-országgyűlési képviselő interpellációt intéz a miniszeterelnökhöz, melyben kéri az ÉPK néhány épületének kizárólagos önkormányzati tulajdonba adását. Egyben támogatja a Bethesda Kórház Ápolóház programjának megvalósulását az ÉPK egy részén.
2002. február
Dr. Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának válaszlevele Hajdu László interpellációjára: az Egészségügyi Minisztérium azt tervezi, hogy az ÉPK területén helyezné el az OEP Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárát, valamint az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetet. A KVI érdekelt a kórház tulajdonjogának tárgyalásos úton történő rendezésében. Az államtitkár felkéri a KVI-t, hogy folytasson egyeztető tárgyalásokat a két önkormányzattal, a Református Egyházzal és a Egészségügyi Minisztérium képviselőivel. A KVI lehetőséget lát arra, hogy az időközben elvégzett beruházások, felújtások ellenértékének kiegyenlítéseként az ingatlan meghatározott hányadának tulajdonjogát az önkormányzatra átruházza. Hajdu László azóta is büszkén emlegeti, hogy ezt a tervet ő fúrta meg, pedig egy egészségügyi szakképző és továbbképző központ nagyon-nagyon jó lett volna!
2002. április
Új értékbecslés szerint az ÉPK ingatlanegyüttes értéke 3.4 milliárd Ft.
2002. április
Az országgyűlési választások eredményeként kormányváltás következik be.
2002. július
A Pestújhelyi Pátria Egyesület és a Pestújhelyi-Újpalotai Római
Katolikus Egyházközség aláírásgyűjtést kezdeményez a kórház tulajdonjogának rendezésére és 100%-os kerületi tulajdonba adása érdekében. Az 1600 aláírást eljuttatják az polgármesterhez.
2003. január
A kerületi képviseő-testület MSZP-SZSDSZ-es többsége is tudomásul veszi az 1992-es szerződés semmisségét. Egyben kezdeményezi a KVI-nél a terület 100%-os térítésmentes kerületi tulajdonba adását. Amennyiben marad az 50-50% tulajdon úgy kéri a terület telekkönyvi és műszaki megosztását. Tudomásul veszi, hogy a hatályos törvények szerint, amennyiben a területet vagy abból egy részt értékesít az eladási moratórium lejártával, akkor az eladási ár 70%-a az államot illeti meg.
2003. október
A kerületi képviselő-testület hozzájárul, hogy az állam a kerület 50%-os tulajdoni részére, mint új tulajdonos bejegyzésre kerüljön. Továbbá felajánlja a fővárosnak, hogy amennyiben a főváros hozzájárul, hogy a kórház 100%-os tulajdonjogát megkapja a kerületi önkormányzat az államtól, úgy a kerület a főváros eddigi ÉPK ingatlanra fordított költségeit megtéríti. Ennek forrásaként az ÉPK részbeni értékesítését jelöli meg. Amennyiben ezt a főváros nem fogadja el, úgy a kerület 3 variációt is felajánl a fővárosnak az ÉPK ingatlanegyüttesének megosztására a két önkormányzat között.
2003. nov.
A kerületi önkormányzat bejárást szervez a kórház területén. Ezt követően közmeghallgatást tart a kórház jelenéről és jövőjéről a Pestújhelyi Közösségi Házban.
2003. nov.
Az MSZP-SZDSZ többségű parlament módosítja az államháztartási
törvény kincstári vagyonkörbe tatozó, de kincstári vagyongazdálkodás céljaira feleslegessé vált ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. A módosítás szerint a térítésmentesen megkapott ingatlant az önkormányzat akár azonnal értékesítheti. Ha ez a tulajdonba adástól számított 5 éven belül történik, úgy a bevétel 50%-a a magyar államot illeti meg.
2004. március
A földhivatal törli a fővárosi önkormányzat 50%-os tulajdonrészét, mely az államra száll vissza.
2004. március
Három kerületi építész és egy orvos kéri a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál az ÉPK teljes ingatlanegyüttesének építészeti védelmét. 2005 októberre a műemléki védelem miniszteri rendeletben megjeneik, és tartalmazza a parkot is.
2004. április
A képviselő-testület MSZP-s többsége kéri a fővárost, hogy a főváros Kerületi Szabályozási Tervében az ÉPK területét a jelenlegi "Különleges Egészségügyi Terület" terület-felhasználási egységből sorolja át "Központi Vegyes Terület" felhasználási egységbe. Magyarul, ha az átsorolás megtörténik, az ÉPK területén kórházon kívül más is megvalósítható.
2004. június
A fővárosi közgyűlés sürgősséggel napirendre tűzi az ÉPK tulajdonrendezésének ügyét. Bár a XV. kerületben korábban egy olyan előterjesztés készül, hogy a kerület az ÉPK területének 100%-os tulajdonjogáért szálljon síkra, mégis elfogadja a fővárosi sürgősséggel meghozott határozatát, mely szerint egyetért, hogy a kórház területe maradjon a fővárossal 50-50%-os osztatlan közös tulajdonban és a hasznosításról indítsa meg a főpolgármester és a kerületi polgármester a tárgyalásokat. (Azért fogadja el a helyi testület a főváros határozatát, mert ez a megegyezés a feltétele annak, hogy a két önkormányzat az ingatlan saját tulajdonba kérését kezdeményzhesse a KVI-nél. A helyi vezetés szeretné, ha a kormány kora _sszel tárgyalna a kérelemről.) A helyi képviselő-testület ugyanakkor leszavazza azt a három ellenzéki indítványt, mely azt kéri, hogy az ÉPK ingatlanegyüttesének hasznosításra írjon ki a két önkormányzat nyilvános pályázatot, hogy a területen lakások ne épülhessenek és hogy a területen próbafúrással győződjenek meg arról, hogy van-e termál- illetve gyógyvíz.
2004. december
A Kormány 2308/2004 (XII.8.) számú határozatával fele-fele
arányban végérvényesen ingyenesen a kerületi és a fővárosi önkormányzat osztatlan közös tulajdonába adta az Észak-Pesti Kórház ingatlan-együttesét. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a tulajdonba adásról-vételről szóló szerződés aláírására.
2005. február 23.
A képviselő-testület határozatban felhatalmazza a polgármestert a Kórház tulajdonba adásról-vételről szóló szerződés aláírására. A képviselő-testület 9 igen, 14 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett nem fogadta el Vizér Klára képviselő javaslatát, hogy a főváros és a kerület közös költségén haladéktalanul rendeljék meg a kórház területén lévő lefojtott kutak feltárását és vízelemzését annak érdekében, hogy megállapítható legyen, hogy a területen található-e gyógy- illetve termálvíz. Ugyan miért nem akarják tudni a terület valódi értékét?
2005. március 3.
Az Észak-Pesti Kórház ingatlan együttesének ünnepélyes tulajdonba vétele. Az erről szóló szerződést Hajdu László polgármester, Zelles Sándor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója, és Vajda Pál főpolgármester-helyettes írja alá.
2005. március
A nemzeti Kulturláis Örökség Minisztériuma tudományos tanácsa javaslatára megindítja védettségi eljárást. A kórház egész területe műemléki környezetenek minősül, és 8 épületet műemléki védettségi eljárása folyik. Ezek közé tartozik a Bauhaus Molnár Farkas-Fisher József féle nővérszálló, és 7 db szecessziós pavilon. Ezeket a 2002 értékbecslés 25-30.000 ft/m2 áron vette figyelembe. És itt jusson eszünkbe a praktiker szerszámos-kamra 31ezer forintos négyzetméter ára!

Továbbá az értékről:
Az értékbecslés készült
1992: 2,1 mrd Ft volt az érték
2002: 3,4 mrd Ft (csak az épületek, telekár nélkül)
számítások szerint:
az éves infláció 28,2 % (1995) és 5,3 % (2002) között volt az elmúlt 12 évben a jegybanki középárfolyamváltozások: 27,75 % (1995) 9,5 % (2002) között voltak. Az ingatlanok árai még ennél nagyobb mértékben nôttek.
Az ingatlan együttes értékének ma: 13 mrd Ft -17 mrd forint között kell lenni. Az épületállomány értéke: 11,5 mrd Ft - 15,5 mrd Ft között kellene lenni. Ha nem ennyi, akkor akkor vagyonvesztést sikerült összehozni, hogy csuhaj.

A számok amivel most dolgoznak:

2002-es értékbecslés számokban (önkormányzat által megadott adatok):
1. elem : telekár: 0 Ft
2. elem: bontandó: 8, 17, 21, 23, 24, 26, 27, 28, 32, 34
(összesen 2595 m2 terület) 0 Ft
3. elem: megmaradó (műemlék):
Molnár - Fisher 36 eFt/m2
5 szecessziós 24 -30 eFt/m2
1 szecessziós 48 eFt/m2
1 szecessziós 120 eFt/m2
8 épület összesen 444 millió Ft
4. elem: megmaradó :
sebészet és kiszolgáló épületek: 80.000 Ft/m2 2,1 mrd
volt lakások és szállás jellegě: 36 - 49 eFt/m2
egyebek: 23-37 eFt/m2 áron 0,65 mrd

összesen: 45.016 m2, átl. 68 eFt/m2 3,2 mrd Ft

A jelenlegi értékbecslés szerint:
pl. a 15. jelű szecessziós épület 30.000 Ft-os m2 áron, összesen 42 millió forint értéken van jegyezve. Területe: 1773 m2

a 14. sz. épület 25.000 Ft/m2 áron 42 millió forint. Területe: 1.447 m2
a 16. sz. épület 30.000 Ft/m2. 29,7 millió Ft, területe: 991 m2.
6. sz. épület: 24.000 ft/m2, 47,6 millió Ft, területe: 1975 m2.
19 jelű könyvtár: 3,6 millió Ft.

Praktiker szerszámoskamra:
balti blokkház: 31,250 Ft/m2 (tetőzsindely és alap nélkül) (160x160cm, 80,000 Ft)


az összes épület-terület 45.000 m2, ami kb 70-100.000 Ft/m2 ráfordítással nagyon-nagyon szépen felújítható, vagyis ha összesen, hosszabb idő alatt 3-4,5 mrdFt-ot ráfordítanak, akkor hatalmas érték jön létre, de tényleg valami hatalmasra lehet gondolni.

Ha pedig a fenti árak "aktualizálásával" és pl. telekár nélkül! "értékesítik" vagy "hasznosítják" akkor a fenti szerszámoskamra-szintű dologra fogja futni a beszedett sok-sok pénzből a nagy üzlet során.

Folytatás következik.
Novak Agnes
 
Hozzászólások: 663
Csatlakozott: 2004 okt. 25 10:36

HozzászólásSzerző: rokalaci » 2007 jan. 21 21:05

Szilvásy György elmondta: az előzetes tervek szerint a beruházás összes költsége mintegy 50 milliárd forint lesz, a tervezés bő egy évet vesz igénybe, az átadás 2009-re várható. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere hangsúlyozta: a 28 hektáros beruházással új városközpont épül, aminek meghatározó eleme lesz a kormányzati negyed

CSODA PESTÚJHELYEN! HAJDÚ lÁSZLÓ A KÖRNYÉKBELI BÁNYATÓBA VISSZADOBOTT ARANYHALNAK KÖSZÖNHETŐEN MAGYARORSZÁG LEGERŐSEBB LOBBISTÁJA LETT! A KORMÁNYZATI NEGYED 1/4-E A 7 HEKTÁROS TERÜLETŰ ŐRJÁRAT UTCA-PESTÚJHELYI ÚT ÁLTAL HATÁROLT TERÜLETEN ÉPÜL!
Újságírói megkeresésre a XV kerületi polgármester oda nyilatkozott, hogy ellenzéki képviselők javaslatára pályáztak az 50milliárdos beruházás negyedére ami 12,5 milliárd forint helyett Pesújhelyen 17 milliárdba kerül, de merjünk nagyot álmodni! ....a hiányzó 4,5milliárdot majd levonják a Nyugati-tér -Őrjárat utca metróberuházás költségeiből az újmagyar matematika szabályai szerint.
A pályázat egyetlen szépséghibája, hogy ez a 17 milliárd - ellenzéki képviselők véleménye szerint - csak a telek ár:) :) :)
rokalaci
 
Hozzászólások: 141
Csatlakozott: 2006 szept. 05 09:42

HozzászólásSzerző: Novak Agnes » 2007 jan. 21 21:47

rokalaci írta:Szilvásy György elmondta: az előzetes tervek szerint a beruházás összes költsége mintegy 50 milliárd forint lesz, a tervezés bő egy évet vesz igénybe, az átadás 2009-re várható. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere hangsúlyozta: a 28 hektáros beruházással új városközpont épül, aminek meghatározó eleme lesz a kormányzati negyed

CSODA PESTÚJHELYEN! HAJDÚ lÁSZLÓ A KÖRNYÉKBELI BÁNYATÓBA VISSZADOBOTT ARANYHALNAK KÖSZÖNHETŐEN MAGYARORSZÁG LEGERŐSEBB LOBBISTÁJA LETT! A KORMÁNYZATI NEGYED 1/4-E A 7 HEKTÁROS TERÜLETŰ ŐRJÁRAT UTCA-PESTÚJHELYI ÚT ÁLTAL HATÁROLT TERÜLETEN ÉPÜL!
Újságírói megkeresésre a XV kerületi polgármester oda nyilatkozott, hogy ellenzéki képviselők javaslatára pályáztak az 50milliárdos beruházás negyedére ami 12,5 milliárd forint helyett Pesújhelyen 17 milliárdba kerül, de merjünk nagyot álmodni! ....a hiányzó 4,5milliárdot majd levonják a Nyugati-tér -Őrjárat utca metróberuházás költségeiből az újmagyar matematika szabályai szerint.
A pályázat egyetlen szépséghibája, hogy ez a 17 milliárd - ellenzéki képviselők véleménye szerint - csak a telek ár:) :) :)

Kicsit összezagyváltad megint amiket olvastál.
A kerület valóban jelentkezett a Kormányzati negyed pályázatra, de nem a bányató és nem a pestújhelyi negyedet javasolták, hanem Újpalota-kertváros területét, (tudod: a nagyfeszültségű vezetéken túl...) ami sajnálatos módon nem kerületi tulajdon, hanem kárpótlási jegyekkel csereberélt magántulajdon, bár valószínűleg egyes kerületi magas körök is benne vannak. Volt módomban megtekinteni a pályázati anyagot is, amiről a HVG csak érintőlegesen beszélt. Ha akarod ezzel indíthatsz új témakört, kormányzati negyed Újpalotán, igen vagy nem?

Amúgy meg 50 milliárdból kormányzati negyedet, hát ha még ezt is elhiszed, akkor tényleg nagyon naív/fiatal vagy, így nem csoda ha néha eltévedsz a betűrengetegben.
Novak Agnes
 
Hozzászólások: 663
Csatlakozott: 2004 okt. 25 10:36

HozzászólásSzerző: rokalaci » 2007 jan. 21 22:36

Ez végre te'ccett. Jár a :)
rokalaci
 
Hozzászólások: 141
Csatlakozott: 2006 szept. 05 09:42

HozzászólásSzerző: Báthory Erzsi » 2007 jan. 21 23:07

Hűha, jó kis vihart kavartam! Ezt a 2003-ban a Népszabadságban Németh H. Erzsébet által írt s az Ingatlantár-ra feltett cikket véletlenül megtaláltam, s mivel Polgármester úr az ÚjPalota2000-ben legutóbb 200 ágyas kórházról beszél az Észak-Pesti Kórházról szólván, most, amikor a szomszédos kerületben, a hozzánk legközelebb eső kórházzal sem tudjuk mi történik majd és általános a kórházi ágycsökkentési reform-láz, ráadásul a szakrendelő is működne (?), mégis a Rákos úti szakrendelőt fejlesztenék a bevételből (?), komikus volt olvasni, hogy 2003-ban még fecskeházról is szó esett, egyáltalán lakásépítésről, amit eddig kerületvezetésünk nem nagyon tett, legfeljebb magánlakásépítkezéshez segített befektetőket potom pénzért eladott önkormányzati telkeken, olyan lakásépítkezéshez, ahol a lakások fele még mindig, évek óta eladhatatlan... Most már egyre közelebb az időpont, hogy elő kell állni a tényekkel, mi folyik az Észak-Pesti Kórház ingatlanegyüttesével a háttérben. Ez a kormányzati negyed zseniális újdonságnak minősíthető. Várom a többi meglepit!
Báthory Erzsi
 
Hozzászólások: 430
Csatlakozott: 2004 ápr. 06 08:32

HozzászólásSzerző: Báthory Erzsi » 2007 jan. 22 16:34

Bocsánat, a szórakozottság!... Nem az ÚjPalota2000-ben, hanem itt a honlapon olvastam Polgármester úr beszédét idéző cikkből a 200 ágyas elképzeléseket a szakrendelők támogatásával együtt, íme:


"Az egyik pályázó nagyon pozitív javaslatokkal szolgált: ápolási kórházat létesítene az adott területen. Ez annyit jelent, hogy a 200 ágyas intézmény mellett működne egy járóbeteg-ellátó részleg, melynek működtetésére a jelenlegi kerületi járóbeteg-ellátó szolgálat rendelkezésre állhat. A különböző épületekben az idősek számára idősotthoni ellátást biztosítana a beruházó, miközben a jelenlegi lakásrészt, nővérszálló épületét felújítaná, s ebben a funkcióban tartaná meg.
Fontps megjegyezni, hogy nem megvásárolná a területet, hanem bérbe venné az ingatlant hosszú távra, minimum 49 évre. A körülbelül 10-12 milliárdos beruházás nekünk is szimpatikusnak tűnik, hiszen a bérbe vevő tíz év bérleti díját egyben fizetné ki a két tulajdonos (XV. kerület és a főváros) számára. A bérleti díjból ránk eső részletet az önkormányzat pedig a kerületi járóbeteg-ellátó rendelők felújítására fordítaná."
Ez azért nem semmi!
Báthory Erzsi
 
Hozzászólások: 430
Csatlakozott: 2004 ápr. 06 08:32

HozzászólásSzerző: fazekas » 2007 jan. 22 20:35

Ez a Korház, típikus esete annak, hogyan tudják tehetettlen emberek a mások által megtermelt vagyont elherdálni. Lehet itt mindenre hivatkozni a vége mégis csak az, hogy a vagyon elfolyik.
Mit érnek azok a közemberek akik 16 év alatt semmit sem tudtak elérni.
Ötletek jönnek, ötleteket lesöpörnek a Korház meg közben tönkre ment.
Biztosan sokan nem értenek velem egyet és jönnek megint a helyesírási hibák. De a tény, tény marad. :oops: :(
fazekas
 
Hozzászólások: 513
Csatlakozott: 2005 nov. 01 21:34

HozzászólásSzerző: durci » 2007 jan. 23 09:13

Nem semmi amennyit össze "jogászkodnak" ezzel a volt kórházzal.Van egy régi közmondás az okoskodás a tett halála,na ez illik a kórház körüli herce-hurcára.Szerintem még remény sincs,hogy a mai "szakszerű" egészségügyi átalakitásban, kórház legyen a XV.kerületben. (Ahhoz vissza kéne jönni az oroszoknak) De gözöm sincs mely kórházhoz fogunk tartozni a nagy átszervezésben..
Tisztelt Fazekas Úr!
Ha az Ön hozzászólásában csak a helyeírási hibát teszi szóvá valaki,rá se rántson,mert nagyobb hubokon,forumokon csak a kekeckedő emberek szórakozása. De ott nagyon hamar leintik öket.! Csak írjon bátran, mert aki akarja ugyis megérti...aki meg nem..annak sorry :lol:
Üdvözlettel.durci
durci
 
Hozzászólások: 683
Csatlakozott: 2005 nov. 29 08:25

Re:

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2011 szept. 19 20:58

Novak Agnes írta:
rokalaci írta:Már megint ez a fránya szövegértés :) 2005-ig a hasznosítást a fővárossal közös kezelői jog akadályozta - az én olvasatomban B.E. azt kérte számon a kerületi vezetésen, hogy azóta miért nem létesült még pl. fecskeház az ingatlanon, Ön pedig 14 év! gondatlan pusztításáról beszél :(

Báthroy Erzsi beidézett egy cikket, nem írta, hogy ő azzal hú de egyetért, és lakásokat a parkba (vö. lakópark) de izibe! Sőt, valószínűleg azért idézte be, mert ez tökéletesen ellentmond Hajdu nyilatkozatának. Ha ön Báthory Erzsi által idézett cikket számonkérésnek értelmezte? Hát akkor Hajdunak lehet tehene is. (Pedig persze a Pestújhelyi út melletti részét a teleknek már akár holnap szeretnék leválasztani, de ezt sikerült megakadályozni azzal, hogy a Molnár Farkas ház a parkkal együtt kapta meg a védelmet! Nem lehet 100 felé nyeszetelni a parkot.. haha)
a hasznosítást a fővárossal közös kezelői jog akadályozta

Hát ez meg azt jelenti, hogy legalább a Főváros működtette a rendelőket! A közelben élők legnagyobb megelégedettségére! A botrány azóta van, amióta kerület átvette, és már a rendelők is összeomlanak. Szépen eltanácsolták az orvosokat stb, tudja ahogy szokták, a rohasztásos eljárással.
Briós által írtak csak töredékesen igazak az ellenkezőjét én nem írtam. pl.
1992. május : A két önkormányzat 16,7 millió Ft alaptőkével (5 millió Ft készpénz, a többi apportként bevitt kórházi ingatlan) 50-50%-os részesedéssel létrehozza az Észak-Pesti Kórház Rt-t. Az Rt. vezérigazgatója dr. Szepesi András. Igazgatótanácsi tagok: Hajdu László, dr. Kázmér Tibor Akkor ki miért nem felelős??? Miért a Főváros fekete bárány egyedül?
A Főváros legalább tett valamit, 3 épületet rendben tartott a kerület pedig abban volt érdekelt, hogy értéke minél lejjebb kússzon, lásd a praktikeres kutyaól árszínvonal.
Mellesleg Hajdu több alkalommal kijelentette, hogy neki komoly munkája volt abban, hogy az OEP idehozzon funkciót! Akkor őt ki hatalmazta fel erre az aknamunkára?
És legalább a parkot használhattuk volna, ha nem az autóbontó (bocs engedély nélküli) szerelőműhely lett volna benne.

Egyébként: az állagromlás-értékvesztés témakörben egy ÁSZ vagy ügyészségi vizsgálat tisztázná a szerepeket, kinek a hathatós közreműködésével rohasztották szét a műemlékeket, mert amit az oroszok itthagytak, az még működött. (Kivéve amit ők építettek, pl a lakások, de pl. a magyarok által tervezett és épített sebészeti tömb egy Ybl díjas épület - volt.)
Miért tartják a több mint 7 hektáros - lehet hogy termálvizes - területet pl. telekérték nélkül? Hogy majd lehessen mondani, de klassz, a nagyságos befektető milyen jól penget?
A nagyságos befektető építsen magának ha annyira akar, ne azt vegye el, ami a miénk, és amit elődeink ránk hagytak.
Vegyen magának egy szép nagy telket, és építsen rá sok szép nagy épületet, amit majd az utókor szívesen besorol a műemlékek közé.
De ez a miénk, és ezt ne vegye el, mi pedig mehessünk már végre be a parkba legalább.
(Mondjuk azt végképp nem értem, hogy egy magánbefektetőnek hogyan lehet több pénze, mint egy nagyvárosnyi önkormányzatnak.)
Miért is lett Központi vegyes terület a besorolása korábbi Különleges Egészségügyi terület helyett? Ez már maga volt a panama.

A pontosság kedvéért:
Az Észak-Pesti Kórház (ÉPK) története évszámokban

1904-1912
Niedermann magán idegszanatórium Baumgarten Sándor tervei alapján
1912-1928
Országos Munkásbetegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár Munkáskórháza (280 ágy)
1914-1918
Hadikórház
1928-1945
Országos Társadalombiztosító Intézet dr. Vass József Munkáskórháza Tüdőgyógyintézet (450 ágy)
1934
A kórház területén az új gépház építésekor, 60 fokos vizet találnak próbafúrások során. A hasznosítás ötlete felmerül, de nincs pénz a kivitelezésre, a két kutat lefojtják.
Ebben az időszakban az egyik legkorszerűbb továbbképző kórház volt, saját áramfejlesztővel, kertészettel, üvegházakkal, konyhával, mosodával, stb.
1945-1991
Szovjet katonai kórház
1981-1984
Megépül a pestújhelyi kórház sebészeti épülete Tomay Tamás és Varga Levente építészeti tervei alapján (260 ágy). Ybl díjat kapnak a munkáért, Magyarország legkorszerűbb sebészeti épülete volt akkor.
Ebben az időszakban a kapacitása mintegy 600 ágy volt.
1991. április
A szovjet hadsereg kiüríti a pestújhelyi kórházat. A szovjetek 1,6 milliárd Ft kártérítést követelnek a hátrahagyott beruházásokért. (ebben van a sebészeti pavilon értéke is)
1991. május
A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (KVSZ) átveszi az ingatlant, intézkedik a terület védelméről, fizeti az állagmegóvás költségeit és a közüzemi díjakat.
1991. május
A kerületi és fővárosi önkormányzat az épületek azonnali és díjmentes átadását kéri az államtól.
1991. nov.
Pártok és civil szervezetek tüntetnek a kórháznál, kérik a kormányt, hogy az állam minél előbb adja önkormányzati tulajdonba a kórházat.
1992. február
Az 1006/1992. (I.20.) kormányrendelet a pestújhelyi kórház ingatlanát térítésmentesen a fővárosi és a kerületi önkormányzat 50-50%-os tulajdonába adja azzal a feltétellel, hogy 1995. december 31-ig a kórháznak meg kell kezdenie működését. Az állam a beruházáshoz támogatást nem tud biztosítani, ha a kötelezettségvállalás nem teljesül, a tulajdonjog visszaszáll az államra.
1992. febr. 21.
A KVSZ és a két önkormányzat aláírják a tulajdonba adási szerződést. A KVSZ felmérése szerint az ingatlan teljes értéke több, mint 2,1 milliárd Ft.
1992. márc.
A főváros és a helyi önkormányzat kinyilvánítja, hogy saját források híján, a kórházat vállalkozási alapon hozzák létre. Az önkormányzatokat csak az őrzés és állagmegóvás költségei terhelik majd. A két önkormányzat 1-1 millió Ft alaptőkével létrehozza az Észak-Pesti Kórház Alapítványt, a kórház megvalósításának támogatására. A kilenctagú kuratórium tagjai dr. Őry Imre, dr. Pálinszki Antal és Domonkos István kerületi önkormányzati képviselők. - Az Alapítványt 2005-ben szüntették meg jogutód nélkül.
1992. ápr.-máj.
Orvosszakmai koncepció és megvalósíthatósági tanulmány készül. A tervek szerint 600 ágyas kórház létesülne. Először szakambulancia (mozgásszervi, szemészet, fül-orr-gége, fogászat, stb.), majd diagnosztikai szolgáltatások, és végül a fekvőbeteg-ellátás részlege (traumatológia, sebészet, belgyógyászat, szülészet, gyermekgyógyászat, rehabilitáció, stb.)
1992. május
A két önkormányzat 16,7 millió Ft alaptőkével (5 millió Ft készpénz, a többi apportként bevitt kórházi ingatlan) 50-50%-os részesedéssel létrehozza az Észak-Pesti Kórház Rt-t. Az Rt. vezérigazgatója dr. Szepesi András. Igazgatótanácsi tagok: Hajdu László, dr. Kázmér Tibor helyi önkormányzati képviselők, és dr. Schneider Magdolna. Mi történt az Rt-vel?
1992. szept.- dec.
Az ÉPK Rt. igazgatótanácsa tárgyalásokat folytat hazai és külföldi befektetőkkel, beruházókkal, bankárokkal, tanácsadó cégekkel. A beruházás iránt van érdeklődés.
1993. nov.
Multimed Egészségügyi Tanácsadó Vállalkozó Kft ÉPK-ról szóló hasznosíthatósági tanulmánya: 1994-ben beindulna a járóbeteg ambulancia, szülészet-nőgyógyászat, gyermekgyógyászat, allergológia; vállalkozói alapon: művese állomás, komplett diagnosztikai központ (röntgen, ultrahang diagnosztika, CT, MRI, klinikai labor); 1995-ben: gyógyszertár; 1996-ban: belgyógyászat, neurológia, krónikus ápolási egység; 1997-ben: sebészet; 1998-ben: komplex mozgásszervi rehabilitáció; 1996-tól folyamatosan kialakításra kerül nővér-, orvosszálló és oktatási részleg.
1994. január
A fővárosi önkormányzat megkezdi a járóbeteg-szakrendelést az egyik Baumgarten Sándor által tervezett felújtott épületben. Egy másik épület földszintjén az igazgatósági és gazdasági irodák kapnak helyet. A főváros elvégzi egy további épület állagmegóvását.
1996. márc.
dr. Kósa János, az ÉPK főigazgatója, elkészít egy tanulmányt a terület ápoló kórházzá fejlesztésére.
1999. szept.
A Citifund Pénzügyi és Vezetési Tanácsadó Kft. tanulmánytervet készít és javaslatokat fogalmaz meg az ÉPK járóbeteg-szakrendelője és a kerületi önkormányzat rendelőintézete (Rákos úti SZTK) közötti párhuzamosságok megszüntetésére. Az önkormányzat képviselő-testülete nem kezdeményezi a két intézmény összevonását. Ugyan miért nem tettek már ekkor valami?
1999. nov.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) levélben értesíti a két önkormányzatot, hogy semmisnek tekinti az 1992. február 21-én aláírt szerződést, mert a két önkormányzat nem teljesítette a szerződésben vállaltakat. A tulajdonjog államra történő visszajegyzését kezdeményezi.
2000. január
A helyi képviselő-testület kimondja, hogy nem veszi tudomásul, hogy a KVI eláll az 1992. februári szerződéstől és kinyilvánítja, hogy 100%-ban kívánja megkapni az ingatlanegyüttest. Ha ez nem lehetséges, nem zárkózik el a fővárossal történő együttműködéstől sem.
2000. február
Szolnoki Andrea az egészségügyi főpolgármester-helyettes levélben értesíti a KVI-t, hogy a főváros tudomásul vesz a KVI 1992. februári szerződéstől való elállását és kéri, hogy a főváros által üzemeltetett járóbeteg-szakrendelő és igazgatósági épületek tulajdonosaként a kerületi önkormányzatot ismerje el. (Erről a döntésről nem született előzetesen fővárosi közgyűlési határozat.)
2000-2001
Intenzív tárgyalások folynak a fővárosi és kerületi önkormányzat, a KVI és a Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza között. A Bethesda Kórház hét épület 99 évi használatba vételét kéri egy regionális ápolási otthon létrehozása céljából. (Ápolási otthon: 80 ágy, éber kóma centrum: 20 ágy, nyugdíjas ház: 15-17 ágy, ápolók szállása, oktatási és konferencia központ, ápolástörténeti múzeum).
2000. aug.
Elképzelés körvonalazódik, hogy a fővárosi önkormányzat megkapja az ingatlan 25%-ának hasznosítási és vagyonkezelési jogát 99 évre (10., 11., 13. sz. épület és a 1. sz. épület nappali vagy sürgősségi kórház céljára). A kerületi önkormányzat megkapja a 33. számú épület hasznosítási és vagyonkezelői jogát 99 évre azzal, hogy szociális-egészségügyi területen dolgozó pályakezdő fiatalok részére szociális lakásokat alakít ki. A KVI fenntartja a jogot, hogy a fennmaradó 50% hasznosítási és vagyonkezelői jogára szerződést kössön. A Bethesda Kórház megkapja a hasznosítási jogot hét épületre 99 évre, hogy ápolóházat hozzon létre (5.,6.,7.,9., 14.,15., és 16. sz. épületek). A többi épületet a KVI egészségügyi és szociális célokra fogja hasznosítani.
2000. október
A kerületi képviselő-testület kezdeményezi a KVI-nél az 1., 10., 11., 12.,13. és 33. sz. épületek és a hozzájuk tartozó területek kerületi tulajdonba adását. Támogatja az ingatlanegyüttes más épületeinek tulajdonba adását a Református Egyház részére.
2000. év vége
A Medicatus Kft. hasznosítási tanulmányt készít, melyben javasolja a területen hat önálló telek kialakítását. Az első telken lenne a Bethesda Kórház által használatra megigényelt hét épület és a "a helyi önkormányzat által visszaigazolt épületek." Az Adria utca felől megközelíthető második, harmadik és negyedik telken lennének a 3., 4. és 33. sz. épületek, melyekben lakások kerülnének kialakításra. A Neptun utca felől megközelíthető ötödik telken az 1. és 20. sz. épületben szociális otthont alakítanának ki. Az Adria utca felől megközelíthető hatodik telken a 17. sz. épület nővérszálló lenne. A 3., 4., és 33. sz. épületek felújítási munkáiért és az önkormányzati vendégház kialakításáért cserébe a Medicatus Kft és az Arany Alkony Kht az 1., 17. és 20. sz. épületek és a hozzájuk tartozó telkek tulajdonjogát kéri. Ebből úgy néz ki, mintha a MEDICATUS tanulmánya kaszálta volna el a Bethesda kórház-tervét.
Ki van a MEDICATUS mögött? Ma már ezt is sejtjük...

2001. január
A Bethesda Kórház sürgető levelet ír a kerületi polgármesternek a tárgyalások tárgyát képező döntések meghozatalára, a dokumentumok aláírására.
2001. február
A KVI kérelmet juttat el a Fővárosi Kerületek Földhivatalához, melyben kezdeményezi az eredeti állapot visszaállítását, azaz az ÉPK területe szálljon vissza az államra. A kérelmet megismétli 2001. július 2-án.
2001. első fele
Megszakadnak a tárgyalások a Bethesda Kórházzal.
2001. október
A kerület polgármestere-országgyűlési képviselő interpellációt intéz a miniszeterelnökhöz, melyben kéri az ÉPK néhány épületének kizárólagos önkormányzati tulajdonba adását. Egyben támogatja a Bethesda Kórház Ápolóház programjának megvalósulását az ÉPK egy részén.
2002. február
Dr. Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkárának válaszlevele Hajdu László interpellációjára: az Egészségügyi Minisztérium azt tervezi, hogy az ÉPK területén helyezné el az OEP Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárát, valamint az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetet. A KVI érdekelt a kórház tulajdonjogának tárgyalásos úton történő rendezésében. Az államtitkár felkéri a KVI-t, hogy folytasson egyeztető tárgyalásokat a két önkormányzattal, a Református Egyházzal és a Egészségügyi Minisztérium képviselőivel. A KVI lehetőséget lát arra, hogy az időközben elvégzett beruházások, felújtások ellenértékének kiegyenlítéseként az ingatlan meghatározott hányadának tulajdonjogát az önkormányzatra átruházza. Hajdu László azóta is büszkén emlegeti, hogy ezt a tervet ő fúrta meg, pedig egy egészségügyi szakképző és továbbképző központ nagyon-nagyon jó lett volna!
2002. április
Új értékbecslés szerint az ÉPK ingatlanegyüttes értéke 3.4 milliárd Ft.
2002. április
Az országgyűlési választások eredményeként kormányváltás következik be.
2002. július
A Pestújhelyi Pátria Egyesület és a Pestújhelyi-Újpalotai Római
Katolikus Egyházközség aláírásgyűjtést kezdeményez a kórház tulajdonjogának rendezésére és 100%-os kerületi tulajdonba adása érdekében. Az 1600 aláírást eljuttatják az polgármesterhez.
2003. január
A kerületi képviseő-testület MSZP-SZSDSZ-es többsége is tudomásul veszi az 1992-es szerződés semmisségét. Egyben kezdeményezi a KVI-nél a terület 100%-os térítésmentes kerületi tulajdonba adását. Amennyiben marad az 50-50% tulajdon úgy kéri a terület telekkönyvi és műszaki megosztását. Tudomásul veszi, hogy a hatályos törvények szerint, amennyiben a területet vagy abból egy részt értékesít az eladási moratórium lejártával, akkor az eladási ár 70%-a az államot illeti meg.
2003. október
A kerületi képviselő-testület hozzájárul, hogy az állam a kerület 50%-os tulajdoni részére, mint új tulajdonos bejegyzésre kerüljön. Továbbá felajánlja a fővárosnak, hogy amennyiben a főváros hozzájárul, hogy a kórház 100%-os tulajdonjogát megkapja a kerületi önkormányzat az államtól, úgy a kerület a főváros eddigi ÉPK ingatlanra fordított költségeit megtéríti. Ennek forrásaként az ÉPK részbeni értékesítését jelöli meg. Amennyiben ezt a főváros nem fogadja el, úgy a kerület 3 variációt is felajánl a fővárosnak az ÉPK ingatlanegyüttesének megosztására a két önkormányzat között.
2003. nov.
A kerületi önkormányzat bejárást szervez a kórház területén. Ezt követően közmeghallgatást tart a kórház jelenéről és jövőjéről a Pestújhelyi Közösségi Házban.
2003. nov.
Az MSZP-SZDSZ többségű parlament módosítja az államháztartási
törvény kincstári vagyonkörbe tatozó, de kincstári vagyongazdálkodás céljaira feleslegessé vált ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. A módosítás szerint a térítésmentesen megkapott ingatlant az önkormányzat akár azonnal értékesítheti. Ha ez a tulajdonba adástól számított 5 éven belül történik, úgy a bevétel 50%-a a magyar államot illeti meg.
2004. március
A földhivatal törli a fővárosi önkormányzat 50%-os tulajdonrészét, mely az államra száll vissza.
2004. március
Három kerületi építész és egy orvos kéri a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál az ÉPK teljes ingatlanegyüttesének építészeti védelmét. 2005 októberre a műemléki védelem miniszteri rendeletben megjeneik, és tartalmazza a parkot is.
2004. április
A képviselő-testület MSZP-s többsége kéri a fővárost, hogy a főváros Kerületi Szabályozási Tervében az ÉPK területét a jelenlegi "Különleges Egészségügyi Terület" terület-felhasználási egységből sorolja át "Központi Vegyes Terület" felhasználási egységbe. Magyarul, ha az átsorolás megtörténik, az ÉPK területén kórházon kívül más is megvalósítható.
2004. június
A fővárosi közgyűlés sürgősséggel napirendre tűzi az ÉPK tulajdonrendezésének ügyét. Bár a XV. kerületben korábban egy olyan előterjesztés készül, hogy a kerület az ÉPK területének 100%-os tulajdonjogáért szálljon síkra, mégis elfogadja a fővárosi sürgősséggel meghozott határozatát, mely szerint egyetért, hogy a kórház területe maradjon a fővárossal 50-50%-os osztatlan közös tulajdonban és a hasznosításról indítsa meg a főpolgármester és a kerületi polgármester a tárgyalásokat. (Azért fogadja el a helyi testület a főváros határozatát, mert ez a megegyezés a feltétele annak, hogy a két önkormányzat az ingatlan saját tulajdonba kérését kezdeményzhesse a KVI-nél. A helyi vezetés szeretné, ha a kormány kora _sszel tárgyalna a kérelemről.) A helyi képviselő-testület ugyanakkor leszavazza azt a három ellenzéki indítványt, mely azt kéri, hogy az ÉPK ingatlanegyüttesének hasznosításra írjon ki a két önkormányzat nyilvános pályázatot, hogy a területen lakások ne épülhessenek és hogy a területen próbafúrással győződjenek meg arról, hogy van-e termál- illetve gyógyvíz.
2004. december
A Kormány 2308/2004 (XII.8.) számú határozatával fele-fele
arányban végérvényesen ingyenesen a kerületi és a fővárosi önkormányzat osztatlan közös tulajdonába adta az Észak-Pesti Kórház ingatlan-együttesét. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a tulajdonba adásról-vételről szóló szerződés aláírására.
2005. február 23.
A képviselő-testület határozatban felhatalmazza a polgármestert a Kórház tulajdonba adásról-vételről szóló szerződés aláírására. A képviselő-testület 9 igen, 14 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett nem fogadta el Vizér Klára képviselő javaslatát, hogy a főváros és a kerület közös költségén haladéktalanul rendeljék meg a kórház területén lévő lefojtott kutak feltárását és vízelemzését annak érdekében, hogy megállapítható legyen, hogy a területen található-e gyógy- illetve termálvíz. Ugyan miért nem akarják tudni a terület valódi értékét?
2005. március 3.
Az Észak-Pesti Kórház ingatlan együttesének ünnepélyes tulajdonba vétele. Az erről szóló szerződést Hajdu László polgármester, Zelles Sándor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója, és Vajda Pál főpolgármester-helyettes írja alá.
2005. március
A nemzeti Kulturláis Örökség Minisztériuma tudományos tanácsa javaslatára megindítja védettségi eljárást. A kórház egész területe műemléki környezetenek minősül, és 8 épületet műemléki védettségi eljárása folyik. Ezek közé tartozik a Bauhaus Molnár Farkas-Fisher József féle nővérszálló, és 7 db szecessziós pavilon. Ezeket a 2002 értékbecslés 25-30.000 ft/m2 áron vette figyelembe. És itt jusson eszünkbe a praktiker szerszámos-kamra 31ezer forintos négyzetméter ára!

Továbbá az értékről:
Az értékbecslés készült
1992: 2,1 mrd Ft volt az érték
2002: 3,4 mrd Ft (csak az épületek, telekár nélkül)
számítások szerint:
az éves infláció 28,2 % (1995) és 5,3 % (2002) között volt az elmúlt 12 évben a jegybanki középárfolyamváltozások: 27,75 % (1995) 9,5 % (2002) között voltak. Az ingatlanok árai még ennél nagyobb mértékben nôttek.
Az ingatlan együttes értékének ma: 13 mrd Ft -17 mrd forint között kell lenni. Az épületállomány értéke: 11,5 mrd Ft - 15,5 mrd Ft között kellene lenni. Ha nem ennyi, akkor akkor vagyonvesztést sikerült összehozni, hogy csuhaj.

A számok amivel most dolgoznak:

2002-es értékbecslés számokban (önkormányzat által megadott adatok):
1. elem : telekár: 0 Ft
2. elem: bontandó: 8, 17, 21, 23, 24, 26, 27, 28, 32, 34
(összesen 2595 m2 terület) 0 Ft
3. elem: megmaradó (műemlék):
Molnár - Fisher 36 eFt/m2
5 szecessziós 24 -30 eFt/m2
1 szecessziós 48 eFt/m2
1 szecessziós 120 eFt/m2
8 épület összesen 444 millió Ft
4. elem: megmaradó :
sebészet és kiszolgáló épületek: 80.000 Ft/m2 2,1 mrd
volt lakások és szállás jellegě: 36 - 49 eFt/m2
egyebek: 23-37 eFt/m2 áron 0,65 mrd

összesen: 45.016 m2, átl. 68 eFt/m2 3,2 mrd Ft

A jelenlegi értékbecslés szerint:
pl. a 15. jelű szecessziós épület 30.000 Ft-os m2 áron, összesen 42 millió forint értéken van jegyezve. Területe: 1773 m2

a 14. sz. épület 25.000 Ft/m2 áron 42 millió forint. Területe: 1.447 m2
a 16. sz. épület 30.000 Ft/m2. 29,7 millió Ft, területe: 991 m2.
6. sz. épület: 24.000 ft/m2, 47,6 millió Ft, területe: 1975 m2.
19 jelű könyvtár: 3,6 millió Ft.

Praktiker szerszámoskamra:
balti blokkház: 31,250 Ft/m2 (tetőzsindely és alap nélkül) (160x160cm, 80,000 Ft)


az összes épület-terület 45.000 m2, ami kb 70-100.000 Ft/m2 ráfordítással nagyon-nagyon szépen felújítható, vagyis ha összesen, hosszabb idő alatt 3-4,5 mrdFt-ot ráfordítanak, akkor hatalmas érték jön létre, de tényleg valami hatalmasra lehet gondolni.

Ha pedig a fenti árak "aktualizálásával" és pl. telekár nélkül! "értékesítik" vagy "hasznosítják" akkor a fenti szerszámoskamra-szintű dologra fogja futni a beszedett sok-sok pénzből a nagy üzlet során.

Folytatás következik.


ELTELT EGY ÉV:

A kerület új fideszista vezetése állitólag kész programmal ült be az önkormányzat hivatalába. A jelenlegi polgármester és országgyülési képviselő
a KALENDÁRIUM c. harsonában tételesen megénekelte ezt a tervet. Nos 2010 október óta napokon belül újra október lesz, de érdemi lépés a nagy
programból nem valósult meg, meg szabad kérdezni, a kérdés csak ellenzékben volt fontos????
http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Következő

Vissza: Közélet



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 8 vendég

cron