ELHUNYT DR. SZABÓ MIKLÓS a kerület DÍSZPOLGÁRA.

Minden olyan téma, ami aktuális a kerület életében.

ELHUNYT DR. SZABÓ MIKLÓS a kerület DÍSZPOLGÁRA.

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 jún. 21 20:51

dr. SZABÓ MIKLÓS MÁV FŐTANÁCSOS, VOLT FŐOSZTÁLYVEZETŐ 89 ÉVÉBEN ÖRÖKRE ELTÁVOZOTT.

A XV. kerület Díszpolgára Pestújhely Szűcs István utcai lakos nyugdíjba vonulásától önkéntes munkában nyugdíjas egyesületet alakított néhány társával.
Az egyesület elnöke volt emlékeim szerint 15 évig. Az egyesület 20-ik évfordulóján még szép beszédet mondott mint felkért előadó. A Kabán született
Miklós gyerek a ranglétra minden fokát végig dolgozta a MÁV-nál, ez volt az egyetlen munkahelye. A közel ötven évet egy cégnél szolgáló dr. Szabó Miklós
mindent elkövetett, hogy a vasutat becsülettel szolgálja. Munka mellett érettségizett, egyetemet végzett, doktorált. A MÁV Vezérigazgatóság főosztályvezetője
és MÁV főtanácsosi rangban vonult nyugdíjba. Papíron volt csak nyugdíjas. Elkötelezett volt a nyugdíjasok segítése mellett. Lokálpatrióta Pestújhelyi, Rákospalotai és Újpalotaiként mindennap úgy járt önkéntes munkát végezni mintha a MÁV-hoz menne dolgozni. Tömegesen ismerték a korosztályából a nyugdíjas társai. Vezér alakjuk,
szolgálójuk és az idős kor megszépítéséért küzdő társuk volt.
Pénzért nem vállalt feladatot! Sokszor akarták jelölni önkormányzati képviselőnek, de nem vállalta, noha tudta, őt ahányszor elindul annyiszor meg is választották
volna! Ám többet tett így a helyi társadalomért mint egy frakcióba be skatulyázott pártkatona ...
Gyógyíthatatlan betegséggel küzdött az utóbbi időben. A Honvéd Kórházban érte a halál.
A kerület Díszpolgára kitüntetésére nagyon büszke dr. Szabó Miklós temetése 2014 július 7-én hétfőn 13,30 órakor lesz Rákospalota Köztemetőben.
Személyes barátság fűz az elhunyt dr. Szabó Miklóshoz, külön is fájdalom tudomásul venni, hogy örökre távozott közülünk.

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: ELHUNYT DR. SZABÓ MIKLÓS a kerület DÍSZPOLGÁRA.

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2014 júl. 07 19:03

MA 2014 Július 7-én VÉGSŐ BÚCSÚT VETTÜNK A KERÜLET DÍSZPOLGÁRÁTÓL.

Dr. Szabó Miklós augusztus 29-én lett volna 89 éves. A kerület Díszpolgára gyógyíthatatlan, súlyos betegséggel vívott küzdelemben maradt alul és visszaadta
lelkét a Teremtőnek. Még nem is olyan régen - több barátja társaságában - ott voltunk nála és jókedvű beszélgetésen biztattuk Miklós bácsit. Ám már akkor
látszott, hogy minden mozgás nehezére esik. Mi ennek ellenére bizakodók voltunk.
Ma egy lokálpatriótától búcsúztak a nagy létszámban megjelent gyászolók, a végtisztesség megadására érkezők.
Olyan embert kísértünk el utolsó földi útjára aki a MÁV Vezérigazgatóság jogi főosztályvezetője, főtanácsosként ment nyugdíjba, de a lakókörzetében azonnal
fel is vette a szolgálatot. Továbbszolgáló volt a XV. kerületi idősek és nyugdíjasok segítése érdekében. Sokan a jelenlévők közül 1989-ben ismerték meg őt.
A rendszerváltást előkészítő, a pártállam lebontását jelentő helyi közéletben találkoztak Miklós bácsival.
Új mozgalom indult az 1988/89-es évben a független nyugdíjas szervezetek létrehozásáért. Dr. Szabó Miklós ott volt a kezdeteknél nagy jogi és szervezetfejlesztési
tapasztalataival. A Budapesti Nyugdíjas Szövetség alapításakor nagy érdemeket szerzett. Ezt csak olyan emberek tudták szervezni, akik az idősebb korosztályt
megtudták szólítani, Miklós bácsit aki ismerte az tudta ő ilyen ember volt. A fővárosi idős ügyi szerveződésben jelentős sikereket ért el, Bp-i alelnök lett!
A kerületben is elkezdte a szervező munkát. A Rákospalota Növényolajgyár kultúrtermében szervezték meg az első nyugdíjas klubot. Majd itt szerzett, kiváló
barátaival, dr. Szabó Miklós, Csanaki József ny. színművész, Szász István, Nádas Mária, Szabó László és neje Marika, dr. Ódor József a későbbi alpolgármester,
Erdélyi Ferenc a tavaly elhunyt kerületi díszpolgár, és sokan mások 1992-ben létrehozták a Budapest XV. kerületi Idősek és Nyugdíjasok Egyesületét, amelynek ö
lett az elnöke 1992 - 2005 között.
Az egyesület vezetése mellett gondot fordított a kerületi nyugdíjas klubok koordinálására, így:
- az Erdőkerülő u Nyugdíjas Ház idős lakóinak klubjára
- a Kontyfa u 3 sz. alatt ma is működő idősek és nyugdíjasok klubjára
- végig segítette a Növényolaj Nyugdíjas klub működését
- a Bajcsy Zsilinszky u nyugdíjas klubot (ma Klebelsberg Kunó néven ismert)
- az Arany János u Rákospalotai nyugdíjas klubot
- az MSZOSZ Nyugdíjas alapszervezet klubját a Csokonai Művelődési Központban
- az Arany Alkony Nyugdíjas Otthon idősek klubját ( ma Olajág Idősek Otthona) stb...
Dr. Szabó Miklós több százfős egyesületet épített ki társaival és azt tartalmasan működtette is!
A klubokkal együtt pedig ezer főben mérhető nyugdíjas mozgalom és korosztályos közösség jött létre. A közösségépítésben kifejtett lokálpatrióta elkötelezettségéért
kapta meg a XV. kerületi Díszpolgári címet.
Nem tagadta, hogy ő baloldali értékek mentén gondolkodó értelmiségi. Alapító tagja volt a helyi Szocialista Pártnak 1989-ben. Tudták ezt róla a nyugdíjas társai is.
Az ő értékrendje, illetve amit ő képviselt és cselekedett azt a nyugdíjas társai elfogadták nagy többségben, noha végig politikailag sokszínű mozgalmat épített fel.
Egy idős ügyi intézménnyé vált a közösség építés során Rákospalotán Pestújhelyen Újpalotán dr. Szabó Miklós úr.
Hagyományainkat ápolták és új hagyományokat teremtettek.
Az egyesület élén 13 évig felvállalta az idős-nyugdíjas emberek érdekképviseletét - én mint egykori polgármester - megtapasztaltam, hogy mindezt milyen keményen,
határozottan és demagógia mentesen tették. Folyamatos volt a kommunikáció a kerület ügyeinek és dolgainak pl. a kerületi önkormányzat és a helyi nyugdíjas társai
között. Erejét, energiáját nem kímélve önkéntes munkát végzett sorstársai érdekében. Látogatta a betegeket. Eljárt a szociális problémák kezelése érdekében.
Véleményezték az önkormányzat képviselő-testülete által tárgyalandó napirendeket. Erre igény is volt az önkormányzat részéről. A kerületi civil szervezetekkel szoros együttműködése és részben "vezér" szerepet is vállalt.
Kulturális programok látogatói tömegét ők a nyugdíjas szervezetek adták.
Kirándulások tömegeit szervezték meg az évek során, ismerd meg hazádat mozgalmat valósítottak meg a kerületben.
Előadás sorozatot szerveztek hosszú időn át nagy rendszerességgel az egészségmegelőzés témáiban, az idős ügyi kérdésekről, a vallásról, az aktuális kerületi és
országos ügyek tekintetében.
Múzeumok sorát látogatták meg csoportosan.
Énekkart alapítottak, amely több mint 20 éve a mai napig is jól és sikeresen működik.
Ki mit tud? Mi is itt vagyunk vetélkedőn évekig számos műsorszámmal szerepeltek eredményesen.
Ott voltak a helyi, kerületi lokális rendezvényeken. Sok zenés klubdélutánt, bált, farsangot, és egyéb önszórakoztató műsort szerveztek.
A gyászolók nagy serege jelent meg, rokonság, a barátok, a civil szervezeti egykori partnerek, az önkormányzat és a pártok is képviselték magukat.
Nekem a barátságom 25 éve kezdődött dr. Szabó Miklóssal. Noha Tegeztük egymást a tisztelet nagyon is kölcsönös volt közöttünk. Miklóst csak szeretni lehetett!
Humora soha nem hagyta el, sok feszültség feloldásában segítette ez az adottsága. Kiváló segítők vették őt körül. Ő maga válogatta össze a mindenkori csapatát!
Megtervezte az egyesületi elnöki funkcióra az utódlását is. Az egyesület a Budapest XV. kerületi Idősek és Nyugdíjasok csapata 2012 novemberében ünnepelte a 20-ik
évfordulót. Miklós az alapítók fő motorja csak szerényen pár mondattal szólt a 20 év munkájáról, már mint tiszteletbeli elnök.
Szerény ember volt, mindig mosolygott, nyugodt volt és másokhoz nagy türelme jellemezte. Saját egészségének állapotával is - panaszkodás helyett - viccelni tudott:
- " bevonulok egy kis generálozásra.."...
- " motor felújításom volt...."..
- " túl sok a víz a lábamban" mondta nekem, de tudod Lacikám azért nem értem mert tudod én csak vörös bort iszom - ez a mi színünk!
Nem szerette, ha őt sajnálták...
Nem szerette a hízelgő dicsérgetéseket!
Nem szerette a jellemtelen, a gerinctelen cselekedeteket, ez ellen keményen fellépett!
Dr. Szabó Miklós méltó volt a kerület Díszpolgári címre, amelyre nagyon büszke volt. Úgy vélem itt is, hogy a kerület saját halottjának emelt fővel vállalhatja őt.

Emlékét a jelen lévők megőrzik.

http://www.hajdu15.hu
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48


Vissza: Közélet



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég

cron