Többség dönt

Minden olyan téma, ami aktuális a kerület életében.

KSZT

HozzászólásSzerző: bgyuri » 2005 júl. 11 22:16

Mielött nagyon belemennék, szükségesnek tartom, hogy reagáljak Jegyző Úr 2005.07.05-ei bejegyzésére. Idézem: " A polgármesteri nyilatkozat helytálló, a városfejlesztési koncepció, amely nekünk van, az egy ÁRT-hez kapcsolódó dokumentáció, de az általunk követett irány a Fővárosi koncepció (ennek a kerület is része)mentén alakul, hisz a Fővárosi építési keretszabályzat, a Fővárosi településszerkezeti terv és végül a Főváros által jóváhagyandó kerületi szabályozási terv az, amelyek szoros egymásraépülés szerint határozzák meg mozgásterét"

Nos, nagyon nehéz erre a korántsem kiragadott (hiszen egy konkrét kérdésre adott konkrét válasz) mondatra reagálni. Azért megpróbálom:
- bákitől, aki a fórumban jelen van, teljesen természetes, hogy sokszor gyorsan, adott esetben akár érzelmektől fűtött módon ír, nem biztos,hogy a pontos nyelvtani, vagy mondattani helyességgel. Ezen felmentés alá azonban nem esik a jogvégzett JEGYZŐ!
- az, hogy az ÁRT kifejezés gyakorlatilag 1998 óta nem létezik, nem kell mindenkinek tudni. Kivéve a jogvégzett JEGYZŐ-nek!
- általunk követett irány a Fővárosi koncepció (sic.)mentén alakul (lásd: elenkezőleg BZÁ összes észrevételét)
- a "főváros által jóváhagyandó kerületi szabályozási terv", szó szerint ezt olvasom.
Van egy határ, amikor az ész megáll. Ezt ugyanis a JEGYZŐ írta!

Írásom célja azonban nem csak ez.

Nagyon, de nagyon nem értek egyet sem Novák Ágnessel, sem figyelővel, hogy reagáltak, pláne ebben a stílusban reagáltak Balázs Krisztián írására. (Azt hiszem, hogy írásaitokra történő reakciók ezt meg is magyarázzák)
Amikor az első bejegyzést olvastam, úgy gondoltam, az írásra két féle képpen lehet válaszolni: sehogy, vagy ugyanabban a stílusban. Ti a szakmai válasz lehetetlenségét választottátok, ennek láthatjátok az eredményét.

Én most ráérek.

Tisztel Balázs Krisztián!
Érdeklődéssel, de egyben meglepődve olvasom írásait a fórumban. Nem minden (főleg nem a kiemelkedően ostoba) észrevételére szeretnék reagálni, hanem az Ön stílusához hasonlóan inkább csak kérdéseket tennék fel önnek (bár a tapasztalat az, hogy ezek egy részére kicsit túlérzékenyen reagál)

"Ott voltam az ominózus (igy!) testületi ülésen, ahol a döntés megszületett és láttam a szabályozási tervet is, melyet megismertem értelmeztem"
Ez - komolyan mondom - nagyon, de nagyon dícséretes. Ott volt ezen, a Városrészközpont jövőjét alapjaiban meghatározó Képviselő-testületi ülésen? Rákospalota és Pestúlyhely aktív lokálpatriótái, a KSZT kapcsán gyakran megszólaló civil szervezetek képviselői, kerületi szakemberek, 850 aláíró lakó, ezek mind nem voltak ott, Ön azonban igen. Ezek után Ön az első számú lokálpatrióta! Későbbi válasza a lakóhelyét firtató kérdésre: (2005. 07.09) " Ahhoz,hogy hol lakom, semmi köze!"
A buszokról érkező kiváncsi tekintetek, amelyek a kertes házakban élők mindennapi életét fürkészi, mint városrendezési szempont! Ha valaki nem így gondolja, adja vissza a diplomáját! (Na többek között ezért sem szabadott volna válaszolni!!!)

Az ingatlanforgalmi fejtegetés annyira nevetséges,hogy nem is érdemes rá válaszoni, (gondolom az én szakértői papírjaim abba a kategóriába tartozik, mely szerint "a papírok nem sokat érnek, ha valakinek elvakult, csőlátású gondolkodásmódja (na ezt fejtsük meg) van"
(Érdekes én a barak-barakk dolgot megbocsájtom: elírta, hát elírta. Azt, hogy nem tudja, hogy mit jelent hát nem tudja, de az, hogy ezt még fokozza is...)

- a derékszög meg a lakosok, az még hagyján, "de ez adó és JUTALÉK (így)" bevételt jelent az államnak, amely bevételekből finanszírozták a mi diplománkat. ( Kiszámoltam: szerencsés módon 1997 óta van szélessávú internethozzáférésem (nem ilyen széles mint most, de az akkori korhoz képest széles)) Garantáltan ez a legnagyobb baromság amit ezen idő alatt valaha is olvastam!
Több dologra korábban már reagáltak (megimétlem: nem kellett volna), így egy megjegyzésem maradt:
nem akarok a névhasonlóság alapján következtetéseket levonni, azonban a stílus mintha ismerős lenne...
bgyuri
 
Hozzászólások: 8
Csatlakozott: 2005 ápr. 01 15:32

Válasz

HozzászólásSzerző: Balázs Zoltán Ádám » 2005 júl. 13 19:10

Tisztelt Topó Úr !

Tekintettel arra, hogy csupán álnév, becenév(?) alatt ír, így sajnos nem tudom beazonosítani azokkial, akik személyesen megkerestek a Rákospalota-Városrészközpont KSZT-vel kapcsolatosan. Ha igen, akkor elnézést érte. Viszont a helyzet az, hogy Juhász Sándor Úr ez ügyben is személyesen megkeresett és úgy gondolom, hogy teljeskörű tájékoztatást sikerült adnom neki, mintahogy a többi érdeklődőnek, véleményformálónak is. Valamint nyugodt szívvel elmondhatom azt is, hogy mint ahogy többen hozzánk fordultak szakmai segítsért, tájékoztatásért igyekeztünk lehetőségeinkhez mérten partner lenni a hatáskörünkbe tartozó problémák megoldásában! Úgy gondolom, hogy ezt Juhász Sándor Úr is jószívvel igazolhatja! Így azt javasolom Önnek is, hogy amennyiben a tárgyi kerületi szabályozási terv tanulmányozása során bárminemű szakmai egyeztetnivaló felvetődik, úgy szivesen állok rendelkezésére...!
Jó pihenést kívánva -
tisztelettel: Balázs Zoltán Ádám - kerületi főépítész
Balázs Zoltán Ádám
 
Hozzászólások: 82
Csatlakozott: 2005 márc. 04 13:48

Rákospalota-Városrészközpont KSZT

HozzászólásSzerző: Balázs Zoltán Ádám » 2005 júl. 13 19:13

Tisztelt bgyuri Úr!

Javaslom érdemben tanulmányozni a Rákospalota-Városrészközpont kerületi szabályozási tervét. Ebben ha kívánja nagyon szívesen magam is segítségére leszek.
Javaslom figyelmébe az 1997.évi LXXVIII.törvény
fővárosra vonatkozó sajátos rendelkezéseit, amelyeket a 14.§ tartalmazza.
A 14.§ (1) adja meg az Ön sajátos értelmezésére a pontos törvényi választ:
"(1) A fővárosban a helyi építési szabályzatra és a településrendezési tervekre vonatkozó rendelkezéseket az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni."
A fentebbiek alapján javasolom tisztelettel a tárgyi KSZT-vel kapcsolatosan írtakat átgondolni...
Tisztelettel: Balázs Zoltán Ádám - kerületi főépítész
Balázs Zoltán Ádám
 
Hozzászólások: 82
Csatlakozott: 2005 márc. 04 13:48

HozzászólásSzerző: Topó » 2005 júl. 13 21:39

[quote]
"Tisztelt Topó Úr !

Tekintettel arra, hogy csupán álnév, becenév(?) alatt ír, így sajnos nem tudom beazonosítani.."

Elnézést, hogy most nem írtam alá. Általában nem hagyom ki, mint ezt szerintem Ön is tudja, hisz különben miért lett volna biztos a nememben :)?

"Így azt javasolom Önnek is, hogy amennyiben a tárgyi kerületi szabályozási terv tanulmányozása során bárminemű szakmai egyeztetnivaló felvetődik, úgy szivesen állok rendelkezésére...!"

Nagyon kedves, de inkább kivárom azt a kis időt, és az új főépítészünkkel fogok érdemi beszélgetést folytatni.

Szilvássi István
Topó
 
Hozzászólások: 386
Csatlakozott: 2004 nov. 29 18:17
Tartózkodási hely: Rákospalota

HozzászólásSzerző: figyelő » 2005 júl. 14 12:00

Tisztelt Árpi Bácsi!
ez kinek szól?

"T. N. Á.!

Itt ( http://www.bpxv.hu/index.php?page=kepviselok ) megtalálja a képviselők névsorát és többé nem kell írnia, hogy "nemtudomhogyhívják".

"
figyelő
 
Hozzászólások: 24
Csatlakozott: 2005 júl. 08 11:36

Miért nincs a terv a honlapon?

HozzászólásSzerző: figyelő » 2005 júl. 14 12:03

[quote]
Tisztelt bgyuri Úr!

Javaslom érdemben tanulmányozni a Rákospalota-Városrészközpont kerületi szabályozási tervét. Ebben ha kívánja nagyon szívesen magam is segítségére leszek.

Tisztelt Balázs Zoltán Ádám Kerületi Főépítész Úr!
Kérem intézkedjen, hogy a terv a honlapon megtalálható legyen, akkor nem kell önnek személyesen segítkezni a tervek megtekintésében.

Kérem hogy a tervet tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé.

Tisztelettel: figyelő
figyelő
 
Hozzászólások: 24
Csatlakozott: 2005 júl. 08 11:36

Rákospalota-Városrészközpont KSZT

HozzászólásSzerző: Balázs Zoltán Ádám » 2005 júl. 14 12:19

Tisztelt Figyelő Úr !

Nomen est omen...Kérése soron kívül teljesítve a terv közreadásának tárgyában, hiszen túlteljesítve jelenleg is megtalálható a hirdető- vitrinünkben.
A segítésre vonatkozó ajánlatunk ettől függetlenül továbbra is él.
Tisztelettel: főépítész
Balázs Zoltán Ádám
 
Hozzászólások: 82
Csatlakozott: 2005 márc. 04 13:48

Tisztelt Balázs Zoltán Ádám Kerületi Főépítész Úr!

HozzászólásSzerző: figyelő » 2005 júl. 14 17:31

"Tisztelt Balázs Zoltán Ádám Kerületi Főépítész Úr!
Kérem intézkedjen, hogy a terv a HONLAPON megtalálható legyen, akkor nem kell önnek személyesen segítkezni a tervek megtekintésében." - ez volt az eredeti bejegyzés

Tisztelt Főépítész Úr!
Kérem, máskor figyelmesen olvassa el a kéréseket, kérdéseket és javaslatokat. Ez segítené a válaszadásban is.
Ki kell ábrándítanom azzal kapcsolatban, hogy az utcai vitrinben való olvasás mennyire elegendő. Ugyanis így nem készíthető belőle másolat, nyakatekerve jegyzetfüzettel kell álldogállni egy vitrin előtt. Utána pedig bármikor hivatkozhatnak arra, hogy valaki rosszul látta, amit látott.

Kérem hogy a TERVET tegyék a nyilvánosság számára hozzáférhetővé - a vitrinbe kirakott lapok nem ölelik fel a teljes dokumentumot, és azt prognosztizálom hogy a városházi hivatalos lap is csak a rendelet szövegét fogja ismertetni. Ami nem azonos tervvel. Nagyon remélem hogy a terv bővebb, mert ami kint van a vitrinben az nem tartalmaz kötelező munkarészeket. (Közlekedés, környezetvédelem, tulajdoni szerkezet stb.)

(Megjegyzem, Önnél járva éppen a szétbeszélő, a lényeget elkerülő és furcsa fejtegetésekbe bocsájtkozó stílusa miatt döntöttem úgy, hogy óvakodom ettől a jövőben. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. A webmesterkihúzhatja ezt a részt a szövegből.)

Egymondatban a kérés megismételve:
Kérem, intézkedjen hogy a terv (és nem annak egy része) a honlapon (és nem a vitrinben) megtalálható legyen.
Köszönettel
figyelő
figyelő
 
Hozzászólások: 24
Csatlakozott: 2005 júl. 08 11:36

HozzászólásSzerző: Admin » 2005 júl. 14 19:35

Tisztelt Árpi Bácsi!
ez kinek szól?
Tisztelt figyelő!

Véleményem szerint Novák Ágnes 07.01-én kelt, vendégkönyvben található bejegyzésére utalt Árpi bácsi.

Admin
Admin
Fórum Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 390
Csatlakozott: 2004 jan. 12 22:42

Illemtan óra?

HozzászólásSzerző: tibor » 2005 júl. 18 23:43

T. N. Á.!

Itt ( http://www.bpxv.hu/index.php?page=kepviselok ) megtalálja a képviselők névsorát és többé nem kell írnia, hogy "nemtudomhogyhívják".

Szívesen.

Árpi bácsi

Akkor te miért T.N.Á-zol? Neked szabad? Másokat meg kioktatsz? Nagyon erős vagy és nagyon okos. Még további sok ilyen remek és érdekes hozzászólás kell, és akkor a fórumot biztosan bezárják.
tibor
 
Hozzászólások: 7
Csatlakozott: 2005 máj. 03 12:54

HozzászólásSzerző: Admin » 2005 júl. 19 00:29

Tisztelt Tibor!

A fórum bezárását nem tervezzük, sőt fórumunk hamarosan megújul.

Viszont arra kérem Önt és a többi kedves tagot is, tiszteljék meg egymást azzal, hogy üzeneteikben kerülik a személyeskedő, sértő megjegyzéseket.

Köszönettel,

Admin
Admin
Fórum Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 390
Csatlakozott: 2004 jan. 12 22:42

Remek emeletes házak

HozzászólásSzerző: Szucsmarek » 2005 aug. 22 15:14

Szintén a Dobó utca környékén kertes családi házban élek. Még. A hangoztatott panel Budáról menekültem ide. Úgy tűnik üldöz. Vagy csak üldözési mániám van. Csendes környéket kerestem, és találtam. Nem is értem ezt a vársrendezési mizériát. Úgy tudom, a buszmegállóban lévő társasházban a lakások fele még nincs eladva. HA ilyen nagy a kereslet, mi a bánatnak akarnak még ilyeneket építeni?
Nem szidok senkit, csak nem értem. A Palánk végén az a narancssárga csoda is pontosan beleillik a környezetbe? Aki megvett ott egy lakást, annak nyilván nem mondták meg kik lesznek a szomszédai.
Szucsmarek
 
Hozzászólások: 34
Csatlakozott: 2005 aug. 22 14:20
Tartózkodási hely: Bp

Re: Többség dönt

HozzászólásSzerző: Hajdu LÁSZLÓ » 2016 ápr. 30 20:12

11 ÉVVEL EZELŐTT MÉG AZ VOLT A PROBLÉMA, HOGY MINDENKI ÉPÍTENI AKART.
A helyzet 6 éve alapvetően megváltozott, akár megszüntethetjük az építési engedélyezési osztályt!
Se pénzük nincs az embereknek, sem pedig bizalmuk a fennálló hatalom iránt, így aztán nem fejlődik
a kerület. Közben államosították az iskolák pedagógusait, velük a kerületi gyerekeket és így a szülők
is függő helyzetű államosítottak lettek. Szép kis hat év!!!
"Az igazságot gyakran kell emlegetni, mert a hazugságot is állandóan ismételgetik" Goethe
Hajdu LÁSZLÓ
 
Hozzászólások: 2510
Csatlakozott: 2011 jan. 16 14:48

Re: Többség dönt

HozzászólásSzerző: Accantus » 2016 máj. 01 10:27

2004-2010 a bőség évei voltak..szinte világváros lett a XV.kerület. :) Csak most az elmúlt 6 évben szürke semmitmondó kerület ! :mrgreen:
Accantus
 
Hozzászólások: 173
Csatlakozott: 2011 szept. 16 08:03

Re: Többség dönt

HozzászólásSzerző: Banti23 » 2016 máj. 15 16:13

Tisztelt kerületi vezetők,
jó, hogy felmerült ez a téma, mert engem is érdekelne hová vagy inkább hová nem fejlődik a kerület más kerületekkel ellentétben.
Egyik oldalon évente születnek-gondolom nem ingyen-sok oldalas stratégiák, a valóságban pedig az utóbbi 1-2 évben minden leállt. A honlapon nincs új project, vagy a 2015.évi indulási dátummal szereplő el sem indult (pl. Deák utcai rendelő, ...). Rákospalota központ pedig csak süllyed színvonalában. Mindig azt hajtogatják, h. a fővárosé pl. az Illyés Gyula utca, azért lehetne emberközelibbé tenni (pl. 1x kértem valami védelmet a szinte padka nélküli járdára, hogy a 4 éves gyerekkel ne legyen halálfélelmem, kaptam egy választ az önkormányzattól pár hónapja, miszerint menjek át a másik oldalra. Utólag is köszönöm a proaktív választ, csak sajnos nincs méterenként zebra, de akkor rajta ...)
Ide csak autólerakat (iskolával szemben), ... való??? Ezt ugye pl. az Önkorm. engedélyezi. Lehetne kérni, ha már nem épít, nem fejleszt, legalább ne tegye még élhetetlenebbé az itt élők életét?
Köszönettel,
Banti23
 
Hozzászólások: 8
Csatlakozott: 2014 okt. 16 11:05

ElőzőKövetkező

Vissza: Közélet



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég

cron